Széchenyi Terv Plusz

Vasi Vizeken-Decathlon Sporthorgász Versenysorozat előzetes végeredményei

2020.09.24. Megosztom

A Megyei Egyéni és Csapatbajnoksággal lezárult az ez évi Vas megyei versenyszezon Szövetségünk életében. A korona vírus okozta nehézségek ellenére, egy verseny kivételével sikerült megrendeznünk az összes fordulót. Kiegyenlített, sportszerű versenyzés jellemezte az idei évet is.

Vasi Vizeken-Decathlon Sporthorgász Versenysorozat előzetes végeredményei

Hobbi kategóriában a megtartott 3 fordulóból minimum 2 fordulón kellett részt venni, hogy  a versenysorozatban értékelhető legyen a horgász eredménye. A megadott 3 fordulón elért 2 legjobb eredmény alapján történt a rangsorolás, azonos pontszám elérése esetén a végeredmény megállapításakor a harmadik fordulóban elért eredmény döntött.

Hobbi felnőtt és ifjúsági kategóriában az idei kiírásban összesen 52 fő indult.

Az idősebbeknél az előzetes végeredmény alapján, egy korábbi győztes, Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE.) lett ismét a bajnok. Második helyen, az ifjúsági kategóriából nemrég "kiöregedő" zalai pecás, Koltai Máté Márk (Kéthatár-tó HE.) végzett. Bronzérmes helyen pontegyenlőséggel végeztek hárman is. A versenykiírás értelmében elért legjobb harmadik eredmény ezúttal Pajtli Lászlónak (Spartacus HE.) kedvezett, aki a 2018. évi bajnoki címe után, most egy harmadik helynek örülhetett.

Ifik között remek hajrával, a mezőny legfiatalabb tagjának Bors Ivettnek (Spartacus HE.) sikerült győzedelmeskednie. Második helyen Tukarcs Balázs Bence (Spartacus HE.), harmadik helyen Sánta Dávid (Körmendi Munkás HE.) végzett.

Versenyző kategóriában minden verseny megrendezésre került, így a lehetséges 5 fordulóból minimum 3 fordulón részt kell venni az indulóknak, hogy  a versenysorozatban számítson a sporthorgász eredménye. Az értékelési szisztéma hasonló mint a másik kategóriában, itt a megadott 5 fordulón elért  3 legjobb eredmény  alapján alakul ki majd a végső sorrend. Azonos pontszám elérése esetén a negyedik legjobb elért eredmény, további egyenlőség esetén az ötödik forduló eredménye dönt. Ha még így sem dönthető el a végeredmény, akkor a számításba vett fordulókhoz tartozó fogási súlyok alapján számított összfogás volt a mérvadó.

Ebben a kategóriában 36 horgász mérette meg magát az idény során. Az idei megyei versenysorozat győztese, a friss megyei bajnok, Török Zoltán (Elektromosok SHE.) lett, aki az elmúlt 5 évben háromszor is az összetett második helyén végzett. A regnáló bajnokként induló Horváth Zsoltnak (Szentgotthárdi HE.), ezúttal be kellett érnie a második hellyel. A dobogó alsó fokára Vámos Attila (Spartacus HE.) ért oda egy kiegyensúlyozott szerepléssel.

A fordulók eredményei megtekinthetőek:

A kategóriák előzetes, nem hivatalos végeredményei megtekinthetőek itt:

Amennyiben esetleg hibát látnak a versenysorozat részeredményeit tartalmazó táblázatban, kérjük jelezzék felénk a toth.milan@vasivizeken.hu e-mail címen! Az észrevételeket 2020. október 30-ig várjuk, ezután reklamációt már nem fogadunk és hivatalosnak tekintjük a végeredményt! 

Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.03°  Páratartalom: 79%