Széchenyi Terv Plusz

Tisztújító közgyűlést tartott a Vas Megyei Horgász Szövetség

-0001.11.30. Megosztom

A küldöttek elnöknek a következő öt évre ismét Csiszár Istvánt választották

Elmúlt szombaton, azaz 2008. április 12-én tartotta a tisztújító közgyűlését a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. Az ülésen meghívott vendégként jelen volt Mesterházy József Vas megye halászati felügyelője, Orgován Ferenc a Vas Megyei Rendőr főkapitányság alezredese. A tagegyesületek az ülésen 32 küldöttel vettek részt. A közgyűlésen a Szövetség alapszabálya szerint: a 150 fő felnőtt taglétszám alatti egyesületek 1 küldöttet, az ennél nagyobb létszámúak minden megkezdett 150 fő felnőtt tag után további 1-1 küldöttet delegálhattak az ülésre. Az ülés elején "Vas megye horgászsportjáért” kitüntetést vehetett át Kovács Hajnalka és Kovács Dániel versenyhorgász testvérpár. Mindkét fiatal az elmúlt évek során számos országos és világversenyen eredményesen képviselte Vas megyét.  Ezt követően a küldöttek mindenre kiterjedő írásos és szóbeli tájékoztatást kaptak a szövetség előző éves tevékenységéről, melyből kiderült, hogy számos nagyszabású fejlesztést valósított meg a szervezet hazai-és EU-s pályázati források bevonásával. A tavalyi évben megkezdett két legnagyobb projektje a Szövetségnek a Csörnöc-Herpenyő patak revitalizációja, melynek eredményeként mintegy 48 km hosszúságban éledhet újjá a patak, valamint az Interreg III/A támogatással az Ikervári Sporthorgászfalu és Központ teljes tervezési és engedélyeztetési dokumentációi készültek el. A Szövetség vezetése rendkívül nagy figyelmet fordít arra, hogy az elnyert pályázati pénzek felhasználásáról pontos és a hatályos jogszabályokban rögzítetteknek megfelelő elszámolást készítsen, amelyet hivatalos könyvvizsgálat is megerősít. Előzetesen a Vasi Rendőr Sportsegély Egyesülete  jelezte felvételi kérelmét a Vas Megyei Horgász Szövetségbe. Az új  szervezetet a megjelentek egyhangú szavazással felvették a Szövetség tagjainak sorába. Az ülés második felében történt az ötévente hagyományosan megrendezésre kerülő tisztségviselő választás. A jelöltek állítását egy éven keresztül tehették meg a tagegyesületek képviselői a tavalyi közgyűlésen választott 5 fő jelölő bizottságnak. A Vas Megyei Horgász Szövetség 2008-2013 közötti időszakára tisztséget viselő jelöltek névsorát Keppel László a jelölő bizottság elnöke terjesztette be, melyet küldöttek többsége titkos szavazáson el is fogadott. A szövetség megválasztott vezetőinek és reszortfelelőseinek névsora az alábbiak szerint alakul:

 

 

Tisztség megnevezése

Név

Egyesület

Elnök

Csiszár István

Celldömölki L. HE

Alelnök

Laki László

Vasvári Petőfi HE.

Horgászmester

Cziráky László

Szentgotthárdi, HE

Vízvédelmi felelős

Imre Mária

Sárvíz-tavi HE. Gersekarát

Ifjúsági felelős

Puskás Norbert

Elektromosok V. M. SHE.

Versenyfelelős

Molnár Zoltán

Elektromosok V. M. SHE.

Felügyelő Bizottság elnöke

Kovács Attila

Elektromosok V. M. SHE.

Felügyelő Bizottság tagja

Kolmann János

Elektromosok V. M. SHE.

Felügyelő Bizottság tagja

Takács Péter

Körmendi Munkás HE.

Felügyelő Bizottság tagja

Pajtli Ferenc

Spartacus HE.

Felügyelő Bizottság tagja

Simon Ferenc

Vas Megyei Munkás HE.



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

12.84°  Páratartalom: 94%