Szentpéterfa horgász kupa XI. alkalommal

2021.08.23. Megosztom

Az államalapítás ünnepén, immáron tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Szentpéterfa horgász kupa a Pinka patakon, mely a szentpéterfai sportnap szerves részének számít már sok-sok éve.

Szentpéterfa horgász kupa XI. alkalommal

Reggel 7 órától volt a futball pályán a regisztráció melynek során 14 felnőtt és 4 ifi horgász jelezte részvételi szándékát a vadvízi versenyen. Ezt követően Tóth Milán versenyfelelős és Fördős István Halászati őr tájékoztatta a sporttársakat röviden a technikai tudni valókról, szabályokról ezek után megtörtént a rajthelyek kisorsolása és elfoglalása. 

A versenyre való felkészülés borongós időben vette kezdetét, majd az ezt követően szélcsendes időben már a nap is kisütött, így kifogástalan időben 8 órakor kezdetét vette a 3 órás megmérettetés. A víz ezúttal a tavalyi viadalhoz képest kissé zavaros volt ezzel némi fejtörést okozva a horgászoknak. Felszerelések között a legtöbben pontyozóval készültek, de néhányan az évek tapasztalatai alatt egyből finomszereléket vetettek be célba véve a kisebb halakat.

Nagyné Skrapits Mónika már a verseny első fél órájában magasra tette a lécet, hiszen egy gyönyörű vadvízi 4,380 kg-os tőponttyal nyitotta meg a versenyt. A hír hallatán, ami futótűzként terjedt a vízparton, megindultak a keményebb felszerelések a vízbe.

Legtöbben a keddi napon betelepített pontyok megfogására fókuszáltak egész idő alatt. Mint a mérlegeléskor kiderült, utóbbi taktika vált kifizetődővé, mivel apróhalakkal ezúttal nem nagyon lehetett találkozni nagy mennyiségben. A néhány pontyon kívül sikerült domolykót, keszeget is szákba terelni a verseny során.

A versenyre abszolút módon illett a barátságos kifejezés, hiszen a folyóparton a jókedvé és a baráti viccelődésé volt a főszerep. A végső sorrend azonban itt is kihirdetésre került a nap zárásaként.

Felnőttek között Nagyné Skrapits Mónika (Sárvíz-Tavi HE.) volt a legjobb a 4380 grammos összteljesítményével. Második helyen Horváth Dániel (Kőszegi SHE.) végzett 2340 grammal, míg a bronzérmes Teklits Zoltán (Sárvíz-Tavi HE.) lett 980 grammal.

Gyermekek között nagy volt az izgalom a mérlegelés során. A helyezések sorsa csupán néhány snecin múlott. A tizenegyedik szentpéterfai sportnap ifjúsági kategóriájában Skrapits Goran (Sárvíz-Tavi HE.) lett az aranyérmes, testvére Skrapits Ivan (Sárvíz-Tavi HE.) az ezüstérmes, Pataki Kornél (Határőr SHE.) pedig a bronzérmes. Ritkaság, de a második és a harmadik helyen holtverseny alakult ki. Mindkét fiatal pecás fogása ugyannyit nyomott a mérlegen, így a kifogott halak darabszáma rangsorolt, mely most Ivannak egy második helyet ért.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által felajánlott kupák, érmek, és tárgyjutalmak a késő délután megtartott közös eredményhirdetésen kerültek átadásra a főszervezők által.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

21.63°  Páratartalom: 41%