Széchenyi Terv Plusz

Horgászati és turisztikai fejlesztések a Hársas tónál

2021.06.28. Megosztom

Megtörtént a Hársas tónál a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által tavalyi év őszén elnyert TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” elnevezésű projekt második megvalósítási helyszínének munkaterület átadása május végén.

Horgászati és turisztikai fejlesztések a Hársas tónál

A munkaterület átadáson a beruházó képviseltében Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke üdvözölte a megjelenteket és köszönetét fejezte ki minden hatóságnak, szervezetnek, kollégának, hogy a projekt eljuthatott a kivitelezés fázisába, majd rövid tájékoztatást adott a várható fejlesztésekről és annak megvalósításnak ütemezéséről. A munkaterület átadáson a kivitelező VIZÉPTEK Bt. ügyvezetője, Bugovics János, illetve az érintett szakmai szervezetek képviselői, a város részéről pedig Labrtiz Béla alpolgármester, Dr. Dobos Adrienn projektmenedzser és Doncsecz András városüzemeltetési vezető volt jelen.

A Natura 2000 hálózathoz tartozó festői természeti környezetben lévő Hársas-tó Szentgotthárd-Máriaújfalu külterületi részén található, erdős területekkel körbevéve. A tavat a Hársas patak táplálja.  A felújításban érintett területek horgászturisztikai és egyéb turisztikai célokra már igénybe vett területek, a fejlesztések a tó kulturáltabb megjelenését szolgálják.

A tó dél-keleti oldalán találató a strand meglévő parkolóval és különböző épületekkel, kültéri elemekkel, tőle északra az erdősült szakaszon, a sétány mentén tanösvény állomásai helyezkednek el. A Hársas-tó megújításának legnagyobb eleme a villamoshálózat-fejlesztés, 840 méter földkábel elhelyezése, elosztó szekrény és fogyasztásmérőhely kialakítása, mely napokon belül már műszaki átadásra kész állapotba is kerül várhatóan. A Jupinet Távközlési Kft. társadalmi felelősség vállalási programjának keretében szeléssavú internet elérés is kiépül a strand területén.

A tó és környezete komfortosabb lesz az új tűzrakóval, padokkal és asztalokkal, valamint egy rönkfa játszóelemmel. Létesül mozgáskorlátozott horgászstég, és a meglévő homokozóhoz napvitorla, valamint egy turisztikai kamera is kerül. A beruházások bruttó  költsége 39.262.000 Ft, mely az  Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával valósul meg a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége projektje által.

Tervezett fejlesztések, melyek a projekt keretében valósulnak meg nyár végéig:

  • 12 db zsindelytetős rönkfa pad-asztal a tanösvény állomásaira, a tó nyugati oldalára, az akadálymentes horgászhelyhez és az emlékparkba
  • 10 db pad-asztal garnitura a tanösvény állomásaira, a strand környékére, és az akadálymentes horgászhelyhez
  • 30 db támlás pad a tó körül
  • 1 db zsindelytetős kerékpártároló a strand bejáratához
  • 1 db rönkfa játszó csúszdaállvány hintával a meglévő játszóeszköz mellé a játszótér bővítéseként
  • 11 db fából-fémből készült hulladékgyűjtő kihelyezése a meglévők cseréjeként
  • 2 db mozgáskorlátozottak számára készült horgászstég a strand parkolójának közelében
  • 1 db tűzrakó
  • 605 fm hosszon, 2 m szélességben tó meletti sétány felújítása
  • 225 fm hosszon, 1,5 m szélességeben töltésen végig futó sétány felújítása 15 cm vastagságban
  • 1 db min. 8 X 4 m napvitorla a meglévő homokozóhoz  8 X 10 cm akác oszlopokkal

A pályázat keretében a Hársas tavi beruházás mellett további fejlesztések az Abért tavon, a Celldömölki tavon és a Vasvári tavak mentén valósulnak meg. Ezen beruházások, fejlesztések célja szintén a vízparti természet környezet igényes megújítása, ami a szabadidő eltöltését bárki számára biztosítja, hiszen mindhárom tó szabadon látogatható.



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

0.11°  Páratartalom: 95%