Széchenyi Terv Plusz

XVII. alkalommal indul útjára a Vasi Vizeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő

2022.02.01. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az általános iskolák között immáron XVII. alkalommal kiírja a Vasi Vizeken elnevezésű Ifjúsági Horgászvetélkedőt. A verseny központi témakörei a következők a korábbi évekhez hasonlóan: víz, hal, horgászat.

XVII. alkalommal indul útjára a  Vasi Vizeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő

A versenyen résztvevő csapatok a fenti célok elérése érdekében kétfordulós elméleti levelező versenyen mérik össze tudásukat. A levelező fordulók zárásaként a csapatok egy helyszíni vetélkedőre jutnak tovább, ahol kiderül, hogy melyik csapat ismeri legjobban a vasi vizeket. A 2022. évben a szellemi tudás tesztelése mellett ismét sor kerül egy közös csapat horgászversenyre is.

A vetélkedő során a feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükséges négy lelkes általános iskolás fiatal (10-15 éves korig), egy környezetszerető-támogató tanár (aki egyben a csapatvezető), egy rendszeresen olvasott e-mail cím, kreativitás, csapatszellem, valamint könyvtár- és internet használati ismeretek.

A vetélkedőre a Szövetség tevékenységi területén – elsősorban Vas –és Zala megyében - elhelyezkedő általános iskolák 4 fős csapatai nevezhetnek. A verseny célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék Vas megye természetes vizeinek élővilágát és megismerkedjenek a horgászat alapjaival, valamint a környezeti hatásokat szem előtt tartó helyben termelt élelmiszerek fogyasztására is ráirányítja a figyelmet.

A nevezéseket 2022. február 21-ig várjuk az alábbi on-line nevezési felületen: https://vasivizeken.hu/.../xvii-vasi-vizeken-altalanos...

Amennyiben a vetélkedővel kapcsolatban további kérdések merülnének fel, abban az esetben örömmel állunk rendelkezésükre a 06-95-506-835-ös telefonszámon.

Nevezzetek, hogy Ti is a győztesek között lehessetek!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

17.79°  Páratartalom: 50%