Széchenyi Terv Plusz

Közel 300 ezer forintba került a kilenc ponty eltulajdonítása

2019.10.19. Megosztom

Júliusban nagy port felverő, Vadása tavon történt szabálysértés ügyében Szövetségünk is kézhez kapta a Halgazdálkodási Hatóság -példás büntetést tartalmazó - elsőfokú határozatát, mely napjainkra már jogerőssé vált.

Közel 300 ezer forintba került a kilenc ponty eltulajdonítása

Mint ismeretes korábbi beszámolónkból, a tavon tetten ért horgász és társa több együttes szabályszegést elkövetve 9 db fogható méretű pontyot kívánt a vízterületről élve, a fogási naplóba történő rögzítés nélkül elszállítani, amikor Szövetségünk hivatásos halőre eljárás alá vonta őket.

A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya, mint illetékes Halgazdálkodási Hatóság VA-06/AKF01/02129-3/2019. sz határozatában a halvédelmi bírságok mértékéről rendelkező kormányrendeletre hivatkozva nevezetteket fejenként 141.500.-Ft, azaz összesen 283.000 Ft halvédelmi bírság megfizetésére kötelezte, illetve 3 év időtartamra eltiltotta állami horgászjegy váltásától.

A Hatósági határozat jogerőre emelkedését követően a hatályos Horgászrendünk 3. pontja alapján a Szövetség a szabálysértő horgászokat 5 évre eltiltotta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kezelésében lévő vízterületekre érvényes területi jegy váltásától is. Szövetségünk álláspontja szerint a szabálysértő horgászok az elkövetett cselekménnyel olyan, több szabályszegésből álló, kirívóan közösség-ellenes magatartást valósítottak meg, amely indokolja a maximális eltiltást a vasi vizektől.

Bízunk benne, hogy a következetesen kiszabott hatósági szankció mindenki számára világossá teszi azt, hogy a jogkövető horgásztársak anyagi áldozatával, Szövetségünk dolgozóinak és önkéntes segítőinknek munkájával üzemeltetett és telepített horgászvizeink halállománya nem szabad préda, a horgászat érdekében hozott szabályok nem sérthetők meg következmények nélkül.

Felhívjuk a T. Horgásztársak figyelmét, hogy halőreink helyszíni intézkedése alapján valamennyi súlyos szabályszegést elkövető horgász ügyében Szövetségünk megteszi a bejelentést a Halgazdálkodási Hatóság részére!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

17.8°  Páratartalom: 74%