Széchenyi Terv Plusz

Rábagyarmat környéki horgászati lehetőségekről egyeztettek

2024.12.12. Megosztom

2024. november 28-án, csütörtök este közösségi élet töltötte meg a Rábagyarmati Kultúrházat, ahol térségi megbeszélésre gyűltek össze a környékbeli önkormányzatok képviselői, civil szervezetek tagjai és lelkes horgászok. Az esemény célja nemcsak a fejlesztési tervek megvitatása volt, hanem az is, hogy a közösség tagjai együtt gondolkodjanak a **Rába menti horgászati és vízi turisztikai lehetőségekről.

Rábagyarmat környéki horgászati lehetőségekről egyeztettek

Az estét Soós Bálint, Rábagyarmat alpolgármestere nyitotta meg, aki üdvözölte a résztvevőket, majd átadta a szót Puskás Norbertnek, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnökének. Puskás Norbert bemutatta a Szövetség eddigi eredményeit, terveit, és közös ötletelésre biztatta a jelenlévőket. A Szövetséget továbbá Mesterházy József halgazdálkodási csoportvezető, Sipos Károly halászati őr, és Cziráky László a Szentgotthárdi HE elnöke képviselte.

A találkozón szóba kerültek a térség horgászati fejlesztési lehetőségei:
- Rábagyarmati záportározó anyagnyerőhelye: A Gyarmati-patakon található, kisméretű, de bájos vízterületet szeretnék bevonni a legális C&R (fogd és engedd) horgászatba. Itt elsősorban gyermekeknek és sporthorgászoknak kínálnának kikapcsolódási lehetőséget.
- Csörötneki tó: A csörötneki, 1-1,5 hektáros tó vízpótlásának és vízjogi engedélyeinek rendezése után szintén alkalmas lehet a horgászat számára. Kocsis Zsolt, Csörötnek polgármestere hangsúlyozta, hogy a tó adottságai kiválóak a közösségi célokra.
- Rátóti bányatavak és a Rába holtágai szintén szóba kerültek. Ezek további vizsgálatokat igényelnek a fenntartható horgászat érdekében.
Röviden ismertetésre került a Rábagyarmat melletti holtág rendszer revitalizációjára vonatkozó kísérleti projekt javaslat is, mely központi EU-s támogatás elnyerése esetén minden érdekelt bevonásával kerülne pontos megtervezésre, majd további pályázatok segítségével megvalósításra.

A résztvevők áttekintették a Rába mentén tervezett csónakkikötők és mentőpontok helyszíneit is az Aktív Rába Szövetség nyertes pályázatának tükrében. A horgászati és halvédelmi szempontból fontos lenne, hogy a kikötők ingyenesen bárki számára, regisztrációval használhatók legyenek, és ne csak a vízi turizmust, hanem a horgászturizmust és a csónakos halőrzést is támogassák. A találkozó végén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a fejlesztési tervek megvalósításához időre, türelemre, és szorosabb együttműködésre van szükség. Cél, hogy a Rába menti horgászati és turisztikai lehetőségek minél több ember számára elérhetők legyenek, miközben a természet védelmét is szem előtt tartják a tervezett intézkedések. A jó hangulatú beszélgetés és az építő javaslatok megerősítették: együtt, közösségként még többre vagyunk képesek!



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

-2.11°  Páratartalom: 74%