Széchenyi Terv Plusz

Vasi Vizeken-Garbolino-TackleBait Kéthatár-tó Kupával elindult az idei versenysorozatunk

2024.05.02. Megosztom

2024. május 01-én szerdán a hagyományokhoz híven a Zala vármegyei Kerkafalván kezdődött a 2024. évi Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozatunk, melynek első fordulója a Vasi Vizeken-Garbolino-TackleBait Kéthatár-tó Kupa volt. Az éves sorozatunk meghirdetése idén is nagy sikert aratott a résztvevők körében. A versenyeinken rendelkezésre álló helyek gyakorlatilag mostanra el is fogytak. Az első fordulóra előzetesen több, mint 50 horgász nevezett be a három kategóriába és végül 53 fő versengett a dobogós helyekért.

Vasi Vizeken-Garbolino-TackleBait Kéthatár-tó Kupával elindult az idei versenysorozatunk

A horgászok szerda reggel már korán gyülekeztek a tó partján, ahol a helyi egyesület munkájának köszönhetően, szépen lekaszált vízpart és horgászhelye várták az indulókat.  A reggeli megnyitó alkalmával a Szövetség képviseletében Puskás Norbert ügyvezető elnök köszöntötte a horgászokat. Az ezt követő technikai tájékoztató után Mesterházy József halgazdálkodási és halvédelmi csoportvezető közreműködésével megkezdték a sorsolást.

A 18 fő versenyző két szektorba lett sorsolva, a tó Kerka patak felőli részén, a hobbi felnőtt kategóriában induló 29 pecás, három szektorban foglalt helyet, amelyből az egyik a versenyzőkkel megegyező oldalon, míg a másik kettő a Kerkafalva település felőli oldalon lett kialakítva, a 6 ifi horgász pedig a tóhoz vezető út felőli partszakaszon kapott helyet.

Miután mindenki elfoglalta rajthelyét, elkezdődött a felkészülés, melynek keretében sor került a csali ellenőrzésre is.  Dudaszóra vette aztán kezdetét a négy órás verseny. A csalik bevetése után már látszott az első órában, hogy a mai nap nem a nagy mennyiségű halfogásról fog szólni. Hobbiban a Karkafalva felöli oldalon lévő szektorban beugrott egy-egy ponty kárász, keszeg, de a másik két hobbi szektorban már volt akinek snecikra is kellett vadászni, hogy eredményt tudjon elérni a versenyen. A versenyző kategóriában sem volt könnyű dolguk a pecásoknak, azoknak akiknek sikerült match botra bevonzani a tó szép egészséges dévérkeszegjeit, azok tudtak dobogón végezni. Néhányan látva a gyenge fogási eredményeket félidőben átváltottak küszözésre, mely a középmezőnyhöz elegendő fogást jelentett.

A hobbi horgászok között a legeredményesebb Nagy Ferenc (Kéthatár-tó Kerkafalva HE) volt 16.900 gramm fogással, a versenyző kategóriában a pálya közepéről Kádi Szabolcs (Elektromosok SHE.) remekelt 8780 grammal. Az ifjúsági versenyzők megragadva minden halfogási lehetőséget sikeresen állták a nehéz pályát és szinte mindenkinek sikerült halat szákba terelni, legeredményesebb fiatal Bálint Zsolt  (Kéthatár-tó Kerkafalva HE.) lett.  A hobbi kategóriában a szebb fogásokat feeder módszer alkalmazva sikerült kifogni.

A verseny közben igazi május 1-i hangulat uralkodott a parton, a horgászok segítették egymást, beszélgettek, viccelődtek. Az időjárás néha kicsit fülledt volt, de mindenki jól érezte magát a gyenge fogások ellenére a verseny ideje alatt.

Hobbi felnőtt kategóriában a három szektor első közül kerültek ki a dobogósok. Végül az „E” szektor bizonyult a legerősebbnek, hiszen innen került ki a kategória győztese, aki Nagy Ferenc lett (Kéthatár-tó Kerkafalva HE.) lett 16.900  grammal. Második helyezett Kovács Zoltán Koppány (Ölbői Horgász-tó SHE.) lett 1620 grammos fogással, harmadik helyen Csipszer Péter (Ölbői Horgász-tó SHE.) végzett 640 gramm összsúllyal.

A versenyző kategóriában ezen a napon a legjobban Kádi Szabolcs (Elektromosok SHE.)  teljesített, aki 8780 grammal mérlegelt és zsebelte be a győzelemért járó serleget. Ezüstérmes helyen Varga Bálint (Elektromosok SHE.) zárt 4980 grammos teljesítményével. A bronzérem - szektor második hellyel - Hajba Gábor (Elektromosok SHE.)  nyakába került 4520 grammos fogásának eredményeképp.

Az ifik nagyon kitartónak bizonyultak az egész nap folyamán. A legtöbb halat Bálint Zsolt (Körmendi Munkás HE.)  sikerült a szákba terelni, összesen 1760 grammot. Őt követte a sorban Hajós Áron (Körmendi Munkás HE.) 1440 grammal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Bálint Dávid (Körmendi Munkás HE.) állhatott 320 gramm fogással.

A verseny végén a Kerkafalvi Kéthatár-tó HE vezetősége minden indulót és családtagját egy tál finom pörkölttel vendégelt meg, melyet ezúton is köszönünk!

Az eredményhirdetésen kategóriánként az első három helyezett került díjazásra, valamint egy különdíj is kiosztásra került a legjobb női versenyzőnek
Sántáné Tóth Andreának (Körmendi Munkás HE.). A legjobbak a serlegek, érmek mellett a Garbolino-Tacklebait horgászáruház - mint a versenysorozat főszponzorának – jóvoltából értékes ajándékutalványokkal térhettek haza.

Gratulálunk minden versenyzőnek és további sikeres versenyzést kívánunk!

Részletes eredmények itt érhetőek el >>>

Szektor eredmények itt tölthetőek le>>>

A „Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza” elnevezésű megyei versenysorozat 2024. május 26-án a gersekaráti Sárvíz- tavon folytatódik a VASI VIZEKEN-GARBOLINO-TACKLEBAIT KARÁT KUPA küzdelmeivel

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

2.33°  Páratartalom: 91%