Széchenyi Terv Plusz

TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú pályázat aloldal

Sajtóközlemény -  Újabb horgászturisztikai fejlesztések indulnak Vas megyében


A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2020. szepetmber 24-én csütörtökön délután tartotta projektindító rendezvényét a Vaskeresztesi Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központban, ahol a közeljövőben tervezett horgászturisztikai fejlesztéseket ismertették. A most elnyert több mint 136 millió forintos TOP-os támogatásból megvalósuló fejlesztések során négy újabb Vas megyei horgásztó újul meg.

Újabb horgászturisztikai fejlesztések indulnak Vas megyében

Seregi Miklós a Vas Megyei Horgász Szövetség elnöke köszönötte a megjelenteket, és elmondta: "piros betűs" ünnep a mai a Vas megyei horgászok életében, hiszen ma egy sikeres pályázat tényét tudjuk bejelenteni. Szövetség korábban a “Vas Megyei Területfejlesztési Stratégiával összhangban a Széchenyi 2020 program" keretében már nyert TOP-os pályázaton, akkor 110 millió forintból nyolc helyszínen kilenc projektet valósítottunk meg. A mostani projektben az Abért-tavak, a Máriaújfalui Hársas-tó, a Vasvári Csónakázótó és a Celldömölki tó újul majd meg. 

„Ennek a pályázatnak nem csak a horgászok örülhetnek, hanem a horgászok családtagjai is, illetve rajtuk kívül mindenki, akik használják ezeket az eszközöket, fejlesztéseket, amiket ezekből a pályázatokból megvalósítunk. Hét évvel ezelőtt alig voltunk mi horgászok többen, mint négyezren, idén pedig tizenegyezer regisztrált horgászt tartunk nyilván - mondta el, majd hozzátette: ha a családtagjaikkal is számolunk, akkor elmondhatjuk, hogy csak itt a megyében körülbelül negyvenezren használják a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által megvalósított fejlesztéseket, és ezeknek a családoknak a rekreációs tevékenységeiért felelősek. Az elmúlt években több projektet is elnyertünk, ezek keretében nyolc tó tudott teljesen megújulni és kulturált környezetet biztosítani a horgászoknak, és a tavakhoz látogatóknak, a mostani projektben pedig négy új helyszínen fogunk fejlesztési tevékenységeket folytatni.”- fejezte be köszöntőjét Seregi Miklós, majd felkérte Majthényi Lászlót, a Vas Megyei Közgyűlés elnökét, hogy mondja el gondolatai.

„2014. augusztusában ültünk le először beszélgetni Puskás Norberttel arról, milyen fejlesztési elképzeléseik vannak. Ekkor elkészült egy nagyon komoly szakmai anyag, amihez számokat is rendeltek annak készítői. Amikor elindult a Terület és Településfejlesztési Operatív programnak a megyei megvalósítása, akkor sikerült a mostaninál szerényebb összeggel, 110 millió forinttal nyolc helyszínen kilenc projektet megvalósítani. - kezdte gondolatait Majthényi László. Rámutatott arra, a fejlesztések sikerét mindenki láthatja, tapasztalhatja, aki ezeknek a tavaknak a környékén horgászott, vagy családjával, baráti társasággal időt töltött. A Vas megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy eljutottunk oda: sikerült a TOP keretein belül négy új helyszínt is bekapcsolni a horgászturisztikai fejlesztésbe. Sokat változott a világ az elmúlt négy öt hónapban, de ez megerősít minket abban, hogy a kisebb léptékű fejlesztések, amik megvalósultak, azok továbbra is piacképesek, azokra továbbra is van igény.”

V. Németh Zsolt miniszteri biztos, országgyűlési képviselő örömét fejezte ki a megvalósuló beruházásokkal kapcsolatban, hogy a megye több pontját is érintik a fejlesztések. „Megváltozott a világ, és bár ez egy horgászturisztikai fejlesztés, de nem az lesz a legfontosabb, hogy hány vendégéjszakát indukál. Biztos, és kimutatható, hogy a horgászturizmus nagyon fejlődőképes ágazat, de mégiscsak az a legfontosabb eleme hogy jól érezzük magunkat, itt Vas megyében, a saját közösségünkben.” - mondta el, majd rámutatott: tavasszal két területen is látványos változások voltak: az egyik, hogy a kiskertek még soha nem voltak ennyire gondozottak, felértékelődött a falusi lét, a saját környezetünkben való tevékenység, a természet felé fordulás. A másik pedig, hogy soha ennyi ember nem látogatott még ki a tavakhoz. A járvány időszakában felismertük, hogy van olyan tevékenység, ami közben biztonsággal vigyázhatunk egymásra, és valami ellentéteset csinálunk azzal, mint például a nagyon távoli célok felkeresése, külföldi élmények hajszolása. Az önkormányzatoknak szintén gratulálok, hiszen a tavak színterei a szabadidő hasznos eltöltésének, és például Vasváron kapcsolódik ez más, tó körüli attrakcióhoz is." 

A TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében című pályázat részleteit a 44 vasi és 6 zalai horgászvízen gazdálkodó, napjainkra már 11.000 horgászt összefogó megyei horgászszövetség ügyvezető elnöke, Puskás Norbert ismertette. A tervezett fejlesztések célja, akárcsak korábban, ismét az, hogy a megújuló horgásztavak és környezetük az idelátogatók rekreációs igényeit minél jobban kiszolgálja, rendezettebb körülményeket biztosítva a szabadidő eltöltéséhez. A horgászati fejlesztések közcélúak, a tavak nincsenek körbekerítve, így bárki által szabadon látogathatók.

