Reményhal lett a bajnok
Az elmúlt hétvégén a Pinka patak vaskeresztesi holtága és a horvátlövői vadvízi szakasza adott otthont a III. Országos Vasi Rendőr Kupának. A versenyre az országból 9 rendőr csapat nevezett, melyből kettő csapat Vas megyei volt. A szombati horgászverseny reggeli megnyitóján az Alpesi Fogadó és Borházban köszöntötte a csapatokat Csécs Sándor a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke, aki sikeres versenyzést kívánt a rendezők nevében. A Vas Megyei Rendőr Főkapitányság és a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség immár hagyományosnak számító országos horgászversenye az idei évtől a Horgászatot Kedvelők Ligájának (HOKEDLI) versenysorozatába is beleszámít. A HOKEDLI-ben versenyző csapatok közül kerül ki az "Év legjobb rendőrhorgászcsapata cím” nyertese. A horgász kupa szervezésébe 2007.évtől a Vasi Rendőr Sportsegély -és Sport Egyesület részt vállalt. A horgászok kilenc órakor kezdték a versenyt és délután egyig tartott. Gerencsér Imre a Vasi Nagy Halak csapat tagja a verseny egyik oszlopos szervezője már a kezdés után néhány perccel egy 2-3 kg közötti pontyot tudhatott a szákban. A többi horgász is sorra fogta a kisebb-nagyobb halakat, melyek többségében a ponty és a keszegfélék családjából kerültek ki. A rendezvény kellemes időjárási körülmények között jó hangulatban zajlott le. A legjobb horgásznak Szarvas Gábor a Hu-bertus csapattagja bizonyult 8920 grammos fogással. Az országos megmérettetésen a Reményhal csapata diadalmaskodott 17.100 grammos összsúllyal. Az eredményhírdetésen részt vett Hollósi Gábor Szombathely rendőr kapitánya és Dr. Orbán Péter a Vas Megyei főkapitányság vezetője, aki köszönetet mondott a tökéletes versenyszervezésért és átadta a csapatoknak ajándékokat. Az alábbi végeredmény alkult ki:
Csapat:
I. helyezett: Reményhal csapat ( Csorba Dezső, Kovács Péter, Sipos József)
II. helyezett: Hu-bertus csapat ( Szarvas Gábor,Fischer Gábor, Both László)
III. helyezett: Sárréti Potykák (Koncz József, Bognár János, Encig József)
Egyéni:
I. helyezett: Szarvas Gábor - Hu-bertus csapat
II. helyezett: Bognár János - Sárréti Potykák csapat
III. helyezett: Sipos József - Reményhal
Legnagyobb halat fogta:
Bognár János - 3490 grammos nyurgaponty
A verseny részletes eredménye letölthető itt...katt!!!
A verseny képei megtekinthetőek a galériában, vagy a képre kattintva.
Szombathelyi Televízió hírarchívumában megtalálható itt a versenyen készült felvétel. (2007.08.06. - Híradó)