Osztrák-Magyar ifi horgászverseny volt
Június hónap végén az ausztriai Illmitz-ben versenyeztek a Vas Megyei Horgász Szövetség ifjúsági versenyzői. Az immáron második alkalommal megrendezett nemzetközi ifjúsági megmérettetést a Burgenlandi Horgász Szövetség rendezte. A szervezők szombat délelőtt közvetlen a vízparton - igazi osztrák vendég szeretettel - fogadták a fiatalokból álló horgász delegációt. Egy rövid megnyitó után minden fiatal kisorsolta horgászhelyét, és átvette Burgenlandi Szövetség által biztosított etetőanyagot. A fiatalok 10 órakor kezdték el a horgászatot. Már az első percek után nagy fárasztásra lehettek figyelmesek az érdeklődök. Faller Tamás tehetséges ifjú horgász egy 5500 gramm súlyú pontyot zsákmányolt közel 15 perces fárasztás után. Az osztrák fiatalok között Wachtzer Martin volt a legügyesebb ő rakós botos módszerrel sorba fogta a 2-3 kg-os pontyokat, összesen 17,9-kg halat zsákmányolt a versenyvégére. A versenyen sajnos nem mindenki volt ilyen szerencsés, néhány versenyzőnek nem sikerült halat fogni a három órás megmérettetésen. A mérlegelés után az osztrák szövetség vendégül látott minden fiatalt egy grill ebédre, majd 15 óra magasságában ünnepélyes eredményhírdetés keretében számos emléktárgyat vehettek át a fiatalok. Az Illmitz-i Önkormányzat polgármestere minden fiatalt meghívott egy Fertő tavi hajókirándulásra . Az egész napos élményekkelteli program kora este zárult. A Vasi Horgász szövetség és az osztrák horgász szervezet kiváló partnerségét jelzi, hogy augusztus hónapban Vas megye ad otthont több Osztrák -Magyar felnőtt horgászversenynek Vaskeresztesen.
Végeredmény:
I. hely Wachtzer Martin
II. hely Faller Tamás
III. hely Lag Stefan
A hétvégén megrendezett osztrák-magyar ifjúsági horgászverseny képei megtekinthetőek a galériában.