A vízpartok horgászturisztikai fejlesztése érdekében az utak, parkolók, rézsűk, műtárgyak karbantartására, valamint padok, pihenőhelyek, információs táblák elhelyezésére is sor kerül. A pályázathoz készült tanulmánytervek alapján összesen 162 kültéri elem lesz kihelyezve és mintegy 6-7 ezer négyzetméternyi partszakasz kerül megújításra a tervek szerint a jövő év végéig. Az Abért tavaknál a lukácsháza felöli oldalon "horgászparkoló" létesül, tűzrakóhely, pad-asztal garnitúrák kihelyezése mellett, rendezvénytér, tábori wc, illetve szelektív hulladéksziget is létesül. A parkoló megközelítéséhez szükséges szerviz út zuzalékos javítása is megtörténik. A Celldömölki-tó körül is több pad-asztal garnitúra, játszóelemek, és a tó körüli sétány felújítása teszi majd lehetővé a tó körüli szabadidő hasznos eltöltését. A területen hulladékgyűjtőket, tábori wc-t helyeznek el, itt is felújításra kerül a parkoló, és létesül 30 db horgászhely is.

A Hársas-tó megújításának legnagyobb eleme a villamos hálózatfejlesztés (840 méter földkábel elhelyezése, elosztó szekrény és fogyasztás mérőhely kialakítása). A tavat és környezetét komfortosabbá teszik a új tűzrakóval, több pad-asztal garnitúrával tó körül, rönkfa játszóelemmel. Létesül mozgáskorlátoztott horgászstég, és a meglévő homokozóhoz napvitorla, valamint egy turisztikai kamera is. A Vasvári Csónakázó-tó körül megújul a sétány, két tisztásos területen szalonnasütők, pihenőhelyek létesülnek. Szelektív hulladéksziget kerül kialakításra, tábori wc, valamint mozgáskorlátozott horgászstég, és a pályázat fontos eleme a természetközeli horgászhely, partszakasz kialakítása több, mint négyszáz méteren. Fák, cserjék ültetése, és füvesítés teszi szebbé majd a környezetet. A fejlesztésekhez kapcsolódó kötelező marketingtevékenység keretében kiadványok, a megúíjtott horgászvizeket bemutató on-line tartalmak, valamint vízalatti mederviszonyokat bemutató térképek is elérhetőek lesznek.

 

Forrás:

-Vas Népe (https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ujabb-jelentos-vasi-vizparti-fejlesztesek-4294868/)
- Nagy Gina 

A PROJEKT FOTÓDOKUMENÁTCIÓ ITT ÉRHETŐ EL >>>

A PROJEKTTEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK, AKTUALITÁSOK AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATÓAK:

 
Aktuális hírek
2022.08.20.
Pályázati támogatással elkészültek az újabb horgászkiadványaink

A TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” című pályázat keretében elkészültek a „Horgászbottal a Vasi Vizeken - Irányt...

Részletek
2022.07.26.
Elkészültek a vízbemutató videók pályázati támogatással

A TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” című pályázat keretében a megújult Abért-tavakról, a Máriaújfalui Hársas-tó...

Részletek
2022.03.19.
Vasváron tavasz köszöntő programmal, haltelepítéssel ünnepelték a fejlesztéseket

Szombat délelőtt került sor a Vasvári Csónakázó tó fejlesztésének átadására, amelynek kezdetén a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége nevében Perlaki...

Részletek
2022.03.15.
Meghívó a Vasvári-tó fejlesztéseinek átadására

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tisztelettel meghívja az érdeklődőket a "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” című, TOP-1.2.1-15-VS1-2...

Részletek
2022.03.14.
Szombaton ünnepélyes keretek között adták át a Celldömölki-tó fejlesztéseit

A Celldömölki tó körüli fejlesztések ünnepélyes átadására 2022. március 12-én szombaton került sor. Szép, derűs, de hideg idő ellenére rengetegen kilátogattak a...

Részletek
2022.03.08.
Meghívó a Celldömölki-tó fejlesztéseinek átadására

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tisztelettel meghívja az érdeklődőket a"Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” című TOP-1.2.1-15-VS1-201...

Részletek
2021.07.30.
Abért tó partján elkészült jóléti fejlesztések már szabadon használhatóak

Tavasszal megkezdődtek a munkálatok a Kőszeg és Lukácsháza között elhelyezkedő Abért tavak mentén, a bruttó 21 millió forint értékű jóléti fejlesztés műszaki át...

Részletek
2021.06.28.
Horgászati és turisztikai fejlesztések a Hársas tónál

Megtörtént a Hársas tónál a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által tavalyi év őszén elnyert TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai...

Részletek
2021.02.14.
Abért tavak mellett kezdődnek a horgászati fejlesztések

Elmúlt pénteken a rendkívül hideg ellenére megtörtént a Sporthorgász Egyesületeke Vas Megyei Szövetsége által tavalyi év őszén elnyert TOP-1.2.1-15-VS1-2019-000...

Részletek
2020.09.25.
Újabb horgászturisztikai fejlesztések indulnak Vas megyében

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége csütörtökön délután tartotta projektindító rendezvényét a Vaskeresztesi Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Köz...

Részletek
Horgászapró
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

2.89°  Páratartalom: 56%