Széchenyi Terv Plusz

Éves horgászengedély házhoz

Megosztom

A koronavírus megjelenése óta a vásárlók igyekeznek kerülni a személyes kontaktusokat, így bevásárlásaik során egyre inkább előnyben részesítik az online beszerzési formákat. A horgászjegy értékesítési rendszer országos egységesítését és korszerűsítését kombinálva egy saját fejlesztésű on-line rendelési felülettel igyekszünk megteremteni a COVID 19 járvány idején a horgászjegyek házhoz történő szállítását, ezzel elkerülve a személyes érintkezést a horgászjegyek megújításakor. Ezzel az új érintésmentes, kényelmi szolgáltatásunkkal sorban állás nélkül, otthonról tudja intézni az állami jegy és a területi jegy kiváltását.

Ezen szolgáltatást kizárólag azon személyeknek tudjuk biztosítani, akik rendelkeznek korábbi vagy előző évi állami jeggyel, horgászvizsgával, valamint élő horgász regisztrációval, azaz horgászkártyával (horgászkártya számmal). Felhívjuk a figyelmüket, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség által működtetett HORINFO rendszerben rögzített horgász adatokat tekintjük hiteles információknak és kizárólag az adatbázisban szereplő személyek részére állítunk ki horgászokmányokat. Amennyiben a horgászjegy igénylés során adateltérést, vagy egyéb problémát tapasztalunk, a kollégáink felveszik a kapcsolatot az állami horgászjegyet igénylő személlyel.

Az állami horgászjegy on-line igénylésével a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége (9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.) gyűjtőegyesületében, a Sárvíz-Tavi Horgász Egyesületben lesz tag az igénylő horgász. A Sárvíz-tavi HE. hatályos Alapszabálya elérhető itt.  Természetesen ez nem zárja ki az egyéb egyesületekbe történő belépést a jövőben.

Az elektronikus megrendelés  során megadott adatokat a Sárvíz-tavi HE. a 2018. május 20-án hatályba léptetett Adatvédelmi Szabályzata alapján kezeli. 

A megrendelt horgászjegy árát banki átutalással kell teljesíteni a Sárvíz-Tavi HE. 72100440-10061422-00000000 számú bankszámlaszámára.  Kérjük az utalás megnevezés rovatába az engedélyt megrendelő horgász nevét és az igényelt horgászengedély típusát beírni szíveskedjék. (Pl: MINTA JÁNOS - 'Felnőtt állami engedély + „I” Éves megyei területi jegy') Az összeg beérkezése után az egyesület a megrendeléskor megadott postázási címre küldi az állami engedélyt a választott kézbesítési módnak megfelelően. A Sárvíz-Tavi Horgász Egyesület aktuális horgászengedély árai tájékoztatásul letölthetőek itt.   

A megrendelt horgászokmányokra vonatkozó esetleges számlaigényüket jelezzék a megrendelő űrlap  megjegyzés rovatában, a számlázási cím és az adószám pontos megadásával. 

Jelen elektronikus horgászjegy igénylése nem jogosít fel senkit a horgászati tevékenységre! Hazánkban a horgászati tevékenység bármely vízterületen kizárólag a megrendelt horgászjegy átvételét követően kezdhető meg.

Horgászengedély igényléssel kapcsolatos kérdés esetén  Polgárné Németh Judit kollégánk áll rendelkezésükre +3670-3399708-as telefonszámon, vagy az info@vasivizeken.hu címen.

HORGÁSZJEGY IGÉNYLŐ SZEMÉLY ADATAI


Megjegyzés: Az igényelt horgászengedély típusának részletes tartama a rendelési űrlaphoz tartozó leírás aktuális jegyár listájában ismerhető meg.

Kézbesítés módja:

Várható szállítási idő az utalás beérkezését követő 5-7. munkanap.

NYILATKOZATOK

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

2.89°  Páratartalom: 56%