Széchenyi Terv Plusz

Rába-Nick térségi szakasza

Megosztom

A kicsit nehezen kiejthető Nicknél, jelenlegi helyén 1932-óta áll, a már több felújításon is átesett a duzzasztó, melynek hatása kb. négy kilométeren keresztül érezhető a felvizen. A mű felett közvetlenül három, az első horgászható állásoknál kb. két méteres a mélység. A part 45 fokos szögben tör lefelé, majd csészealj szerűen lassan mélyül a mederközép felé, melynek iszapos aljzatát kisebb mélyedések teszik változatossá.

A rakós, és a könnyűfenekező pályája ez, ahol csónakos horgászok is fel-feltűnnek a folyó hátán nem egyszer. Feljebb, a csónakkikötő és kiemelő hely után, a Kis-Rába kiágazását elhagyva, egy széles placcal szemközt nyíló holtág torkolatát találjuk, körülötte sok náddal. Az innenső oldalon már fák, keskeny erdő szegélyezi a partot. Ezen a mederszakaszon egyre több helyen fordulnak elő gödrök, akadók, uszadék-torlaszok. A kép természetes, ősi jellegű, ahol helyenként 5-7m-es mélységeket is rejt a Rába. Ideális horgászállásokból, szinte fülkékből próbálkozhatunk közepes erősségű, visszatartott úszós szerelékkel, vagy fenekezve.

Galéria
Közeli jegyforgalmazó horgászboltok
Közeli szállások
Kapcsolódó jegybizományosok
info
Terület: 790
Átlagmélység: 2-5
Fenékviszonyok: kavics, sóder
Akadók: változó
Növényzet: nád, sás, ligeterdők
Szabályok: Megyei Horgászrend
Horgászidőszak: 0-24
Csónakhasználat: van
Jegyváltás, árak: Lásd itt!
Információk:

Konyher Tivadar 06/70 33 99 704

Megközelítés:

Az M86-os úton Répcelaknál Nick felé fordulva.

GPS koordináták:
47.38442913, 17.03440905
Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.95°  Páratartalom: 78%