Széchenyi Terv Plusz

Rábasömjéni-tó

Megosztom

A 84-es főközlekedési út melletti több egységből álló tóegység közül ma már csak 2 tó számít horgászvíznek. Több, mint 20 éve a többi tó elmocsarasodott. A tavak párhuzamosak a közúttal, melyhez innen termelték ki a kavicsot.

A közúttól keskeny erdősáv választja el a tavat. Az országúttal ellentétes oldalon a tó partoldala erősen tagolt, és több öböl teszi változatossá a vizet. A vízparton jelentős vízi növényzet és fa van.

A tavak vize a felszín alatti vízkészletből származik. A meder egyenetlen, a vízmélység 1-4 méter között változik, az 1-2 méteres parti sáv után hirtelen mélyül. A tófenék többségében iszapos, kisebb részben kavicsos. Mindkét tó mellett vízi növényzettel benőtt ingoványos területek vannak. A bányászat már nagyon régen megszűnt, emiatt a tó jellege már nem a bányatavakra jellemző tulajdonságokat mutat.

A tó halfaunájából a horgászok a telepített keszegfélékből, pontyból és csukából fogják a legtöbbet. A fogási statisztikában még a süllő és amur fordul elő számottevő mennyiségben, de van a tóban aranykárász és compó is. A halak a tóban gyorsan növekednek.

Rábasömjéni Horgásztavunk szabályos megközelítésére a képen - sárgával - látható önkormányzati utat szíveskedjenek használni. A korábban nagyon rossz minőségű önkormányzati út az elmúlt időszakban megújult így mindenki számára problémamentesen használható.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy ne használják a 84-es fő útról történő - korábbi - behajtási lehetőséget, mert az magántulajdon és építési terület is lesz.
 

Galéria
Közeli jegyforgalmazó horgászboltok
Közeli szállások
Kapcsolódó jegybizományosok
info
Terület: 3,2
Átlagmélység: 1,8
Fenékviszonyok: agyagos, iszapos
Akadók: nincs
Növényzet: nád
Szabályok: Megyei Horgászrend
Horgászidőszak: 00-24
Csónakhasználat: nincs
Jegyváltás, árak: Lásd itt!
Információk:

Karácsonyi Tamás halőr
06 70 33 99 704

Megközelítés:

Rábasömjéni Horgásztavunk szabályos megközelítésére az önkormányzati utat szíveskedjenek használni. A korábban nagyon rossz minőségű önkormányzati út az elmúlt időszakban megújult így mindenki számára problémamentesen használható.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy ne használják a 84-es fő útról történő - korábbi - behajtási lehetőséget, mert az magántulajdon és építési terület is lesz. 

GPS koordináták:
47.27487433, 16.92801118
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

3.44°  Páratartalom: 81%