Széchenyi Terv Plusz

Szombathelyi kötődésű világbajnoki arany született a Csónakos Pergető VB.

-0001.11.30. Megosztom

 

Balinozással nyerték a horgászversenyt az Olaszországi  Pó folyón

 

Az idei évben Olaszországban került megrendezésre a Nemzetek Horgász Világjátéka, ami kicsit hasonlít az "Olimpiához”, mivel ezt is négyévente rendezik meg. A pergető horgászok versenyének a Pó folyó adott otthont, Boretto-i központtal. A versenypálya 50 km hosszú,kijelölt  szakasz volt. A magyar pergető válogatottat Péli Zoltán és Szegedi György, valamint Kállai Péter, Dávid Ferenc párosok alkották. A csapat felkérését elfogadva, csapatvezetőként és a válogatottat tolmácsként is segítve a sporthorgász életben ismert szombathelyi Pankotay Gellért utazott a csapattal a Világjátékokra. A harcsáiról híres Pó folyón izgalmas megmérettetés várta a 11 országból érkezett pergető horgászokat. A verseny helyszínén nem a legjobb hírek fogadták a csapatokat, ugyanis nagyon alacsony volt a folyó vízszintje, ami nem kecsegtetett jó fogással, főleg azoknak akik a harcsára alapozták a taktikájukat.

 

A csapattagok az itthoni felkészülésükben a balinra, valamint a süllőre helyezték a hangsúlyt és ezt a szálat vitték tovább a Pó folyón is. A közel egyhetes felkészülés alatt süllővel nem találkozott a csapat. A balint nagyon kis méretben tudtak fogni, de egyes helyeken biztosan lehetett számítani a kapására. A résztvevők  egy jelentős része bízva a Pó folyó harcsáiban, erre a halfajra pergetett és váltogatta a műcsalikatAz alacsony vízállás eredményezte,hogy a kövezések közelében, csónakkal csorogva el lehetett csípni egy-egy balint.A versenyt megelőző több napos tréningen sikerült megtalálni a több mint száz db műcsalis repertoárból azt az egyet, ami mágnesként vonzotta a nem túl nagy létszámban fellelhető balinokat.Az edzéseket követően a  "csodacsaliként” működő,  Rapture BB Crank wobblert .A műcsalit, a verseny helyszínétől nem messze található pármai Trabucco cég biztosította a magyar válogatottnak.  A magyar csapat Pankotay Gellért vezetésével úgy határozott, hogy az első tesztek alapján a balin marad a csapat számára a versenyhal és "bónuszként” a beeső harcsa, de erre külön nem készült a csapat. Az első forduló 8 órás volt és a  végén  17.310 gramm-os összfogással a magyar csapat állt a dobogó második fokán. A másnapi fordulón semmi kockázatot nem vállalt be a csapat. Az eltervezett taktika szerint mind a két csapat az alsó halban gazdagabb szakaszra ment és ott az eltervezettek szerint horgászott balinra. A második fordulóban  nagyon kevés halat fogott a mezőny, ezért különösen eredményes lett a magyar sporthorgászok balinozása, amit a végén egyéni világbajnok Péli-Szegedi páros akiket egyébként a Trabucco / Rapture szponzorált - megfejelt egy 105 cm-es harcsával. A csónakok beérkezésekor sokan már a mólón gratuláltak a magyar csapatnak, akik nagyon gyors, dinamikus horgászattal elhozták a világbajnoki aranyat az idei évben a román pergetők elől. A magyarok nagy szerencséjére senki nem tudta lemásolni ezt a balinozó technikát, így sikerült egy nagyhalas vízen 50-60 dkg-os balinokkal és egy bónusz harcsával egyéni és csapataranyat nyerni. A horgászok világbajnokságainak történetében magyar csapatnak még sohasem sikerült  a csapat és egyéni aranyat együtt elhódítani. Mostantól már ez nem mondható el.

 

Ezúton gratulálunk minden versenyzőnek a sikeres szerepléshez.

 


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

15.01°  Páratartalom: 87%