Széchenyi Terv Plusz

Párbeszéd a horgászat jövőjéről

2018.03.02. Megosztom

Dr. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott és dr. Szűcs Lajos közös sajtótájékoztatójukon bemutatták az azt online kérdőívet, melynek segítségével a horgászok véleményét várja a kormány az őket és a horgászatot érintő elképzelésekről, javaslatokról.

Párbeszéd a horgászat jövőjéről

Dr. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy az online párbeszédben az érdeklődők március 8-ig vehetnek részt. A horgaszokert.kormany.hu lapon hat kérdés támogatását vagy elutasítását lehet jelezni, köztük egyebek mellett azt, hogy induljon-e program a magyarországi vizek halgazdagságának visszanyerésére, a gyermekek ismeretszerzésére és a családok bevonására, kapjanak-e kiemelt állami támogatást a horgász szervezetek, vagy vezessék-e be az egységes "Magyar Horgászkártyát", illetve mi legyen a horgászvizsga sorsa. Egyidejűleg kiadásra került egy újabb, az eddigi eredményeket bemutató tájékoztató anyag is.


Dr. Szűcs Lajos megjegyezte, hogy a közös munka és az együttgondolkodás teremtett alapot a gyakorlatban is jól működő párbeszéd folytatására. A tegnapi napon bejelentett igen jelentős, a horgászoknak kedvező kormányzati döntések megszabták az irányt, most a súlypontok közös kialakítása, a gyakorlati végrehajtás rangsorolása, az ehhez szükséges döntések mielőbbi, közös kialakítása a cél. Mivel a MOHOSZ-nak is nagyon fontos a horgászok véleménye, ezért külön is megkért minden érintettet, hogy használják ki a lehetőséget, s a kérdőívre adott, mindössze pár perces ráfordítást jelentő válaszaikkal így legyenek részesei a jövő közös alakításának!

Forrás: www.mohosz.hu



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.22°  Páratartalom: 65%