Szabó Bence győzelmével zárult a VII. Method Feeder OB.
Először volt országos bajnoki döntő helyszíne az Abért-tó, a method feeder szakág legjobb horgászai érkeztek Lukácsházára. A hétvégi, háromnapos versenyen változékony időjárás tette próbára a pecásokat, de a tó megmutatta szokásos arcát, és szépen adta a halat: több mint 3 tonnát sikerült szákba terelni. Vasárnap új bajnokot avattak, a bronzérmet Vas megyei versenyző nyakába akasztották.
A kötelező edzésnapok után pénteken vette birtokba a középdöntőből érkező legjobb 40 horgász az Abért-tavat, ami először volt országos bajnoki finálé helyszíne.
A reggeli technikai értekezleten Polyák Csaba a MOHOSZ Versenysport Iroda képviseletében ismertette a verseny során alkalmazásra kerülő sorsolási rács kialakításának szempontjait, valamint a fontosabb szabályokat. A MOHOSZ alelnökeként és a területi szövetség ügyvezetőjeként Puskás Norbert köszöntötte versenyzőket Vas megyében és mindenkinek sikeres és sportszerű versenyzést kívánt. A csali és etetőanyag limitálást követően a pályábírók és a versenyzők is elfoglalták helyeiket, majd tíz órakor kezdetét vette a nem mindennapi megmérettetés az Abért tavon.
Polyák Csaba, a MOHOSZ sportszervezési szakügyintézője elmondta, hogy volt itt már tavaly középdöntő, többször elődöntő. Pazar a halállománya a tónak, köszönhetően ez annak, hogy nincs halelvitel. Azok a halak, amik 4-5 éve másfél-2 kilósak voltak, mára szépen meghíztak, fantasztikus a kárász- és dévérállomány. A versenyzők, akik messziről is jöttek, azt mondták, hogy ezért a vízért érdemes elutazni ide, ezért döntöttek úgy, hogy a döntőt itt rendezik az Abért-tavon.
Eső és szél nehezítette a pecások dolgát az első fordulóban, mégis ez volt a leghalasabb nap, a mezőny összesen több mint 1200 kg-ot zsákmányolt. A pontyoké volt a főszerep, és jó pár testesebb amur is horogra akadt.
Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke kiemelte, nem annyira halas a pálya, lehűlt az idő, szeszélyes volt a széljárás, nehezebbek voltak a körülmények, de ettől függetlenül is fogtak 30-50 kiló halakat, a pálya mutatja az igazi arcát.
A középdöntőből kevés ponttal érkező versenyzők a nyitófordulón több pontot gyűjtöttek, mint amire számítottak, ezért alaposan összekavarodott a rangsor. Gyimesi Bence állt az élen, akit Tóth Bálint és Szabó Bence követett a sorba. Nagyon szoros volt az első nap után az élmezőny.
Gyimesi Bence előnyét szombaton is meg tudta tartani. Ekkor már inkább a kárászok, keszegek jelentkeztek a horgokon, az összfogás egy tonna fölött alakult. A szombati fordulóban sokkal kevesebb halat kellett mérlegelni. A szektorok szélső helyei nem voltak ezúttal kiemelkedőek. Gyimesi Bence szombati 3 pontjával összesen kilenc pontot szerezve továbbra is vezette a versenyt. A második és a harmadik helyen azonban két nagyon komoly vetélytárs következett, hiszen Szabó Bence és Bakó Péter egyaránt 10-10 ponttal rendelkezett.
Vasárnap úgy ült partra a mezőny, hogy teljesen nyitott volt a verseny, és az első 5-6 helyezett közül bárki odaérhetett a dobogóra. Mindenki igyekezett a legjobb taktikát kiválasztani és alkalmazni.
Napsütésben, élénk szélben folyt a viadal, lehűlt a víz, és egyre nehezebb volt halat fogni. Ennek ellenére ezen a napon is sikerült meghaladni a 900 kg-os összefogást. A mérlegelésnél termetes pontyok, amurok és rengeteg kárász, dévérkeszeg került elő a szákokból.
