Széchenyi Terv Plusz

Abért tavak mellett kezdődnek a horgászati fejlesztések

2021.02.14. Megosztom

Elmúlt pénteken a rendkívül hideg ellenére megtörtént a Sporthorgász Egyesületeke Vas Megyei Szövetsége által tavalyi év őszén elnyert TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00009. számú "Horgászturisztikai fejlesztések Vas megyében” elnevezésű projekt első megvalósítási helyszínének munkaterület átadása.

Abért tavak mellett kezdődnek a horgászati fejlesztések

Az Abért tavak mellett található parkolóban Puskás Norbert ügyvezető elnök a beruházó képviseletében köszöntötte a megjelenteket és Benkő János műszaki ellenőr szakmai iránymutatásai szerint megtörtént a munkaterület átadása a kivitelezést elnyert Vizéptek Bt. részére. A tényleges munkálatok várhatóan március elején kezdődnek és április végéig tartanak az időjárási körülmények függvényében.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által 2010-ben létesített, hivatalosan Abért I. és II. tó elnevezésű halgazdálkodási vízterület a sporthorgászat mellett jelentős tömegek számára jelent kiváló és elérhető rekreációs helyszínt. A  Kőszeg külterületén található két tóból álló kedvelt kirándulóhely környéke a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének pályázata alapján most bruttó 21 millió forint értékű jóléti fejlesztéssel fog  gyarapodni.

A fejlesztés keretében hiánypótló módon létrejön a tó lukácsháza felüli oldalán egy parkolásra alkalmas zuzalékos terület a horgászok részére, valamint a horgászversenyekhez is szükséges pihenő terület.  A rendszeresen karbantartott tó környezete a pályázat keretében az alábbi berendezésekkel egészül ki:

  • 2 db zsindelytetős padgarnitúra - 6-8 fö elhelyezésére alkalmas asztal paddal és tetőzettel;
  • 1 db 6x6 m-es szilárd aljzatú térköves esőbeálló - a tó délkeleti részén kijelölt rendezvénytérre;
  • 12 db pad-asztal garnitúra a rendezvénytér környezetébe;
  • 20 db támlás pad a tavak körül a horgászható szakaszokon;
  • 2 db tűzrakó hely, betonozott alapozással;
  • 1 db szelektív hulladékgyűjtő sziget;
  • 1 db tábori WC;
  • 2 db  nagyobb méretű információs tábla;

Az előzőekben leírtak mellett a tó és a rendezvénytér környékén sor kerül:

  • 1 db korábbi információs tábla felújítására;
  • a „horgászparkoló” 545 m2-es felületének zúzalékkal történő felújítására, 15 cm vastagságban;
  • a kerékpárúttal párhuzamos szervizút 426 fm hosszon (1278 m2 felületen) történő javítására, 10 cm vastagságban;
  • 32 m2 nagyságban cserje-telepítésre;
  • 300 m2 felületen füvesítésre, gyepfelújításra;
  • 880 m2 felülete tereprendezésre, előkészítésre;
  • 2 db nagyméretű fa ültetésére.

Az Abért tavi beruházást követően a pályázat keretében a további fejlesztések a Hársas-tavon, a Celldömölki tavon és a Vasvári tavak mentén  valósulnak meg. A tervezett fejlesztések célja, akárcsak korábban, ismét az, hogy a megújuló horgásztavak és környezetük az idelátogatók rekreációs igényeit minél jobban kiszolgálja, rendezettebb körülményeket biztosítva a szabadidő eltöltéséhez. A horgászati célú fejlesztések nem csak a horgászok érdekeit szolgálják, hiszen a tavak nincsenek körbekerítve, így bárki által szabadon látogathatók, használhatók a megújított vízpartok.



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.22°  Páratartalom: 93%