Széchenyi Terv Plusz

Tésztában sült harcsa szeletek a dobogó legfelső fokán

2022.07.11. Megosztom

Elmúlt szombaton, július 9-én került megrendezésre a VIII. Pinka Völgyi Halas Nap Vaskeresztesen. Idén is, mint eddig minden évben, egész napos tartalmas szórakozást kínáltak a rendezők a családoknak, baráti társaságoknak, a gasztronómia illetve a horgászat kedvelőinek is.

Tésztában sült harcsa szeletek a dobogó legfelső fokán

A programok sorát reggel a barátságos horgászverseny indította, ahol idén is három kategóriában mérhették össze tudásukat, szerencséjüket a pecások. A felnőtt hobbi kategóriában indulók a vaskeresztesi Pinka-holtágnál, a versenyző kategóriában indulók az Önkormányzati tavon, míg az ifjúsági kategória versenyzői az Alpesi Horgász-tónál próbáltak szerencsét. Idén is népszerű volt a horgászverseny: több, mint negyven versenyző adta le előzetesen nevezését.

A horgászhelyek sorsolása előtt Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke ismertette a szabályokat, és felhívta a figyelmet arra: bár a mai is egy megmérettetés, de főként barátságos verseny, és bár itt is vannak szabályok, amiket be kell tartani, mégis a legfontosabb, hogy mindenki érezze jól magát.

Miután a horgászok elfoglalták helyüket, lassan érkeztek a főzőverseny résztvevői is, hogy halászlé, illetve halétel készítés kategóriákban próbálják a legfinomabb ételt tenni a zsűri asztalára. A döntőbírák elnöke idén Andrejszky Zoltán volt, akit a közönség a Fishing and Hunting csatornáról is ismerhet, hiszen ott a Halimádók konyhája című önálló főzőműsorában mutatja be a halból készíthető ételek színes tárházát. A Halas Nap közönsége láthatta is főzni, hiszen a bejárat melletti pavilonban tejszínes tagliatellét készített, amihez afrikai harcsát használt: a gyorsan elkészíthető, és nagyon egyszerű étel hatalmas sikert aratott.

A zsűri és a meghívott vendégek körbejárták a főzőcsapatok sátrait, és megtudhattuk: a legtöbb csapat valamilyen különlegességgel készült. Volt, aki lángos tésztába bújtatta a halat, vagy aki frissen füstölte, de olyan csapat is akadt, akik halfasírtot készítettek. Mire mindenki tányérja a zsűri asztalán várta a bírák döntését, elkezdődött a színpadon a kulturális műsor. Fellépett a Szentpéterfai HKD Gradisce tánccsoport és a Vaskeresztesi hagyományőrzők.

Az ünnepélyes köszöntők sorát Brádl Ferenc, Vaskeresztes alpolgármestere nyitotta, aki Krancz Tamás polgármester úr szívélyes üdvözletét tolmácsolta, és köszöntötte a résztvevőket. Megköszönte a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének, hogy minden évben itt rendezik meg a Halas Napot, ami már fesztivál nagyságúra nőtte ki magát. Reményét fejezte ki, hogy a Szövetség és az Önkormányzat továbbra is ilyen eredményesen tud együttműködni, mint eddig, majd jó étvágyat és kellemes szórakozást kívánt mindenkinek.

Seregi Miklós, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke sok szeretettel köszöntött mindenkit, és emlékeztetett: „Kilenc éve azért találtuk ki hogy Halas Napot szervezünk, hogy a horgászatot népszerűsítsük, és a halételek fogyasztásához is egyre többen kedvet kapjanak. A rendezvényre kilátogatók száma évről évre nő, ami abban erősít meg bennünket, hogy nem volt rossz ötlet a Halas Nap gondolata, és ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy minden évben újra megszervezzük” – mondta el, majd az ételek kóstoláshoz mindenkinek jó étvágyat kívánt.

Puskás Norbert, a Szövetség ügyvezető elnöke elmondta: az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ melletti tó egy hónappal ezelőtt olyan esőzés áldozata lett, amelynek következtében a szalonnasütőkben is állt a víz. Köszönetét fejezte ki Vaskeresztes Önkormányzatának, a Vaskeresztesi Tűzoltó Egyesületnek, és minden olyan vaskeresztesinek, aki segítette a Szövetséget abban, hogy ezt a rengeteg vizet önkéntes munkával sikerült leszivattyúzni, és eljutottak oda, hogy a tó visszakerült az eredeti medrébe és ezáltal idei Halas Napra  alkalmassá vált  a tó újra.

Dr. Hende Csaba a térség országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke emlékeztetett: „ez egy gasztronómiai esemény, ahova illik a régi mondás: hosszú kolbász, rövid prédikáció.”, majd köszönetet mondott a szervezőknek és mindazoknak, akiknek munkája lehetővé tette, hogy most itt lehetünk. „Leginkább a magyar horgásztársadalomnak szeretnék köszönetet mondani, annak a mintegy 700 ezer tagnak, akik szerte az országban egy igen erős közösséget alkotva hódolnak nemes szenvedélyüknek. Ez az erő sok helyen cselekvésre is váltódik, olyan alkotások jönnek létre, mint ez a vaskeresztesi horgászparadicsom.  Minden közösség nagyon fontos, ami az embereket összefűzi, és erősíti az összetartozás tudatát.” – mondta el Dr. Hende Csaba.