Sejteni lehetett, hogy a döntő utolsó fordulója nagyon izgalmas lesz, de arra nem számított senki, hogy így felborul a sorrend. A „C” szektorban Bakó Péter és Gyimesi Bence párharca volt várható, de Szabó Bencének sem volt könnyebb dolga, hiszen az „A” szektorban a széle melletti 3. pozíciót kellett megoldania úgy, hogy az abszolút szélső helyen Skultéti Dorián ült. Dorián az első órában kibérelte a szektor elsőséget magának, így Bence a kettesért kellett küzdjön. Nagyon nehezen ment azonban a peca. A szektor túlfelén Tóth Bálint is jól fogta a halakat, de Debrődi Attila is elé tudott kerülni. Bence hatalmasat mentve a negyedik tudott lenni szektorában. A „C” szektorban Gyimesi Bencének sajnos nem állt össze a hal, ahogyan azon a helyen előzőleg is nehezen ment a halfogás. Bakó Péter sem örülhetett, hiszen a szélső helyen horgászó Berényi Gábor egy 8-as ponttyal nyitott, majd sorban fogta a halakat, de Balog Áron a C10-ről is komoly tempót diktált, sőt, nyerte is szektorát. További két versenyző jött még be Áron mögé, így Péter is negyedik lett szektorában. Gyimesi Bence nem tudott felzárkózni, - pedig elkövetett mindent, amit csak lehetett-, de kilenc pontjával a dobogó eltávolodott a tehetséges fiatal versenyzőtől. Végül az élen pontegyenlőség alakult ki, így a mérleg nyelve döntött, 14 ponttal, de több fogott súllyal Szabó Bencének sikerült megszereznie első magyar bajnoki címét. Bakó Péter - tavalyi bajnok - a második helyet szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig hatalmasat hajrázva Balog Áronnak sikerült felkapaszkodnia, aki egyben a legjobb vasi versenyző is lett.
Az OB. során a 40 versenyzőnek a három forduló alatt összesen 3209 kg hal akadt horogára, ami fordulónként 26,7 kg átlagfogást jelentett. Az országos megmérettetésre több vasi versenyző is bejutott és szép eredményeket ért el.
Az idei Method Feeder OB . dobogósai:
1.hely: Szabó Bence 126.800 gr. 14 hsz
2. hely: Bakó Péter Fishing 105.775 gr. 14 hsz.
3. hely: Balog Áron 130.175 gr. 15 hsz.
Ezúton is köszönjük a résztvevőknek a sportszerű versenyzést a MOHOSZ-nak a bizalmat, hogy Vas megyében kerülhetett megrendezésre a Method Feeder OB. idei döntője. Kiemelt köszönet illeti Németh Balázst, aki évek óta aktív segítője a Vas megyében tartandó országos method feeder versenyek előkészítésének és szervezésének. Hálásan köszönjük Polyák Csabának a Horgászsport Szakszövetségi Iroda részéről nyújtott rengeteg szakmai és szervezési segítséget a verseny során.
Bízunk benne, hogy eredménytől függetlenül mindenki jó érezte magát a hétvégén és a jövőben örömmel látogat vissza Vas megyébe és a vasi vizekre.
Sok siket kívánunk a MOHOSZ Method Feeder válogatottnak, akik Dél-Afrikában fognak világbajnoki címvédőként versenybe szállni decemberben.
Részletes eredmények itt elérhetőek.
VII. Method Feeder OB döntő első forduló képgalériája megtekinthető ide kattintva.
VII. Method Feeder OB döntő második forduló képgalériája megtekinthető ide kattintva.
VII. Method Feeder OB döntő harmadik forduló képgalériája megtekinthető ide kattintva.
Forrás: Savaria Fórum & MOHOSZ