Széchenyi Terv Plusz

Télre ismét megérkeztek a pisztrángok Vaskeresztesre

2024.12.03. Megosztom

2024. december 2-án, a téli szezon kezdetére kb. 350 darab, 30 dkg átlagsúlyú szivárványos pisztrángot telepítettünk a vaskeresztesi Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központnál található Alpesi-tóba. A telepítés célja, hogy a téli tavi pergetők továbbra is hódolhassanak szenvedélyüknek. Tavunkon a „Fogd meg és engedd el” elven működő horgászat mindenki számára elérhető a jégmentes időszakban a tavalyi évhez hasonlóan. A telepítés során a halakat a Vaskeresztesi Pisztrángtelepet bérlő K&K Oil Kft. biztosította, és ügyvezetője, Kállai Csaba személyesen is közreműködött a kihelyezésben.

Télre ismét megérkeztek a pisztrángok Vaskeresztesre

A pontyfélék folyamatos telepítése és a békés halas horgászok kiszolgálása mellett Szövetségünk továbbra is kiemelt figyelmet fordít a ragadozó halállomány fejlesztésére, valamint a pergető, könnyű pergető (UL) és műlegyező horgászmódszerek népszerűsítésére. Ezek a technikák az elmúlt években egyre szélesebb körben terjedtek el, de a kezdő horgászok számára a gyakorlási lehetőségek, illetve a könnyű pergető versenyekre való felkészülés továbbra is korlátozott hazánkban. A tavi pisztrángozás terén sincs ez másként: Magyarországon csak néhány helyszín biztosít ilyen élményt.

A szivárványos pisztráng Észak-Amerikából származó, idegenhonos faj, amelyet kizárólag szigorú szabályozásoknak megfelelően lehet telepíteni olyan vizekbe, amelyek nincsenek kapcsolatban más vízterületekkel. A telepítéshez szükséges hatósági engedélyeket ennek megfelelően szereztük meg idén is.

A helyi horgászrendünk szerint az Alpesi tavon téli horgászati szabályok vannak életben következő év február 28. napjág., melyek a következők: 

  • Horgászni kizárólag 1 db bottal, szakáll nélküli horoggal szerelt - műcsalis - pergető és legyező módszer engedélyezett.
  • Mindennemű gumi műcsali (twister, grub, worm, rák, gumihal, stb.) használata TILOS!
  • A műcsalis horgászat során csomómentes, vagy gumírozott merítő szák használata kötelező!
  • Minden kifogott halat óvatosan kell megszabadítani a horogtól, és a lehető leghamarabb – kerülve a kézzel való érintését - vissza kell engedni a vízbe, valamint lehetőség szerint ércsipesszel, fogóval történjen a horog kiakasztása.
  • Horgászni napkeltétől napnyugtáig, vagy a közvilágítás felkapcsolásáig lehet! Sötétben horgászni TILOS!

A terület folyamatosan kamerás megfigyelés alatt áll, így kiemelten figyelünk a szabályok betartására.

Jegyárak és feltételek: 

  • Az éves, heti vagy napi „I.” szövetségi területi jeggyel rendelkező horgászok díjmentesen használhatják a tavat. Az állami horgászengedéllyel rendelkezők számára a következő jegyárak érvényesek 2025. december 31-ig: 
  • Felnőtt C&R (18 év felett): 1500 Ft 
  • Utánpótlás C&R (18 év alatt): 1000 Ft 

Ezek a jegytípusok hal elvitelére nem jogosítanak; minden kifogott halat kíméletesen vissza kell engedni a vízbe. 

További információk a vízterületről ide kattintva olvashatóak.

Várjuk a téli pisztránghorgászat iránt érdeklődőket, és kérjük, mindenki tartsa be a halvédelemre vonatkozó előírásokat! 

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

-1°  Páratartalom: 95%