Széchenyi Terv Plusz

Püspökmolnári-kavicsbánya tó

Megosztom

Vasvártól északra, fekszik a Püspökmolnári-tó. A falu központjából a délfelé nyíló utca visz a némileg eldugott vizecskéhez.
A Püspökmolnári-kavicsbánya tó, mint neve is mutatja bányató, kavicskitermelés következtében jött létre. Növényzettel jól körbenőtt partja tagoltnak mondható.

A négy hektáros víz átlagmélysége két, két és fél méter, aljzata kavicsos, de helyenként már iszapos. A tó minden pontja jól meghorgászható, helyenként egy-egy akadó található, amely kiváló búvóhelyet nyújt a tóban élő süllő állománynak.

A ragadozó állomány mellett a ponty, a keszegfélék és az amur a legjellemzőbb, utóbbiból nagy testű példányok is szép számban előfordulnak.
Mindenképpen érdekes víz - a falu szélén.

A vízparti fejlesztések eredményeként a tó körül harmincnál is több, a terepviszonyokhoz illeszkedő zúzalékos horgászhely jött létre, ahol a partoldal és a kialakított horgászhely közötti szintkülönbségek indokolták, tereplépcső is épült. A fejlesztésnek köszönhető rendezett félsziget és vízpart alakult ki a horgászok és a kirándulók részére. A tó mentén, illetve a félszigeten fából készült pad-asztal garnitúrák, padok, valamint új tűzrakók, hulladékgyűjtők is létesültek, így a baráti társasággal, családdal érkezők is kényelmesen eltölthetik szabadidejüket. A horgászati élmények fokozása érdekében –  a hagyományos tavaszi pontytelepítés mellett – 25 db extra méretű, 5 kg feletti ponty is elengedésre került a fejlesztések átadásakor, melyeket a kifogásukat követően azonnal vissza is kell engedni a jövőben.

Megújított tó fejlesztéseiről beszámoló >>>

 

Fontosabb szabályok:

  • Vízminőségvédelmi okok miatt a Püspökmolnári-tavon tilos a szoktató etetés. A csalogató etetés engedélyezett. (Pl.: etetőkosár, csúzli, egykezes gombóc),  horgászatra kész állapotban max. 2 kg etetőanyagot tarthat magánál a horgász.
  • A Püspökmolnári-tó félszigetére gépkocsival behajtani és tartózkodni is szigorúan tilos!

---

Galéria
Közeli jegyforgalmazó horgászboltok
Közeli szállások
Kapcsolódó jegybizományosok
info
Terület: 4
Átlagmélység: 2-2,5
Fenékviszonyok: kavicsos, néhol iszapos
Akadók: nincs
Növényzet: nád-sás
Szabályok: Megyei Horgászrend
Horgászidőszak: 0-24
Csónakhasználat: nincs
Jegyváltás, árak: Lásd itt!
Információk:

Fördős István 
06 70 33 99 706;

Konyher Tivadar

06 70 33 99 704

 

Megközelítés:

A 8-as főútról Vasvár után jobbra kanyarodva közelíthető meg Püspökmolnári - a falu központjából a dél felé nyíló utca visz a vízhez.

GPS koordináták:
47.08945198, 16.79954410
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

-2.11°  Páratartalom: 91%