Széchenyi Terv Plusz

Pannon Élmény Rajzpályázat eredményhirdetése

2022.06.27. Megosztom

Június 23-án került megrendezésre a Pannon Élmény rajzpályázat ünnepi eredményhirdetése Vaskeresztesen, az Alpesi Fogadó és Borház éttermében. A díjazottak izgatottan léphették át a helyszín küszöbét, hiszen a szervezők meghívták őket a díjátadásra, de azt nem árulták el, hogy hányadik helyre sorolta a zsűri az alkotásukat.

Pannon Élmény Rajzpályázat eredményhirdetése

„Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság - én vagyok a másik társaság - azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó." – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a rajzkiállítást Perlaki Nóra műsorvezető, aki a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége nevében köszöntötte a megjelenteket: a díjazott gyermekeket, a gyerekek családtagjait, az iskolák, óvodák képviselőit és minden kedves vendéget, valamint a sajtó képviselőit, majd felkérte Puskás Norbertet, a Szövetség ügyvezető elnökét, hogy mondja el köszöntőjét.

Puskás Norbert örömét fejezte ki, hogy a szövetség központjában köszöntheti az egybegyűlteket, és emlékeztetett arra: sokféle rendezvényt, versenyt tartottak már a szövetségben, de rajzversenyt még soha. „A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségében az ifjúságnevelés kiemelten fontos szerepet kap: szinte minden hónapban rendezünk különböző programokat a fiataloknak. A Pannon Élmény programjai között kapott helyet a rajzverseny: nagyon köszönöm a gyerekeknek, szüleiknek, felkészítőiknek, hogy a különböző kategóriákban ennyi szép pályamű érkezett.” – mondta el, majd hozzátette: külön öröm számára, hogy a rajzok között sok olyat találhatunk, amin hal, víz, illetve természeti környezet került ábrázolásra.

Puskás Norbert köszöntője után a Vaskeresztesi hagyományőrzők produkciója következett. A gyermektánccsoport egy éve alakult, ők a Német Önkormányzat Hagyományőrzők utánpótlás csoportja, a vaskeresztesi szüreti felvonuláson mutatkoztak be először. A lelkes csapat korosztályuknak megfelelően mondókákat, versikéket, táncokat tanul, ma ezekből kaptunk egy kis ízelítőt.

A kedves műsor után Perlaki Nóra elmondta: a pályázatra 89 pályamű érkezett, 2016-2019, 2012-2015 és 2008-2011. évben születettek nyújthatták be munkáikat tájkép és csendélet, életkép-élmények, valamint horgászfogások témakörökben. „A beérkezett pályaművek értékelése ennek tükrében zajlott, az alkotások különböző technikákkal és grafikai módszerekkel készültek. Egy-egy pályamű az alkotóknak köszönhetően színes ceruzával, vízfestékkel, filccel vagy monokrómmal kelt életre. A rajzok visszatükrözték a megélt, valóságos élményeket, a gyerekek környezetét, és a sajátos látásmódot.” mondta el Perlaki Nóra, majd felkérte Laki Lászlót, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének alelnökét, hogy mondja el gondolatait a zsűrizéskor szerzett élményeiről, hiszen Garas Kálmán fotográfus mester, fotóművész és Geosits Judit, az AGORA munkatársa mellett ő is részt vett a pályaművek értékelésében.

Laki László köszöntötte a megjelenteket, és rámutatott: a közel száz pályaművet a zsűri alapos gonddal, életkort is figyelembe véve értékelte. „Jó volt látni, hogy a nagy többség az élményei mellé örömét, az alkotás örömét is odatette. Mindannyian tudjuk, hogy nem csak az elkészült alkotásnak lehet örülni, hanem már annak készítése is felemelő érzés” – mondta el majd hozzátette: „a kép készítése olyan mint a beszéd: gondolatokat közöl vagy épp egy üzenet hangok nélkül. Mintha lenne még egy nyelvünk, amivel „rajzul” tudunk beszélni. Vártam ezt a találkozást, kíváncsivá tettek a képek, amiknek az alkotóit értékeléskor még nem ismertük”. – mondta el Laki László, majd mindenkinek gratulált, és tartalmas időtöltést kívánt a nyári szünetre.

A köszöntő szavak után következett az eredményhirdetés, a díjakat Bíró Etelka, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének gazdasági vezetője, Laki László alelnök, Pántya Erika projektmenedzser, és Puskás Norbert ügyvezető elnök adták át.

A 2016-2019. évben születettek kategóriájában 3. helyezést ért el Lukács Alexandra, második lett Hende Réka, az első pedig Zsombori Léna.

2012-2015. évben születettek kategóriájában a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Óra Jázmin léphetett, a másodikra Pék Ambrus, az első helyet pedig Ambrus Dániel szerezte meg.

2008-2011. évben születettek közül a harmadik legjobbnak Bogdán Boglárka rajzát tartotta a zsűri, a másodiknak Ludván Boglárka munkáját, míg a legjobbnak Varga Levente rajzát tartották.

Különdíjaknak Pásztor Izabella, Papp Csongor és Mikla Lőrinc örülhetett.

 

A díjazottak kupát, oklevelet, rajzeszközöket, érmet, illetve értékes ajándékutalványokat vihettek haza, de azoknak sem kell bánkódni, akiknek rajzát nem díjazta a zsűri: július hónapban nekik postai úton juttatnak el a szervezők ajándékot, így mindenki, aki pályaművet adott be, díjazásban részesül.

A rendezvény zárásaként elkészült a csoportkép a díjazottakkal, és a szervezők – a vaskeresztesi cukrászat által készített kiváló - süteménnyel látták vendégül a legügyesebbnek ítélt alkotókat és kísérőiket. A díjátadó kitűnő nyárindító esemény volt, hiszen a gyerekek csillogó szemmel, ajándékokkal térhettek haza, kellő inspirációt kapva ahhoz, hogy az alkotást, rajzolás folytassák, hiszen a rajz kész csoda: egy szál ceruzával, vízfestékkel egy új világot varázsolhatnak maguknak egy fehér papírra.

Fotók és írás: Nagy Georgina

Projektgazda: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – 9795 Vaskeresztes, 165/4 hrsz.
A rendezvény és a beszámoló a VP6-19.2.1.-69-8.1.2-17 számú felhívás keretében megvalósításra kerülő, Helyi értékek és élmények promóciója a Pannon Térségfejlesztő Egyesület területén című projekt (Projektazonosító: 3007530679) keretében jött létre.

 

Kapcsolódó képgaléria


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

7.89°  Páratartalom: 72%