Széchenyi Terv Plusz

Kerkaszentkirályi Kerka-tó

Megosztom

Horgászok figyelem!
A Zala Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztálya nyilvántartásba vette a ZAH/020/1718-3/2023. számon a Kerkaszentkirály Község Önkormányzata és a Magyar Országos Horgász Szövetség által beküldött kérelem alapján a Kerkaszentkirály 061, 062, 063, 064, 065/1 helyrajzi számon fekvő tavat, Kerkaszentkirályi Kerka-tó megnevezéssel, halgazdálkodási vízterületként.
A korábban Kerkaszentkirályi Kerka-holtágként ismert,
Kerkaszentkirályi Kerka-tó víztérkódja 20-095-1-1.
Kérjük, a jövőben ennek megfelelően jegyezzék be a fogási adatokat a fogási naplóba!

Kerkaszentkirály települést Szent László alapította a legendák szerint, de ez kevéssé valószínű, szemben azzal, hogy eredetileg királyi birtok volt, amire a neve is utal (Zent-királ). A XIV. század elejéről származik első írásos említése a falunak, amely a század végére már az alsólendvai Bánffyak birtoka, s az is marad a család kihalásáig, majdnem 300 éven át. Ennek utolsó évtizedeire esik a török hódoltság, melynek pusztításai során a lakosság harmada odavész. A XVII. század végétől a XX. elejéig már a település az Esterházy családé. A mai település elsődlegesen gondozott közterületeivel és szép környezetével hívja fel magára a figyelmet, ahol a Kerka és a falu határában folyó Lendva igazi csemege. Az ösvény mentén táblák tájékoztatnak az egyes témákról, ahogy a növény- és állatvilágról is.

A kerkaszentkirályi Kövi csík tanösvény a település belterületén, a Kerka mentén mutatja be a falu történetét, a kisszerszámos halászatot, a Kerka és a Mura elővilágát. Rövid, de élvezetes sétát jelent ez az egykori malomnál kialakított parktól, a horgásztó végéig. Közben nem csak a világháború helyi áldozatainak emlékparkjánál lehet tisztelegni.

Galéria
Közeli jegyforgalmazó horgászboltok
Kapcsolódó jegybizományosok
info
Terület: 1,42
Átlagmélység: 1,5-2
Fenékviszonyok: enyhén iszapos
Akadók: nincs
Növényzet: nád, sás
Szabályok: Megyei Horgászrend
Horgászidőszak: 0-24
Csónakhasználat: nincs
Jegyváltás, árak: Lásd itt!
Információk:

Gróf János Elnök - 8874 Kerkaszentkirály Petőfi u. 2. telefonszám: 06-70/340-8468., email: grof.janika@gmail.com

Csótár János - halászati őr

Tel.: 06-30-969-30-78

Megközelítés:

Az M70 számú útról Kerkaszentkirály belterületén.

GPS koordináták:
46.49979363, 16.58136249
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

0.11°  Páratartalom: 91%