Térségi szövetségi egyeztetés az együttműködés jegyében
2024. november 20-án sor került egy térségi horgászszövetségi egyeztetésre a Horgász Egyesületek Pest Horgász Szövetsége székhelyén, melyen a szövetségek vezetői, operatív munkatársai vettek részt Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsanna és Puskás Norbert MOHOSZ alelnökök meghívására. Az elmúlt években ugyanezen meghívotti kör találkozott már Veszprémben, Győrben, Vaskeresztesen és Tatabányán is. Az esemény célja a tagszövetségek aktuális helyzetének áttekintése, eredményeik megosztása és az előttük álló feladatok egyeztetése volt.
A házigazda tagszövetség mellett az értekezleten részt vettek a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége, a Bakony-Balaton Horgász Szövetség, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége, valamint a Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége vezetői.
Dolhai András, a Pest Megyei Horgász Szövetség elnöke részletesen ismertette a tagszövetség tevékenységét és az általa vezetett elmúlt három év eredményeit. Kiemelte, hogy a szervezet jelentősen bővült, új tagegyesülettel gazdagodtak és a 72 tagegyesületben folyamatosan emelkedik a horgászok száma. Különösen figyelemre méltó a gyermek- és ifjúsági horgászok számának növekedése, amit a tagszövetség aktív részvételével elért MOHOSZ HUNOP programok is elősegítettek.
Az értekezleten számos témakör kapott helyet, például felmerült, hogy az ingyenes horgászvizsgát szabálytalanul kezelő szervezetek ellen szigorúbb fellépésre van szükség. Egyetértés született arról is, hogy a vizsgára jelentkezőknek kötelességük legyen időben jelezni távolmaradásukat, ellenkező esetben szankciók léphessenek életbe.
A halgazdálkodási jogok földhivatali nyilvántartásba vétele fontos lenne minden horgászszervezetnek, mert tulajdonos változásnál sokszor később vagy egyátalán nem kapnak tájékoztatást a halgazdálkodásra jogosultak. A horgásztavak vízjogi üzemeltetési engedélyeinek megújítása jelentős nehézségekkel jár, mind adminisztratív és mind pénzügyi szempontból. Az ezekhez szükséges adminisztratív akadályok sok esetben az adott horgásztavak tulajdonosainak hozzájárulásának hiányában maradnak megoldatlanok. A horgászjegyek váltásához kapcsolódó SZÉP-kártyás és bankkártyás fizetések kapcsán felmerülő költségeket és anomáliákat szintén tárgyalták az egyeztetés résztvevői.
Kiemelt figyelmet kapott a horgászvízzel nem rendelkező, de nagy létszámú tagegyesületek hosszú távú szerepvállalásának kérdése. Felmerült, hogy az ilyen típusú egyesületeknek is felelősséget kell vállalniuk azon állami – MOHOSZ – vizek fenntartásában, halőrzésében halasításában, amelyeket tagjaik rendszeresen használnak horgászat céljából. Ez az együttműködés hozzájárulhat a közösségi szintű fenntarthatósághoz és a horgászvizek állapotának javításához. Szó volt a két Balaton melletti MOHOSZ tagszövetség összeolvadásából létrejövő Balaton-térségi Horgászegyesületek Szövetsége helyzetéről és az átalakulás eddigi tapasztalatairól is.
Az ülés során felmerült témaköröket és megoldásra váró javaslatokat Puskás Norbert, a MOHOSZ alelnöke, valamint Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsanna alelnök rögzítették és ezeket a MOHOSZ elnöksége elé terjesztik megvitatásra a következő időszakban.
Puskás Norbert, a MOHOSZ alelnöke az egyeztetésen kiemelte, hogy a MOHOSZ támogatásainak kommunikálása is kulcsfontosságú minden támogatásban részesült tagszervezetnek. A MOHOSZ évente több száz millió forinttal támogatja a haltelepítéseket, halőrzést és a vízparti környezet fenntartását, valamint ifjúság és az utánpótlás nevelését. A gyermekek táboroztatása, az ifjúsági vetélkedők és egyéb programok révén évről évre szélesebb körben több ezer gyermeknek nyújtanak segítséget a MOHOSZ-HUNOP programok. A rendezvény zárásaként a nemrég elfogadott Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia aktualitásairól és a tagszervezetek fejlesztési terveiről folytattak megbeszélést. A stratégia célja, hogy történelmi jelentőségű fejlődést biztosítson a térségi horgászturizmust támogató infrastruktúrának a következő 5 évben.
Az értekezletet a helyi ügyviteli iroda és vizsgahelyszín megtekintése, valamint egy közös ebéd zárta. A találkozó fontos lépés volt a szövetségi szintű együttműködés, közös gondolkodás erősítése érdekében, különös figyelmet fordítva a horgászszervezetek szabályos működésére és a horgászok érdekeinek képviseletére. A következő térségi találkozót a várhatóan Zalaegerszegen rendezik a következő év első felében.