Széchenyi Terv Plusz

Vasi Vizeken-Decathlon Sporthorgász Versenysorozat előzetes végeredményei

2021.10.13. Megosztom

A Megyei Egyéni és Csapatbajnoksággal lezárult a 2021. évi Vas megyei versenyszezon. Többfordulós versenysorozatunkban hobbi felnőtt és ifjúsági kategóriában összesen 57, míg a versenyzők között 22 fő indult.

Vasi Vizeken-Decathlon Sporthorgász Versenysorozat előzetes végeredményei

Hobbi kategóriában a megtartott 3 fordulóból minimum 2 fordulón kellett részt venni, hogy  a versenysorozatban értékelhető legyen a horgász eredménye. A megadott 3 fordulón elért 2 legjobb eredmény alapján történt a rangsorolás, azonos pontszám elérése esetén a végeredmény megállapításakor a harmadik fordulóban elért eredmény döntött.

A felnőtt mezőnyben a korábban már többször győztes, jelenleg is címvédő Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE.) nyerte az idei bajnokságot meggyőző fölénnyel. A második és harmadik helyen holtverseny állt elő. Kádi Attila (Répcelaki HE.) és Hegedüs József (Kőszegi SHE.) egyaránt  43 ponttal végzett. Ebben az esetben a következő legjobb eredmény döntötte el a helyezési sorrendet. Míg Kádi Attila rendelkezett mind a három fordulóban pontszámmal, addig versenytársa csak 2 versenyen indult, ezért az összevetésben nem volt szükség különösebben számolgatni.

Ifik között Linter Hunor (Répcelaki HE.) nem hagyott szinte semmi esélyt vetélytársainak, magabiztosan nyerte mindhárom fordulót, így ő végzett az összetett rangsor élén. Ezüstérmes ezúttal Gersei Milán (Körmendi Munkás HE.) lett 36 ponttal. Őt követi harmadikként Bors Ivett (Spartacus HE.), aki 33 pontot szorgoskodott össze.

Versenyzőknél 4 verseny került megrendezésre, mivel a megyei Csabatbajnokság a szokásoknak megfelelően két napon zajlott, így összesen 5 fordulóban versenghettek a pecások. A lehetséges 5 fordulóból minimum 3 fordulón részt kellett venni az indulóknak, hogy  a versenysorozatban számítson a sporthorgász eredménye. Az értékelési szisztéma hasonló, mint a másik kategóriában, itt a megadott 5 fordulón elért  3 legjobb eredmény  alapján alakult ki a végső sorrend. Azonos pontszám elérése esetén a negyedik legjobb elért eredmény, további egyenlőség esetén az ötödik forduló eredménye rangsorol.

A Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozat 2021. évi győztese versenyző kategóriában Török Zoltán (Elektromosok SHE.) lett, aki óriásit hajrázott és a megyei CSB-n elért kiváló eredményeinek köszönhetően megvédte tavaly elhódított címét. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a tavalyi győzelmét megelőző 5 évben háromszor is a versenysorozat második helyén végzett. 2020-ban aztán megtört a jég és a Felnőtt Megyei Egyéni bajnoki cím mellett, a versenysorozatunk első helyét is sikerült megszerznie. Idén ráadásul ez a bravúr ismét sikerült neki, hiszen a megyei bajnoki címét is megvédte!
A képzeletbeli dobogó második fokára Hajba Gábor (Elektromosok SHE.) állhatott fel, 68 pontjával. Mögötte Varga Bálint (Elektromosok SHE.) végzett 62 ponttal, így a 3. helyezettnek járó serleg őt illeti meg.

A fordulók eredményei megtekinthetőek:

A kategóriák előzetes, nem hivatalos végeredményei megtekinthetőek itt:

Amennyiben esetleg hibát látnak a versenysorozat valamely, előzetes végeredményeit tartalmazó táblázatban, kérjük jelezzék felénk a toth.milan@vasivizeken.hu e-mail címen! Az észrevételeket 2021. október 31-ig várjuk, ezután reklamációt már nem fogadunk és hivatalosnak tekintjük a végeredményt! 



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

11.22°  Páratartalom: 69%