Kerka-patak

Megosztom

Kerka-patak két ágon, a szomszédos Szlovéniában, Kerkafőnél ered és 54 km hosszú. Vízgyűjtő területe 1762 km2. Bajánsenyénél lép be hazánk területére, majd Muraszemenye (Csernec) alatt egyesül a Murával. Vízjárása nagyon ingadozó. Számos vízfolyást, patakot gyűjt magába: Kis-Kerka (hossza 16 km), Cupi patak (hossza 20 km), Lendva patak (hossza 6,7 km), Szentgyörgyvölgyi patak (hossza 6 km) és Kebele patak (hossza 10 km).

A Kerka felső szakasza bővizű, gyors lefolyású. Medre főképp kavicsos, kemény aljzatú, finomabb hordalék csak a partszegélyeken található. Az alsó szakaszon a folyó lelassul. A térségben hegyvidéki jellegű ionszegény források, lápok, gyors lefolyású kis patakok révén sűrű vízhálózat alakult ki.
A Kerka mentén évszázadokon át gondot okozott a nagy vízfelesleg elvezetése, a patakok szabályozása. E vidéken 1798 óta többször folyt csatornázás, kisebb folyóvíz-szabályozás. Ez a munka nagyobb arányokat csak az 1850-es évektől öltött. Az első védőgátat Lenti körül az 1920-as években építették. A kanyargós Kerkát teljesen megszelídítették, kanyarulatait levágták, medrét kitisztították. A folyó mentén működő számos malom a szabályozás során megszűnt.
A beavatkozás káros következményei jól megfigyelhetők: a folyó átlagos vízszintje a talajfelszín alatt 1-3 m mélyen található, mely leszívja a rétek talajvizét, így azok a szárazodás nyomán elgyomosodnak. Az egykori mellékágak lefűződtek, feltöltődtek, s ma csak a nagyobb árvizek alkalmával jutnak vízutánpótláshoz. A holtágak feltöltődés után magas-sásosokká, bokorfüzesekké, égeresekké alakultak. A medernyomok az erdőben is megfigyelhetők, ahol mára a nedvességkedvelő növényeknek nyújtanak életteret. A folyó-menti területek nagy részét érintő melioráció tetézte a negatív hatásokat, így egyértelműen szükséges ökológiai célból minél nagyobb, de árvízvédelmi szempontból nem veszélyes, állandó vízmennyiség mederben tartása az EU-ban bevált technológiák alkalmazásával.

A Kerka élővilága kiemelkedő természeti értékek hordozója. A forrás- és torkolatvidékük között folyamatosan változó környezeti adottságok igen sok, egymástól nagyon különböző igényű faj számára biztosítanak életlehetőséget. Ez a korábban alig ismert vízrendszer hazánk halfajokban nagyon gazdag vízrendszere, melyet hat felmérés (1996, 1998, 1999) tárt fel. A halfauna évről évre rendszeres változásokon esik át a befogadó Mura vízfolyás végett. A Kerka és mellékvizei a sekély vízmélység miatt tavasszal korábban melegednek fel. Ez a folyamat kedvező a halak ívásához, így márciustól júniusig jelentős mennyiségű hal húzódik fel a Kerkán ívni, majd tér vissza.
Hazánk természetes vizeiben leírt fajok közűl a Kerka vízrendszerén 36 fordul elő. A fauna állandóan változik, miközben egyes fajok eltűntek, újabbak jelentek meg. A jellegzetes kispataki áramláskedvelő fajok mellett egyéb pontyfélék is megtalálhatók, a védett fajok közül legjelentősebb a nyúldomolykó, a fürge cselle, a sujtásos küsz, halványfoltú küllő, szivárványos ökle, a kövi és vágócsík, valamint a körszájúak közé tartozó dunai ingola.
A vízterületen történt halfaunisztikai kutatások eredményeképpen megállapítható, hogy a vízfolyás egyes szakaszain eltérő mennyiségben,de jelen vannak invazív, illetve természetvédelmi szempontból nem kívánatos fajok, mint az ezüstkárász, a fekete törpeharcsa, a naphal.