Széchenyi Terv Plusz

Valóra vált "vizes”álom Vaskeresztesen

-0001.11.30. Megosztom

Európai Uniós forrásból megvalósult fejlesztéseket avattak az új horgászturisztikai központban

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. december 13-án szerdán tartotta a határon átnyúló horgászturisztikai fejlesztéseit bemutató avató ünnepségét. A rendezvény délelőtt a Szövetség tagegyesületeinek ünnepi intéző bizottsági ülésésével kezdődött. Az egész napos rendezvényen beszédet mondott Dr. Szabó Imre a MOHOSZ elnöke, Dr Késmárky István a MOHOSZ alelnöke, Galovicz Mihálya VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője, valamin Polgár Tibor a VÁTI Kht. irodavezetője. A rendezvény az Európai Borlovagrend házavató ceremóniájával zárult.  A megvalósult projektekről Csécs Sándor a  Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke tartott előadást a délután folyamán. A prezentációból kiderült, hogy a történet eleje 2004-re tehető, amikor Csécs Sándor átvette a Vasi Megyei Horgász Szövetség vezetését. Az új ügyvezető elnök már első konkrét terveiben is nagy hangsúlyt helyezett a vasi vadvizek fejlesztésére, valamint Vas megye horgászturisztikai vonzerőinek növelésére. A SWOT elemzések után az első év munkáját számos már megismert fejlesztés jellemzi, de az igazi nagy projekt 2004 szeptemberében indult egy Phare CBC. Ausztria-Magyarország Határon átnyúló turizmus fejlesztési program keretében. A Szövetség által benyújtott pályázat első helyen kapott bizalmat a döntéshozó testülettől, melynek köszönhetően a támogatási szerződését 2005 májusában ünnepélyes keretek között irták alá. A projekt  kezelő szervezete a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság volt.  A Szövetség által megvalósított fejlesztések legfőbb célja volt a  Nyugat-Pannon Eurégió turisztikai kínálatának bővítése egy a turizmus szempontjából egyelőre kiaknázatlan vonzerő fejlesztésével, új termékkínálat kialakításával. A projekt átfogó célja az osztrák magyar határtérség gazdasági fejlődésének elősegítése a határon átnyúló turisztikai kapcsolatok és vonzerők fejlesztésével. A fejlesztési csomag két fő részből tevődött össze, melynek első szintje a régióban működő horgász-, bor- és gasztronómiai turizmus területén működő szolgáltatók részére egy minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, valamint a minőségbiztosított szolgáltatók on-line német-magyar nyelvű megismerésének megteremtése. Napjainkra közel 130 tagja van a rendszernek, ebből 20 Ausztria területén tevékenykedik. Az intereneten a www.vasivizeken.hu cím alatt érhető el az adatbátzis.  A projekt második szintje a minőségbiztosítási rendszerre alapozva egy mintaközpont kialakítása, ami a megépített Alpesi Fogadó és Borház, valamint információs központban testesül meg napjainkra. A Szövetség a 18 hónapos projektje alatt újabb pályázatot nyújtott be az Interreg IIIA Ausztria-Magyarország programba, mely szintén rendkívűl össszetett projekt volt. A kiválóan előkészített munkának köszönhetően ezen fejlesztési csomagot is támogatásra méltónak minősítették, de ebben már többségében vízügyi beruházások történtek. Ezek közül kiemelkedő és talán országosan egyedül álló a teljesen kiszáradt vaskeresztesi Pinka holtág újra élesztése, és az új Szövetségi központ előtt 14.000 m2-en kialakított horgász ügyességi-és tanpálya. A tanpálya egy 82 m  hosszú távdobó tóból és 6 kisebb medencéből áll. A tavacskák mindegyike a nemzetközi céldobó szabályoknak megfelelően van kialakítva ezzel is biztosítva a hazai -és nemzetközi célba dobó versenyek hivatalos lebonyolításának lehetőségét. A Szövetség vezetése tervezi, hogy a  jövő évtől havi rendszerességgel szervez díjmentes legyes -és könnyű pergető képzést, melyeken az egyes dobástechnikák is könnyen megtanulhatóak és kipróbálhatóak lesznek az új beruházásnak köszönhetően.  Ebben a projektben kapott helyet még szintén Vaskeresztesen  a Pinka patak két ágának összefolyásánál kialakított "maxi” surrantó, valamint Kőszeg településen átfolyó Gyöngyös patakon két kisebb méretű surrantó megépítése is. A surrantó egy úgynevezett természetes fenékküszöb, melyet robbantott sziklákból alakítanak ki. A beruházások turisztikai és természeti jelentősége is nagy volumenű. A halak ezeken a renaturált területeken szívesen tartózkodnak a kedvezőbb életfeltételek miatt. A kialakult szakaszok horgászati jelentősége megnő, ami kihat a vendéghorgászok számának további növekedésére is.  A tudatos terveknek és a sikeres megvalósításnak köszönhetően a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a Nyugat-dunántúl meghatározó civil társadalmi szervezete lett. A következő nagy projekt 2007 elejére tehető, melynek támogatása esetén az utolsó pillanatait élő Csörnöc-Herpenyő patak  - vízutánpótlással történő - újra élesztése valósulhat meg 45 km hosszúságban, ezáltal tovább nő a Vas Megyei Horgász Szövetség horgászható vadvízeinek területe.  A rendezvény sikeres zárult és a Szövetség együttműködő partnerei számos emléktárggyal ismerték el a Vas Megyei Horgász Szövetség munkáját, melyet a szövetség ezúton is köszön.

   

 

A rendezvényen készült fényképek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el.



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

14.8°  Páratartalom: 80%