Ügyviteli dolgozók találkozója Vaskeresztesen
Kedden került sor a Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyei horgász szövetségek irodai dolgozóinak találkozójára az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központban. Az esemény célja az volt, hogy erősítse a kapcsolatot a két szövetség között, valamint lehetőséget nyújtson a dolgozók számára a tapasztalatcserére és egy kis közös szórakozásra.
A program rövid köszöntőkkel és technikai információkkal indult, majd Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség ügyvezető elnöke tartott egy előadást "Horgászbottal a Vasi vizeken" címmel, amely során bemutatta a házigazda szervezet tevékenységét, valamint az elmúlt évek eredményeit és nehézségeit. Az előadás után a kollégák megoszthatták egymással tapasztalataikat és feltehették kérdéseiket.
A délelőtti program további szakmai előadásokkal folytatódott. Polgárné Németh Judit számviteli ügyintéző a horgászjegy értékesítő programot mutatta be, míg Tóth Milán információs és szervezési előadó a tagegyesületekkel történő elszámolás és számlázás rendszerét ismertette. Szakmai programok mellett volt egy kis vidám vetélkedő is.
A találkozó délutáni része a játékos csapatépítő programok köré épült. A "Győr-Vas összecsapás" házi vetélkedő során a résztvevők több versenyszámban mérhették össze ügyességüket és kreativitásukat. A halas kirakó puzzle [🧩] , a játékhal fogás [🎣] , és a gumicsizma hajító verseny [👢] mind remek lehetőséget nyújtottak a csapatok közötti barátságos versengésre.
A délután zárásaként egy közös séta keretében megtekintették a Pinka patak vaskeresztesi szakaszát, ahol alig tíz napja még az árvíz volt a főszereplő. A barátságos vetélkedőben most a Vasi vizek csapata győzött , de a győri kollégák visszahívásának köszönhetően lesz még lehetőség az egyenlítésre.
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége képviseletében Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsanna ügyvezető elnök köszönetet mondott a házigazdáknak a tartalmas programokért.
A résztvevők nemcsak új ismeretekkel és élményekkel gazdagodtak, hanem a közösségi szellem is erősödött a két szövetség között. A találkozó jól példázta, hogy a szakmai programok és a közös szórakozás egyaránt fontos szerepet játszanak a tagszövetségek hatékony együttműködése és a közösségépítése terén.
Köszönjük a látogatást Vas vármegyében!