Linter Hunor nyerte az idei megyei ifi viadalt

2022.06.20. Megosztom

2022. június 19-én vasárnap került megrendezésre a VASI VIZEKEN-DECATHLON MEGYEI IFJÚSÁGI HORGÁSZVIADAL a Rábasömjéni-tavon. A rendezvényre, mely a MOHOSZ HUNOP pályázat támogatásával valósult meg, kizárólag a középfokú iskolai képzésben résztvevő tanulók nevezhettek. A viadal négy versenyszámból állt, melyen 6 fiatal mérte össze tudását.

Linter Hunor nyerte az idei megyei ifi viadalt

Az idei Horgászviadalt Karácsonyi Tamás Halászati őr készítette elő a helyek rendbe tételével, kaszálásával. A korán érkezők felhőtlen, napsütéses időben gyenge déli szélben várhatták a megnyitót. Kovács Ákos a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség Ifjúsági Szakbizottságának elnöke, illetve a MOHOSZ részéről Tóth Adrienn köszöntötte az idén jelentkezett 6 fiatalt.

Hagyományokhoz híven a megnyitó után, az elméleti feladatsor következett ami mint az előző években megint tudott a fiataloknak meglepetést okozni. Mind a kérdéseknél, mind a halfelismeréseknél is voltak komolyabb kérdések, illetve kevésbé ismert halakról képek. A 6 fiatalnak fel óra állt rendelkezésére a teszt kitöltésére, de kivetél nélkül mindenki hamarabb végzett. Linter Hunor volt a legsikeresebb az elméleti résznél, így Ő várhatta első helyről a következő feladatot, mely a barkácsolás volt.

Idén egy spiccbotos keszegező finom szereléket kellett összeállítaniuk. A Szövetség biztosított mindent, a fiataloknak csak a tudásukra és kézügyességükre volt szükségük. Plussz pont járt ha valaki sikeresen köttette meg a horgot, az előkét szakszerűen kötötte a főzsinórhoz, illetve az ólmokat helyesen helyezte el az úszó alatt.

A szerelék össze állításánál Szélesi Sára az egyetlen női induló bizonyult a legügyesebbnek, így két versenyszám után meglehetősen jó helyről várhatta a horgászversenyt.

Mivel időben végeztek a fiatalok a már kihúzott helyükre megkezdődött a bepakolás és a felkészülés a 3 órás versenyre. Szülők barátok a ez idő alatt segíthettek a fiataloknak, de az első duda szó, ami az etetést jelentette a versenyzők már csak magukra számíthattak.

A pálya nehéznek bizonyult mivel a reggeli mérsékelt szél viharossá erősödött. Így a rakós módszer igen csak igénybe vette a résztvevők fizikai és szellemi tűrőképességét. Jobbára a kisebb méretű fehér halakat, illetve törpeharcsákat célozták meg. Fél időnél már olyan mértékűre erősödött a szél, hogy a versenyzők többsége áttért a spiccbotra. Az ügyesebbeknek nem okozott gondot, hogy rövidtávon kell pecázni, hiszen a jó etetésre odaállt a törpeharcsa, ütemesebb pecát kényszerítve ki.

A gyors mérlegelést követően a halfogásban az első helyen Bucsek Máté végzett, a második helyen Linter Hunor, míg harmadikként Szélesi Sára léphetett fel az ideiglenes dobogóra. Az utolsó feladat előtt már érezni lehetett, hogy Szélesi Sára és Linter Hunor között dőlhet el összetettben a győzelem.

Már csak egy versenyszám volt tehát hátra az idei horgászviadalból, mely nem más volt, mint a célbadobás. Az időjárás itt is megnehezítette a versenyzők feladatát mert 10 és 15 méterre kellett célozniuk viharos szélben. 3 gyakorlási lehetőségük volt mindkét távról majd 5 éles dobás következett. A tíz métert többen remekül teljesítették de a tizenöt méteren már nehezebb dolguk akadt a versenyzőknek az orkán erejű szél miatt. Ezen megmérettetésen Szélesi Sára kiemelkedően szerepelt, hiszen az elérhető 100 pontból 72 pontot ért el.

Az utolsó feladat végeztével elérkezett a nap várva várt fénypontja az eredményhirdetés. A rendezők míg összesítették az eredményeket a fiatalok feszült figyelemmel várták milyen helyezést érhettek el.

Az idei Horgászviadalt összesítésben első helyen a stabil horgászattal, a jó szereléssel és a jó elméleti ismeretekkel rendelkező Linter Hunor (Répcelaki HE.) nyerte. Második helyen végzett összesítésben mindössze 1 pontra lemaradva Szélesi Sára (Lokomotív HE.). Bronzérmes ezúttal Csizmazia András (Lokomotív HE.) lett.

Az első három helyezett nagy értékben vehetett át felszereléseket a MOHOSZ támogatásával. Az első három helyezett továbbjutott a MOHOSZ által megszervezendő nyári táborba. A Szövetség, illetve a Dechatlon nem feledkezett meg a többiekről sem, hiszen minden induló ajándékcsomagban is részesült.

Gratulálunk minden indulónak!

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

21.24°  Páratartalom: 43%