Széchenyi Terv Plusz

Zsizsek Tibor nyerte a tizedik Kéthatár-tó Kupát

2018.05.04. Megosztom

A kerkafalvi Kéthatár-tavon rendezte hagyományos szezonindító versenyét a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. A főzéssel egybekötött, jó hangulatú viadalra 66 hobbihorgász nevezett. Szép számmal akadtak horogra pontyok és amurok, a győztes több mint 13 kg halat fogott.

Zsizsek Tibor nyerte a tizedik Kéthatár-tó Kupát

Megteltek a Kéthatár-tó horgászhelyei május elsején: 56 felnőtt és tíz ifjúsági pecás nevezett a megye minden részéről. A négyórás versenyen a fiatalok úszós készséggel, a felnőttek szabadon választott módszerrel próbálkozhattak.

Pajtli Ferenc – Spartacus HE, Szombathely
„A mai napon feeederezéssel, rakós horgászattal is próbálkoztam, de nem voltam eredményes egyikkel sem.”

Az élénk szél nem kedvezett a halak étvágyának, de akinek szerencséje volt a sorsolásnál, és jó helyre került, már a verseny elején termetes példányokat csalhatott horogra.

Bálint Gábor – Körmendi Munkás HE
„A halak most nincsenek túlságosan kapókedvükben, két halat sikerült fogni, egy pontyot és egy keszeget.”

Az 5 és fél hektáros tavat a Kerka-patak táplálja, változatos halállományának köszönhetően ideális versenyhelyszín.

Puskás Norbert – ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
„Ez Vas és Zala megye határán helyezkedik el, az első olyan vízterületünk, aminek Zala megyében nyertük el a halászati jogát. A szövetség rendszeresen telepíti, jellemző a keszeg, a ponty, ragadozók közül a süllő.”

A verseny ideje alatt a helyi egyesület tagjai a kondérok körül szorgoskodtak, halászlével és vadpörkölttel vendégelték meg a résztvevőket, így egy kis tóparti horgászmajális kerekedett.

Nemes Kálmán – polgármester, elnök, Kerkafalvi HE
„Ez már hagyomány itt Kerkafalván, amikor megalakult az egyesület, attól fogva. Eleinte a körjegyzőséghez tartozó települések voltak meghívva.”

A verseny végén a mérlegelésnél kiderült, hogy szép számmal került a szákokba ponty, amur, keszeg és kárász. Többen is meghaladták a tíz kilogrammos fogást. A győztes, a nagykanizsai Zsizsek Tibor 13 340 gramm halat zsákmányolt, így ő vihette haza a Kéthatár-tó Kupát. Ez a verseny egy ötállomásos sorozat első helyszíne volt, melynek végén kiderül, ki lesz a vasi vizek legjobb sporthorgásza.


Ezúton is köszönjük a részvételt minden versenyzőnek és gratulálunk a helyezetteknek!


Hobbi felnőtt kategória:
I.hely: Zsizsek Tibor – Nagykanizsai Szúnyog HE. – 13.340 gr. – 1 hsz.
II. hely: Pajtli László - Spartacus HE. – 13.090 gr. – 1 hsz.
III. hely: Vincze Zoltán – Elektromosok SHE. – 6860 gr. – 1 hsz.

Hobbi ifjúsági kategória:
I.hely: Kiss Péter – Kerkafalvi HE. – 710 gr.
II. hely: Szabados Rebeka –Spartacus HE. – 130 gr.
III. hely: Szatmári Barna – Kerkafalvi HE. – 120 gr.

Részletes eredmények itt elérhetőek >>>

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

5.67°  Páratartalom: 76%