Andrejszky Zoltán, a főzőverseny zsűrijének elnökeként rámutatott arra, nagy bajban volt a zsűri. „olyan gasztronómiai csodák születtek, amik megleptek mindnyájunkat, nagyon fantáziadús csapatokkal találkozhattunk. Olyan ételekkel találkoztam jómagam, amiket még sosem láttam, be kell vallanom, egy kettőt fejben elraktároztam, és az elkövetkezőkben a Halimádók Konyhája forgatásán lehet, hogy vissza fog egy két étel köszönni. Azt szeretném, ha egyre többen fogyasztanának halat, a Halimádók Konyhája ezért jött létre: ezzel próbálunk segíteni újabb és újabb ötletekkel, hogy igenis fogyasszunk több halat, mert az egészséges, és nagyon finom.” – mondta el, majd hozzátette: a halétel kategóriában szárnyaltak a résztvevők, az egyik étel jobb volt, mint a másik.

A köszöntők után következett az eredményhirdetés.

Horgászverseny

  • Versenyző kategória

1.           Misák Norbert (Büki Horgász Egyesület) 31300 g

2.           Michael Schneider (Sárvíz-Tavi Horgászegyesület) 19580 g

3.           Koltai Máté (Kéthatár-tó Kerkafalva HE) 10720 g

  • Felnőtt hobbi kategória

1.           Jánny Benjámin (Elektromosok SHE) 6300 g – 1 hsz.

2.           Zsankó György (Pannónia Horgász Egyesület) 5560 g – 1 hsz.

3.           Bucsek Máté (Rábapaty és Vidéke HE) 4100 g -2 hsz.

  • Ifjúsági kategória

1.           Gersei Milán (Körmendi Munkás HE) 7320 g - 1 hsz.

2.           Bertha Luca (Hegyfalu és Vidéke HE) 3400 g -1 hsz.

3.           Pados Bence (Kőszegi Sporthorgász Egyesület) 7280 g -2 hsz.

Legjobb női különdíj: Kiss Renáta (Elektromosok SHE) 9940 g (versenyző, 4. hely)

Főzőverseny:

  • Halászlé

1.           Halfarok

2.           Bafolyvár

3.           Kéthatár-tó Horgászegyesület

  • Halétel

1.           Suri Batyus Team – Tésztában sült harcsa szeletek

2.           Elektromosok – Füstölt ínyencségek

3.           Körmendi Munkás HE – Vargányás halfasírt

Különdíjak:

  • Marcali Öregvidrák – Sült hal pikáns szósszal (hagyományos ízvilág)
  • Melluszony – Spenótos halgombóc leves és hallal töltött káposzta (innováció)

Az eredményhirdetés végén került átadásra a Szövetség májusi küldöttgyűlésén odaítélt egyik kitüntetés, ami akkor technikai okok miatt nem volt kiadható. Ezen díj átadására került most sor: a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a kiemelkedő munkát végző és eredményeket elérő horgásztársaknak (évente maximum 4 főnek) a megyénk legmagasabb kitüntetését adományozza. Az idei negyedik kitüntetett Németh Balázs világbajnoki ezüstérmes versenyhorgász, a Trabucco Team tagja lett.

Ezek után a színpad előtti teret megtöltötték a gyerekek, hiszen elkezdődhetett a várva várt Alma együttes koncert. A rendezvénysátor melletti területen pedig arcfestés, lufibohóc, népi játékok, óriás jenga, ugrálóvár gondoskodott arról, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat. A koncert után bohócműsor szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a tombolasorsoláson talált gazdára a közel félmillió forint összértékű tombolatárgy, melynek fődíja egy ötvenezer forint értékű Decathlon utalvány volt.

A délután folyamán a Pinka Völgyi Halas Napra kilátogatók kóstolhattak halászlevet, halbászt, halburgert és sült halat is, és idén is finomabbnál finomabb borokat kortyolhattak a Mittl Pincészet jóvoltából.

A nap végén a Žgano együttes koncertje zárta méltón a programok sorát.  Reményeink szerint idén is minden kilátogató jól érezte magát, és jövőre újra találkozhatunk Vaskeresztesen.

A horgászverseny részletes eredményei megtekinthetőek cikkünk végén. A rendezvényen készült kiváló fényképek az alábbiakban érhetőek el.  Ezúton is köszönjük a kiváló fotókat Nagy Georginának (LENDESIGN)!

A rendezvény a Magyar Országos Horgász Szövetsége kiemelt programjainak támogatásával valósult meg.  Köszönjük a támogatást!

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.78°  Páratartalom: 93%