Széchenyi Terv Plusz

Szabálytalankodó horgászok kitiltásra kerülnek a vasi vizekről

2018.04.29. Megosztom

A Szövetség Intéző Bizottsága 2018. április 20-án döntött, hogy a Balatonon érvényes horgászrendhez hasonlóan a kirívó, vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgászt a területi jegy váltásától hosszabb időtartamra eltiltják. A Halgazdálkodási Hatóság, illetve egyéb hatóságok által kiszabott büntetés mértékétől függetlenül, azt kiegészítve adható az eltiltás a vasi vizekre a szabálysértő horgásznak.

Szabálytalankodó horgászok kitiltásra kerülnek a vasi vizekről

Fontos megjegyezni, hogy a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége jelenleg hatályos Horgászrendje szerint a 2013. évi CII. törvény és a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet megsértése esetén a területi jegy minden esetben visszavonásra kerül, emellett a szabálytalankodó horgászt feljelentjük a lakhelye szerint illetékes halgazdálkodási hatóságnál. Bűncselekmény elkövetése esetén (nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) természetesen rendőrségi feljelentésre is sor kerül.

Amennyiben a horgász a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által elfogadott Horgászrend ellen vét  és jogszabályt nem sért, úgy a vétség súlyosságának függvényében egyesületi fegyelmi eljárást kezdeményez a Szövetség és az adott tagszervezet bevonhatja a területi jegyet időszakosan.

Az áprilisi IB. döntés értelmében az érvényes Szövetségi Horgászrend a következő résszel egészül ki 2018. május 01-től.

„Kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a Szövetségi területi jegy(ek) váltásától - a cselekmény súlyától függően  - max. 10 év időtartamra eltiltható. Ebben az esetben az eltiltás lejárása után a horgász kizárólag a Szövetség vaskeresztesi központjában kaphat újra Szövetségi területi jegyet. A szabályszegésekről és az elkövetésük esetén kiróható szankciókról Szövetségünk honlapján tájékozódhatnak a horgászok.”

Ezúton tájékoztatjuk a horgásztársakat, hogy 2018. május 01-tól az alábbi szabálytalanságokat tekintjük kirívónak, illetve ezen esetekben kívánjuk alkalmazni a területi jegy váltásától való eltiltást a Szövetségi kezelésben lévő vízterületek vonatkozásában:

Cselekmény

Területi jegy váltástól való eltiltás

Bűncselekmény (nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás)

10 év

Felső méretkorlátozás megsértése (Pl.: extra ponty megtartás):

 5 év

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata:

Az eltiltás idejének duplája, de legalább 2 év

Nagytestű élő hal szállítása vagy annak kísérlete:

5 év

Tilalmi idővel védett hal megtartása:

2 év

Darabszám-korlátozás megsértése:

1-5 év

Alsó méretkorlátozás megsértése:

1-3 év 

 A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, egy, vagy több hal beírásának elmulasztása)

1-3 év

A megengedettnél jelentősen több készség használata:

1-3 év

Ismétlődés:

- Amennyiben a horgász a fent felsorolt, kirívónak minősített cselekmények közül egyszeri elkövetése és büntetése után újra elköveti bármelyiket, második alkalommal az eltiltás az itt leírtak duplájára emelkedik.

- Amennyiben a horgász a fent fel nem sorolt szabálytalanságok miatt kap büntetést, majd az azt követő 3 éven belül bármely más szabálytalanságot elkövet, 2 éves eltiltásra számíthat.

Ezen új horgászrend módosítással és szankciókkal a szabályokat nem tisztelő –ezzel mások eredményes horgászatát és a halakat veszélyeztető - horgászok számára kívánjuk egyértelművé tenni, hogy a Vasi Vizeken ők a jövőben nem szívesen látott vendégek.

 

 

 

 



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

5.59°  Páratartalom: 82%