Széchenyi Terv Plusz

Vaskeresztesen vetélkedtek a fiatalok

2008.06.03. Megosztom

Elmélkedtek, célba dobtak, halat fogtak, barkácsoltak

Május hónap utolsó hétvégéjén vaskeresztesen gyűltek össze a vasi horgász fiatalok a hagyományos Ágoston László Emlékversenyre, mely egyben az Országos Ifjúsági Vetélkedő Megyei döntője is volt. Szombat délelőtt a benevezett ifiknek egy 30 kérdésből álló elméleti tesztet kellett kitölteniük, melyben horgászati ismereteikről kellett számot adniuk. (Pl.: halak népies neve, biológiai jellemzői.stb.) A második feladat egy horgászszerelék összeállítása volt, mellyel horgászcsomók kötésében való jártasságot mérték fel a szervezők. Az elméleti teszten és barkácsoláson többen is azonos pontot értek el, így rendkívül szoros vetélkedés alakult ki a nap második felére. A vaskeresztesi tan-és ügyességi pályán az ifjú pecásoknak 3 órás halfogó versenyen és egy célba dobóverseny kellett bizonyítaniuk a gyakorlati tudásukat. A legtöbb halat Tordai Gábor az Elektromosok Vasi Manager SHE gyermek versenyzője fogta, aki 6010 gramm fogással nyerte a fordulót. A legjobb célbadobó a Répcelaki HE versenyzője Szabó Adrián volt, aki a tízből tízszer találta el a körlapot. Az egész napos verseny nagyon meleg időjárási körülmények között zajlott, de ennek ellenére a 36 fiatal kitartóan versenyzett a nap végéig. Az eredményhirdetésen Csécs Sándor a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke és özv. Ágoston Lászlóné adta át az értékes ajándéktárgyakat és emléktárgyakat a kategóriák győzteseinek.  A nap végére az alábbi eredmények születtek:

 

Gyermek kategória:

1. hely Tordai Gábor   Elektromosok SHE.      6010 gr 8 hsz.

2. hely Szabó Adrián   Répcelaki HE.             4270 gr 11 hsz.

3. hely Németh Zoltán Répcelaki HE.             1620 gr 12 hsz.

Ifjúsági kategória:

1. hely Dugovics Ádám    Rábapatyi HE.           3000 gr 10,5 hsz.

2. hely Ragats Zoltán      Csepregi HE              3000 gr 13,5 hsz.

3. hely Vámos Attila        Spartacus HE.           1630 gr 18 hsz.

Részletes eredmények letölthetőek itt...

 

Képek megtekinthetőek a galériában a képre kattintva, vagy itt..

 



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.36°  Páratartalom: 83%