Máriaújfalui víztározó
MegosztomSzentgotthárd egyik legszebb éke a Máriaújfalu településrész szélén elterülő Hársas-tó, mely az Őrségi Nemzeti Park része. Az 1980-as évek végén a Hársas-patak felduzzasztásával létrehozott völgyzárógátas árvíztározót a szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálja. A tó nemcsak a horgászok, hanem a fürdőzők és kirándulók körében is kedvelt.
A víztározó létrehozása megoldotta a korábbi árvízproblémákat, és ezzel együtt létrejött egy gyönyörű tó egy gyönyörű környezetben. Az évtizedek során folyamatos fejlődésen ment keresztül, akár a megközelíthetőségre, akár a tó déli végében létesített strand infrastruktúrájára gondolunk. Mindezen fejlesztések úgy mentek végbe, hogy a tavat körülvevő erdők és természet szépségét mindmáig sikerült megóvni.
A Hársas-tó létesítésekor az elárasztásra szánt völgy jelentős részéhez nem nyúltak hozzá. Ezért a felső, tehát a déli, befolyó környéki területtől számítva körülbelül a tó kétharmada szinte megtartotta az eredeti meder, azaz domborzati jellemzőket, és persze az akadókat, tuskókat, gyökereket is. Nagy munkát az északi részen a nyugati parton végeztek csak: agyagig legyalulták. Az út felőli (folyásirány szerinti jobb) parthoz viszont egyáltalán nem nyúltak. A befolyó környéke, köszönhetően az adottságainak kiváló ivóhelynek minősített terület. Ezen a részen 100 méter hosszan egész évben tilos a horgászat természetvédelmi és halvédelmi okokból! A tavon szabad strandot is kialakítottak, melynek köszönhetően nyáron családos horgászturizmus a jellemző. A befolyó és a strand előtti terület sekélynek mondható és a nyílt vízen is találhatunk sekélyes részeket. Ennek oka, hogy kisebb zátonyszerű képződmények maradtak a vízben, melyek egyébként a strand előtti kisvízzel egyetemben, igen jó helyek a tavaszi, nyári időszakokban.
Ami a strandolást illeti, rendkívüli népszerűségnek örvend nem csak a szentgotthárdiak és környékbeliek, hanem a messzebbről érkező turisták körében is. A megváltozott jogszabályok értelmében két szezonon keresztül a fürdőzés tiltásra került, azonban Szentgotthárd Város Önkormányzata pályázati pénz segítségével korszerűsítette a strandot, hogy ismét birtokba vehessék a fürdőzők. Kiépítésre került az ivóvízhálózat, amely az egyik alapkövetelmény volt a működéshez, illetve parkolóhelyeket, és illemhelyeket alakítottak ki. Helyett kapott még egy strandröplabda pálya is.
A gátnál találhatunk öt-hét méteres vízmélységeket. Horgászok elmondása alapján, télen különösen jó horgászhelynek tartják számon a Hársas tavat, ekkor lékről csuka és keszeg zsákmányolható sikeresen.
A Hársas-tó közkedvelt kirándulóhely, de a nyári időszakban rengeteg fürdőzőt lát vendégül a kijelölt strand területén. A tó több irányból is megközelíthető, Szentgotthárd-Máriaújfalu, Apátistvánfalva és Farkasfa felől is.
A sétálni, biciklizni vágyók számára is kedvelt Hársas-tó teljes egészében körbesétálható és tekerhető, és néhány évvel ezelőtt tanösvény is kialakításra került ezen az úton. A tanösvényen tett séta közben a felállított információs táblák segítségével a túrázó megismerkedhet az Őrség és a Vendvidék jellemző növény- és állatfajaival, továbbá ismereteket sajátíthat el a környék erdeinek gombafajtáiról is.
Galéria
Letölthető dokumentumok
- Hársas tó medertérkép (7.11 MB, PNG)
Közeli jegyforgalmazó horgászboltok
- Nagykapás Horgászbolt (9900 Körmend, Rákóczi F. u. 90.)
- Kutyás és Horgászbolt (9800 Vasvár, Járdányi u. 1.)
- Pesca Horgászbolt (9970 Szentgotthárd, Hunyadi út 3/b)
Közeli szállások
- Dublin Fogadó (9970 Szentgotthárd, Rákóczi u. 4.)
- Gáspár Vendégház (9970 Szentgotthárd, Rózsa F. u. 11.)
- Hármashatárkő Vendégház (9985 Felsőszölnök, Templom u. 11.)
- Hársas Vendégház (9970 Szentgotthárd, Máriaújfalui u. 133.)
- Hotel Lipa (9970 Szentgotthárd, Gárdonyi u. 1.)
- Kati Motel (9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 69.)
- Őrség Kapuja Ifjúsági Szálló (9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 15.)
- Phőnix Vendégház (9970 Szentgotthárd, Mátyás király u. 10.)
- St. Michael Panzió és Étterem (9953 Vasszentmihály, Fő út 48.)
- Zsida Termal Panzió (9970 Szentgotthárd, Zöldlomb u.1.)
Kapcsolódó jegybizományosok
- Horgász Egyesület Szentgotthárd (9790 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21.)
- TimeTourist-Időutazó Múzeum (9970 Szentgotthárd, Széll K. tér 1.)
info
Átlagmélység: 3
Fenékviszonyok: kavicsos, iszapos
Akadók: közepesen akadós
Növényzet: nád-sás, fa
Sipos Károly halászati őr
Tel.: +36 70 339 9705
8-as főút (Bp felől) - Vasszentmihály után balra - Csörörtek után Szentgotthárd felé - Magyarlak után Szentgotthárd-Rábakisfaludnál balra Apátistvánfalva (Őriszentpéter) felé - 2km után jobbra parkoló a tónál;
Zalaegerszeg (76-os), Zalalövő, Hegyhárszentjakab (Vadása-tó) felől - Őriszentpéter - Szalafő után jobbra (-Papszer) - Farkasfa - következő kereszteződésnél jobbra (Szentgotthárd felé) - 3km után balra parkoló a tónál)
46.93641836, 16.31203651