Széchenyi Terv Plusz

Szezonindító halasítás és horgászturisztikai fejlesztések

2018.03.26. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán közel 110 millió Forint támogatást nyert el a „Horgászturisztikai fejlesztések a Vasi Vizeken” elnevezésű projektjével tavaly tavasszal. Vas megyében 8.547 regisztrált horgásztaggal rendelkező közhasznú szövetség kezelésében lévő állóvizekből nyolc vízterület környezete újul meg folyamatosan idén tavaszra, a pecások nagy örömére. A projekt keretében először elkészült közel 33 millió Forint támogatással, a 2018. március 25-én vasárnap délután ünnepélyesen átadott Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központ bővítése és a központ előtti tó környékének megújítása, valamint a Vaskeresztesi Pinka-holtág horgászturisztikai fejlesztése. A baráti társasággal, illetve családdal érkező horgászok is igényes környezetben tölthetik szabadidejüket a jövőben Vaskeresztesen. A projektátadó ünnepség zárásaként a horgászszezon elindítására összesen 400-400 kg. két -és háromnyaras minőségi magyar hal védjeggyel rendelkező réti majori ponty került a létrehozott pihenő helyek melletti horgászvizekbe.

Az elmúlt vasárnap délután tartotta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az elkészült vaskeresztesi horgászturisztikai fejlesztéseinek átadását, melyen köszöntőt mondott Dr. Hende Csaba az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Beszédében elmondta, hogy a nyilvántartott horgászlétszám 400 000 fő felé emelkedett hazánkban a tavalyi évben. Kiemelte, hogy a Magyar Kormány stratégiai partnere a horgászoknak és a haltermelőknek. Ezen együttműködésnek köszönhetően az elmúlt időszakban számos, kézzel fogható eredmény született: 2016.január elsejétől megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, ezért azokon kizárólag horgászati célú halgazdálkodás folytatható 2030 végéig. A Kormány a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, mint stratégiai partnerével megkötött támogatási szerződéseken keresztül 2014-től folyamatosan és kiemelten támogatja a természetes vizek halászati őrzésének fejlesztését, ezzel a vízterületekben élő, nemzeti kincsnek és természeti értéknek minősülő őshonos halállományok védelmét is. A halfogyasztás növelése érdekében 2018. január 1-jétől az étkezési hal, mint egészséges élelmiszer áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődött. Köszöntőjében elmondta, hogy az országos horgászati fejlesztések mellett a legnagyobb öröm számára a választó körzetének szívében most átadott vaskeresztesi horgászturisztikai fejlesztések. Végezetül az elvégzett munkához gratulált a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének.

Ezt követően Majthényi László a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki a megyében futó TOP-os pályázati fejlesztésekről szólt, melyben kiemelt szerepet kap a turizmusfejlesztés. Elmondta, hogy a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kiváló és elkötelezett szakmai partnere a Vas megyei horgászturizmus előremozdításának. Mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánt a projektben létrejött pihenőhelyeken, megújított vízpartokon.

A projektátadó megnyitóján Seregi Miklós a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke a vasi horgászközösség képviseletében üdvözölte a megjelenteket. Köszönetét fejezete ki a Kormánynak és az Európai Uniónak a megvalósított horgászati fejlesztésekhez biztosított támogatásért. Elmondta, hogy a 8500 főt meghaladó vasi horgászközösség a családtagokkal és hozzátartozókkal együtt, több mint 30.000 természetkedvelő vasi lakos érdekeit tartja szem előtt tevékenységei és fejlesztései során. Ezen óriási felelősség birtokában a szervezet igyekszik minél jobban kiszolgálni a horgászati igényeket.

 

Az elnöki köszöntőt követően Puskás Norbert a Szövetség ügyvezető elnöke részletesen ismertette a projektben létrejött eredményeket. Az elnyert horgászturisztikai projekt keretében, így Vaskeresztesen is a fejlesztések célja volt, hogy a megújított horgászati helyszínek és környezetük, az idelátogatók rekreációs igényeit minél jobban kiszolgálják, rendezettebb körülményeket biztosítsanak a szabadidő aktív eltöltéséhez. A beruházások elősegítik az érintett területeken a településkép javítását, és a térségben élő lakosság, valamint a horgászokon kívül az odaérkező turisták (kerékpárosok, túrázok…stb.) rekreációs lehetőségeinek bővülését. A Vaskeresztesi Pinka-holtág (elnyert bruttó támogatás 4.546.727 Ft) és a Vaskeresztesi Szövetségi Központ környéki fejlesztések (elnyert bruttó támogatás: 28.173.700 Ft) az elmúlt időszakban rengeteg munkát adtak a kivitelezőknek.

