Széchenyi Terv Plusz

Török Zoltán és Bálint Gábor lett ismét a legjobb pecás a vasi vizeken

2021.12.17. Megosztom

Csütörtök este ünnepélyes eredményhirdetést tartottak Vaskeresztesen az Alpesi Fogadóban, ahol a Vasi vizek legjobb sporthorgásza 2021 versenysorozatban hirdettek eredményt.

Török Zoltán és Bálint Gábor lett ismét a legjobb pecás a vasi vizeken

Seregi Miklós, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket, meghívott vendégeket, versenyzőket, valamint Bontó Árpádot, a szombathelyi Decathlon Áruház igazgatóját, az egyesület kiemelt partnerét. Ezután felkérte Puskás Norbertet, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnökét, hogy mondja el gondolatait a versenysorozatról.

„Az eredményhirdetés előtt egy kellemes kötelességemnek teszek eleget, hiszen nem jöhetett volna létre ez a sorozat, ha nincs egy kiváló szponzorunk. A Decathlon Magyarországnak köszönhető, hogy a horgászokat értékes ajándékkal tudtuk jutalmazni az elmúlt két évben. Ezúton szeretnénk megköszönni Bontó Árpád úrnak azt az együttműködést, amit abban az időben is biztosított a cég nekünk, amikor a covid helyzet bekövetkezett. Akkor minden cég a spórolásra, megtakarításokra helyezte a hangsúlyt, de a Decathlon Magyarország akkor is ott volt a versenyeinken, az előzőleg megbeszélt támogatásukat nem vonták vissza.” – mondta el Puskás Norbert, majd felkérte Seregi Miklóst, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnökét, illetve Laki László alelnök urat, hogy adják át Bontó Árpád részére a szövetség díszoklevelét.

„Izgalmasan indult az idei verseny évad: márciusban elhatároztuk, minden korábbi rendezvényünket megtartjuk, kiírjuk, és ez összességében elmondhatom: minden nehézség ellenére sikerült is” – kezdte a versenysorozat értékelését, majd hozzátette: néhány esetben a többszörös fizikai érintkezést elkerülő megoldásokra volt szükség, így on-line tartottak verseny előtti tájékoztatót és sorsolást, valamint az eredményhirdetések is szűk körben történtek. – mondta el Puskás Norbert, majd a versenyekkel kapcsolatban felidézte:

Az évindító Kéthatár-tó Vasi Vizeken-Decathlon Kupa a profik között került megrendezésre, ahol a győztes 13.380 grammal Varga Bálint lett, aki a júniusi Vasi Vizeken Karát Kupán is az első helyet szerezte meg. Szeptemberben a Vasi Vizek legjobb sporthorgásza versenysorozat következő állomásán, az Abért-tavon 54 indulóval zajlott a verseny, majd ugyanitt a Megyei Egyéni és Csapatbajnoksággal zárult a versenysorozat a profiknak. Összességében elmondható, hogy a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége többfordulós versenysorozatában hobbi felnőtt és ifjúsági kategóriában összesen 57, míg versenyzők között 22 fő indult.” – idézte fel Puskás Norbert, majd hozzátette: több alkalommal a versenyek előtt már hónapokkal le kellett zárni az előzetes regisztrációt a túljelentkezés miatt, ami egyben örömteli is, viszont nagyon szívesen adnának lehetőséget még több pecásnak az indulásra, azonban a versenyek helyéül szolgáló tavak adottsága miatt több rajthely kialakítására nem volt lehetőség. Puskás Norbert megköszönte a segítséget minden versenyzőnek, szervezőnek, kollégának és segítőnek - akik nélkül ezek a versenyek nem jöhettek volna létre – majd ismertette a versenyek eredményeit:  

Hobbi kategóriában a megtartott 3 fordulóból minimum 2 fordulón kellett részt venni, hogy  a versenysorozatban értékelhető legyen a horgász eredménye. 

A felnőtt  hobbi mezőnyben a korábban már többször győztes, jelenleg is címvédő Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE.) nyerte az idei bajnokságot meggyőző fölénnyel. A második és harmadik helyen holtverseny állt elő, de az értékelési szabályok alapján Kádi Attila (Répcelaki HE.) lett az ezüstérmes, míg Hegedüs József (Kőszegi SHE.) végzett a harmadik helyen.

Az ifik között Linter Hunor (Répcelaki HE.) magabiztosan nyerte mindhárom fordulót, így ő végzett az összetett rangsor élén. Második  ezúttal Gersei Milán (Körmendi Munkás HE.) lett 36 ponttal. Őt követi harmadikként Bors Ivett (Spartacus HE.), aki 33 pontot szorgoskodott össze.

Versenyzőknél 4 verseny került megrendezésre, mivel a megyei Csapatbajnokság a szokásoknak megfelelően két napon zajlott, így összesen 5 fordulóban versenghettek a pecások.

A Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozat 2021. évi győztese versenyző kategóriában Török Zoltán (Elektromosok SHE.) lett. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a tavalyi győzelmét megelőző 5 évben háromszor is a versenysorozat második helyén végzett. 2020-ban aztán megtört a jég és a versenysorozat első helyét is sikerült megszereznie. A képzeletbeli dobogó második fokára Hajba Gábor (Elektromosok SHE.) állhatott fel, 68 pontjával. Mögötte Varga Bálint (Elektromosok SHE.) végzett 62 ponttal, így a 3. helyezettnek járó serleg őt illeti meg.

Török Zoltánt a díjátadó után kérdeztük a versenysorozat legemlékezetesebb pillanatairól, illetve kedvenc Vas-megyei tavairól és a közelgő versenyekről: „Gersekarát volt számomra a legemlékezetesebb, hiszen ott matchbottal horgásztunk kicsi halakra, jómagam három pici kárászt fogtam, amik összesen egy kg-ot nyomtak. Szerintem ez volt a versenysorozat legnehezebb pályája, nagyon örültem annak, hogy ezt a versenyt sikerült megnyernem. Legtöbbet a szombathelyi horgásztónál horgászom, sajnos ott nem szerveznek versenyeket, de az Abért tavat is nagyon szeretem. Versenyre pedig már pár nap múlva megyek: próbálom úgy intézni, hogy az év során minden hétvégén mehessek megmérettetésekre, hiszen így tanul az ember. A hobbi horgászat is nagyon jó, de a versenyzés az egészen más.”

Linter Hunor az első helyezettnek járó kupa átvétele után kérésünkre elmondta: „A verseny során a kedvenc helyszínem az Abért tó volt, hiszen ott lehetett a legtöbb halat, illetve a legnagyobb halakat fogni, és itt nagyon változatos volt a halállomány. Itt sikerült kifognom a versenysorozatban a legnagyobb halat, ami egy hat kg körüli ponty volt. A legnehezebb pálya pedig Püspökmolnáriban volt, mert ott az volt a feladat, hogy sok kis kárászt kellett fogni. Versenyezni már csak jövőre megyek legközelebb, ugyanígy a versenysorozatban próbálok szerencsét.”

A díjak átvétele után elkészültek a csoportképek, minden díjazott horgász kupával, értékes ajándékokkal térhetett haza.

Bontó Árpáddal, a Decathlon Magyarország szombathelyi áruházának igazgatójával a rendezvény után beszélgettünk:

  • Két éve támogatja a Decathlon Magyarország a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének versenyeit, rendezvényeit. Szeretném kérdezni, hogy miért pont a horgászat? Honnan jött a támogatás ötlete?

A horgászat nagy tömegeket mozgat meg, egyre többen érzik, hogy ebben a sportban tudnak leginkább kikapcsolódni. Áruházunkban az egyik, ha nem a legjobban fejlődő sportág, mindenképp a meredeken növekvő jelzővel tudnám leírni. Az elmúlt öt-hat évben pedig igazi fejlődésen ment át ez a részleg, így van létjogosultsága, hogy ezt a sportágat támogassuk.

  • Vannak jövőbeli tervei a Dechatlonnak a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével?

Szeretnénk mindenképpen folytatni az egyesület támogatását. Sok megkeresés érkezik hozzánk kisebb kluboktól is, de azt gondolom, hogy a legszélesebb körben a szövetségen keresztül tudjuk a legtöbb horgászt támogatni. Gyermekként én is sokat horgásztam, most már csak évente párszor jutok el rokonokkal, barátokkal, tudom, hogy általában a horgászoknak is megvannak a kedvenc helyeik, ahonnan a felszerelést, csalit szerzik be. A Decathlon szeretné, ha a horgászok nagy része ránk is, mint „kedvenc horgászboltra” gondolna, így a választékot próbáljuk úgy alakítani, hogy nagy méretünk ellenére ez is megvalósulhasson. Emellett fontos számunkra, hogy olyan kollégák álljanak a vásárlók, sporttársak rendelkezésére, akik hitelesen tudnak segítséget nyújtani, így a horgászok úgy érezhetik: áruházunkban úgy tudnak vásárolni, mintha egy horgászboltban lennének.

A versenysorozat végeredménye megtekinthető itt:

Versenyző kategória: https://vasivizeken.hu/files/page/versenyzo-vegeredmeny-211013-1634127735.pdf

Felnőtt hobbi kategória: https://vasivizeken.hu/files/page/felnott-hobbi-vegeredmeny-210916-1634120691.pdf

Ifjúsági hobbi kategória: https://vasivizeken.hu/files/page/ifjusagi-hobbi-vegeredmeny-21091-1634120701.pdf

Fotók és írás: Nagy Georgina

Forrás: https://www.facebook.com/pannon.elmeny

A rendezvény beszámoló a VP6-19.2.1.-69-8.1.2-17 számú felhívás keretében megvalósításra kerülő, Helyi értékek és élmények promóciója a Pannon Térségfejlesztő Egyesület területén című projekt (Projektazonosító: 3007530679) keretében jött létre.

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.78°  Páratartalom: 93%