Széchenyi Terv Plusz

Kebele-patak

Megosztom

A Kebele-patak a Kerka-Mura vízrendszer egyik jelentős mellékvize, mely viszonylag állandó vízhozammal rendelkezik köszönhetően több kis patak, ér és árok befogadott vizének. Medre főképp kavicsos, kemény aljzatú, finomabb hordalék csak a partszegélyeken található, több szakasza vizi és parti növényzettel jobban borított. A Magyar-Szlovén Államhatár átlépését követően a patak rövid magyarországi szakaszt (10 km) követően ismét átlépi a Magyar-Szlovén államhatárt.

Átlagos mederszélessége 8-10 m, vízmélysége változatos, 0,6-1,2 m között változik.

A patak mentén, hasonlóan a környék vízfolyásaihoz, nedves legelők, kaszálók alakultak ki, elsősorban a folyamatos bő vízellátottság és a gyakori vízfelesleg miatti elöntések következtében. A rövid szakasz és a bő vízellátás miatt az országosan, sőt Európa-szerte tapasztalható negatív tendenciák (talajvízcsökkenés, rétek kiszáradása) kevésbé figyelhető meg.

A patak-menti területek egy részét érintő melioráció és az intenzív mezőgazdasági gyakorlat negatív hatásai néhol megfigyelhetőek, így egyértelműen szükséges ökológiai célból minél nagyobb, de árvízvédelmi szempontból nem veszélyes, állandó vízmennyiség mederben tartása az EU-ban bevált technológiák alkalmazásával. Az árvízveszély egyébként is állandósult probléma a vízfolyáson, több szlovén és kettő magyar települést is folyamatosan veszélyeztet a túlzott, hirtelen lezúduló csapadék. Legutóbb 1998-ban történt nagyobb kárt okozó árvíz a Kebele-mentén. Az árvízveszély csökkentésére hamarosan közös EU-Szlovén-Magyar finanszírozású árvíztározó létesül a patak mentén, melynek célja az árvízcsúcsok csökkentése.

A Kebele-patak a környékeli kis patakokhoz hasonlóan a viszonylag sekély vízmélység miatt - az időjárás függvényében - tavasszal korábban melegszik fel. Ez a folyamat kedvező a halak ívásához, mivel az oldott oxigénre káros mértékben a vízmennyiség és a tápláló patakok vize miatt nem tud a patak túlságosan felmelegedni.

A Kerka-Mura vízrendszeréhez tartozó Kebele-patakban a vízrendszer halfaunájának jelentős része előfordul. A fauna állandóan változik, miközben egyes fajok eltűntek, újabbak jelentek meg. A jellegzetes kispataki áramláskedvelő fajok mellett egyéb pontyfélék is megtalálhatók, a védett fajok közül legjelentősebb a nyúldomolykó, a fürge cselle, a sujtásos küsz, halványfoltú küllő, szivárványos ökle, a kövi és vágócsík.

E mellett a vízfolyás környéke, flórája és faunája sok más rendkívüli természeti értékeket rejt, melyek egyedülállóvá teszik e folyóvizekkel bőven ellátott kistérséget.

info
Terület: 13,2
Átlagmélység: 0,6-1,2
Fenékviszonyok: kavics, sóder
Akadók: változó
Növényzet: nád, sás, ligeterdők
Szabályok: Megyei Horgászrend
Horgászidőszak: 0-24
Csónakhasználat: nincs
Jegyváltás, árak: Lásd itt!
Információk:

Csótár János - halászati őr

Tel.: 06-30-969-30-78

Megközelítés:
GPS koordináták:
,
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

0.11°  Páratartalom: 91%