Vaskeresztes északi részén található Pinka-holtágát mintegy tíz évvel ezelőtt élesztették újjá egy határon átnyúló turisztikai projekt keretében. Az elmúlt egy évtizedben rendszeresen látogatott horgászvízzé vált, de hiányoztak partjáról az alapvető kültéri elemek és a holtág műtárgyai, valamint partja is jelentősen erodálódott. A mostani fejlesztéseknek köszönhetően a holtág melletti út zúzalékos felújítása, valamint a holtág vízszintjét is veszélyeztető, leromlott vészárapasztó tervszerű rendezése is megvalósult. A holtág mentén négy rönkfa padot helyeztek el és a szintén új tűzrakó helynél fedett pad-asztal garnitúra várja a pecásokat, családjaikkal. A projekt részeként a közmű nélküli területen építettek egy tábori illemhelyet is, valamint a holtág vízparti padkáját is rézsűzték.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség tulajdonában lévő vaskeresztesi Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ, valamint az előtte lévő horgásztó szintén tíz éve létesült egy nemzetközi projekt keretében. A horgászturisztikai központ és környékének jelenlegi fejlesztése az elmúlt tíz évben felmerült igények kiszolgálásának megvalósítását tűzte ki célul. Az egyik ilyen cél volt, hogy a Szövetség és Vaskeresztes térségében élők által szervezett, nagy létszámú turisztikai programokhoz megfelelő infrastruktúra épüljön ki. A térség kiemelkedő rendezvénye a Szövetség által idei évben, immár ötödik alkalommal – 2018.július 14-én - megrendezésre kerülő Pinka-völgyi Halas Nap. Az elnyert TOP-1.2.1-15-VS1-2016-00001. számú pályázati projektnek köszönhetően a Horgászturisztikai Központ egy 250 m2-es rendezvénytérrel és 80 m2-es előtetős terasszal bővült. 

A rendezvénytérhez kapcsolódik 29 db beltéri pad-asztal garnitúra is. A Vaskeresztesi Önkormányzat, mint projekt partner a Szövetség törekvéseit segítve, természetbeni támogatásként elkészítette az új rendezvénytér mobil oldalfedését, a benne található színpadot és világítástechnikát. A pályázat részeként a rendezvénytér épülete mellett játszóteret alakítottak ki, ahol kombinált játszóeszköz és homokozó is várja a legfiatalabb korosztály képviselőit, amíg a szülők pecáznak. A Horgászturisztikai Központ előtt található, kezdetekben tanpályaként működő kisméretű horgásztó, napjainkra alacsonyabb létszámú baráti horgászversenyek és horgászatok ideális helyszíne lett. Az elnyert támogatásból a tó mellett három kiépített pihenő hely jött létre szalonnasütővel, pad-asztal garnitúrákkal, hulladékgyűjtőkkel, melyet bárki –díjmentesen - használhat egész évben. A kisebb horgásztó parti szakaszán akadálymentes horgászhelyet alakítottak ki, a parkolóból történő akadálymenetes megközelítést pedig egy új gyalogösvény építésével oldották meg. A fejlesztés részeként még 18 db nagyméretű fa ültetése, 1200 m2 zöldfelület gyepesítése, 363 m2 cserje-és virágágyás létesítése valósult meg. A parkosítás részeként információs táblák kihelyezése történt, valamint fából készült fedett kerékpártárolók is rendelkezésre állnak azoknak, akik két keréken érkeznek a tóhoz. A fejlesztéssel érintett területet kamerarendszerrel szerelték fel biztonsági és turisztikai célokból.

A fejlesztések vasárnapi átadását követően a 2018-as horgászidény eredményes elindítása érdekében: összesen 800 kilogramm minőségi magyar hal védjeggyel rendelkező rétimajori ponty telepítését végezte el a Szövetség a Vaskeresztesi Alpesi-tóba és a Vaskeresztesi Pinka-holtágba. A rendezvényre kilátogatók akítvan részt vehettek a haltelepítésben, illetve megtekinthették az Alpesi tavon zajló baráti horgászversenyt.

Kapcsolódó képgaléria


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

7.89°  Páratartalom: 72%