Széchenyi Terv Plusz

Tinódi Fogadó

Megosztom

Ha üdülni, pihenni vágyik, szeretne egy jót enni vagy éppen csak megszomjazott – nálunk jó helyen jár!

A Tinódi Fogadó épülete az 1900-as évek elején épült. Az akkor még "csak" étteremként és kerthelyiségként funkcionáló épület sok átutazó és sárvári napjait tették emlékezetessé, amelyet azóta is szívesen emlegetnek.

A politikai változások a Tinódi Vendéglőt sem kerülték el, hiszen 1954-ben államosították és a Vas Megyei Vendéglátó Vállalat kezelésébe került. Ebben az időszakban került kapcsolatba családunk is a patinás étteremmel - 1970-től Bukovics Gyuláné (sz: Török Erzsébet) volt a ház üzletvezetője, akkor még a vendéglátó vállalat alkalmazottjaként.

1990 - nagy fordulópont: a kezdődő privatizáció egyik első vállalkozójaként a Tinódi Vendéglőt megvásároltuk, majd az akkorra teljesen elhasználódott épületet elkezdtük felújítani.

1995 - ismét fontos dátum, hiszen ekkor az épület új szárnnyal bővült - az alsó szinten kis üzleteket alakítottunk ki, majd 1997-ben a felső részben megvalósult régi álmunk, elkészültek a vendégszobák.

Szállás és étterem – pihenés és vendéglátás: most már mindezt elérheti nálunk egy helyen!

2004 - panziónkat hat új, modern szobával bővítettük.

Ha e bevezető felkeltette érdeklődését, kérem, ismerje meg panziók ajánlatait is, a többi menüpont segítségével!

Közeli horgászvizek
info
9600 Sárvár, Hunyadi u. 11.
Tel: 95/320-225
Mobil: 30/466-689
Email: info@tinodifogado.hu
Web: www.tinodifogado.hu
Szállásfoglalás:
95/320-225
Minőség:
2 csillagos
Megközelítés:
GPS koordináták:
,
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

3.44°  Páratartalom: 81%