Széchenyi Terv Plusz

Vártnál kevesebb izgalom az osztrák-magyar emlékversenyen

2016.08.15. Megosztom

A tavalyi, Ausztriában megtartott szoros verseny után idén a lukácsházi víztározón rendezte meg a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Burgenlandi Horgász Szövetség a hagyományos osztrák-magyar közös horgászversenyt. A reggeli regisztráció után Puskás Norbert ügyvezető elnök és az osztrák szövetség képviseletében Herwig Dorner, Farkas Attila sporttárs tolmácsolásában köszöntötte a versenyre meghívott pecásokat. A rövid szabályismertetést követően kezdetét vette a sorsolás. A korábbi versenyektől eltérően, most nem csak az Abért II. tavon pecáztak a résztvevők, hanem a kisebb Abért I-es tavon is kialakításra került egy szektor. A három szektorban összesen 14 fő osztrák és 22 fő magyar horgász igyekezett minél jobb eredményhez segíteni csapatát.A nagy meleg és a fülledt, szélcsendes időjárás igencsak rányomta bélyegét a 4 órás versenyre. A halak nem nagyon ettek, így hiába próbálkoztak többféle módszerrel is a résztvevők. Az előző Abért-tavi versenyekhez képest meglehetősen kevés halat sikerült horogra csalni a versenyzőknek.  A pontyok, amurok és kárászok helyett most a törpeharcsa dominált, melyek természetesen nem nyerték vissza szabadságukat a mérlegelést követően.

    

További képek megtekinthetőek itt >>>

Fél távnál már kirajzolódni látszott a magyar fölény, a nehéz körülményekhez a hazaiak tudtak jobban alkalmazkodni. Horgászaink megakasztottak egy-két méretesebb amurt és pontyot is, míg az osztrák pecások hiába próbálkoztak ezzel, ők inkább kárászokat és törpeharcsát fogtak.

 

A mérlegelés során kiderült, hogy volt néhány egészen jó teljesítmény is a nap során. Magyar részről Kovács Ákos a Büki HE. versenyzője volt a legeredményesebb 11 360 grammos zsákmányával. Honfitársaink között a második helyen a Körmendi Munkás HE. horgásza Sipos Dániel zárt, 7770 grammal. Míg a harmadik helyet Tordai Gábor az Elektromosok SHE. pecása érte el 5430 grammal. Az osztrák  ”háziversenyt”  Michael Schneider nyerte 5900 grammos fogással, a második helyen Egon Dorn végzett 3420 grammal, a harmadik pedig Gerhard Puschitz lett 2840 grammal.

Magyar fölény mutatkozott az összesített kategóriában is, ahol a szektor eredmények alapján, rangsorolták a  szervezők a teljes mezőnyt. Olyannyira, hogy az 1-6 hely mindegyikét magyar versenyző szerezte meg. Itt a Kovács Ákos, Sipos Dániel, Tordai Gábor triót negyedikként az Elektromosos Varga Bálint (9290 gr) követte, ötödik helyen is Elektromosos pecás végzett Tancsics Dezső (7180 gr) személyében, a hatodik helyezettnek járó kupát pedig Tóth Imre a Répcementi HE. (4980 gr) horgásza vihette haza, teljesen egyértelművé téve a magyar fölényt

.   

A mindig nagyon izgalmas csapatverseny eredményhirdetésére csak az egyéni díjazások és a közös ebéd után került sor. Amint az a nap folyamán várható volt, a tavalyi év után 2016-ban is a magyar csapat hódította el a vándorserleget. Összesen a 14 osztrák induló 23 840 gramm halat fogott, ami egyénekre lebontva 1702,8 gramm átlagfogást jelentett, míg a 22 magyar meghívott összesen 87 620 gramm fogással fejezte be a versenyt, így az átlagfogása is a hazai csapatnak volt jobb, ami 3982,7 gramm/főt mutatott.

Végeredmény letölthető itt >>>

Zárásként az osztrák szövetség képviselője Herwig Dorner megköszönte a kiváló szervezést és sportszerűen gratulált a győztes csapat tagjainak, majd jelezte, hogy mindenkit vár szeretettel a jövő évben ismét Ausztriában megrendezésre kerülő versenyr

Ezúton is gratulálunk minden versenyzőnek!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

18.64°  Páratartalom: 70%