Széchenyi Terv Plusz

Frankó Zoltán nyerte a VIII. Method Feeder OB. az Abért tavi középdöntőjét

2023.07.31. Megosztom

A két hivatalos edzésnapot követően pénteken vette kezdetét a VIII. Method Feeder Országos Bajnokság Abért-tavi középdöntője. Az országban egyidejűleg három helyszínen zajló háromnapos versenyen 40-40 induló vett részt.

Frankó Zoltán nyerte a VIII. Method Feeder OB. az Abért tavi középdöntőjét

Az első forduló felénél járva, nem voltak könnyű helyeztbe az Abért-tavon a pecások. A halak kapó kedve elég hektikus és a pályán a halak megoszlása is változatos volt, így a verseny első fordulója sok izgalmat hozott. Sokkal több halhoz szokott a mezőny, mint amit az első nap adott a tó. Nem tudni miért, de sokkal küzdelmesebb volt a halfogás. Panaszra azért nem lehet ok, hiszen 45-50 kg-os fogásokkal lehetett szektort nyerni a C és D szektorban, és az A-B szektorban is 30 kg felett kellett teljesíteni. A szélső helyek közül a D szektor vége volt kiemelkedő, ahol 72 kg-os fogással Péntek Dusán fogta a forduló legtöbb halát.

Szombat reggel folytatódott a VIII. Method Feeder Országos Bajnokság Abért-tavi középdöntője a második fordulóval. Talán még nehezebb volt horogra csalni az a tó lakóit, mint előző nap. Szeszélyes időjárás lehetett az oka valószínűleg, a verseny végére megérkezett a beígért zivatar, széllel körítve, így a záró napon sem lesz könnyebb dolga a mezőnynek. Ekkor Bakó Péter két szektor egyessel 105.600 gramm fogással vezette a középdöntőt 2 ponttal, őt Frankó Zoltán követte 3 ponttal, majd Zádori Péter 4 ponttal. Tehát izgalmas utolsó fordulóra volt kilátás. 

Borús esős időjárással indult a vasárnapi záró forduló, ahol eldőlt kik jutottak a döntőbe. Minden fordulóban más-más körülmények közepette kellett horgászni. A változékony időjárás a halfogáson is meglátszott, de talán pont ezért volt rendkívül szoros az utolsó forduló. Sokan körmük szakadtáig küzdöttek, hogy sikerüljön szektort nyerni, mert tudták, hogy csak így lehet esélyük a döntőbe jutásra. A dobogós pontok is mutatták, hogy nem voltak keresztbe verések az utolsó fordulón.

Az Abért-tó középdöntőjének bajnoka 4 ponttal Frankó Zoltán lett, őt két 8 pontos versenyző követte a dobogón. A több fogott súly most Megyeri Norbertnek kedvezett, aki második lett, míg Papp József ugyancsak 8 ponttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A döntőbe az első 13 versenyzőnek sikerült bejutnia:
1. Frankó Zoltán 130 500g 4 pont
2. Megyeri Norbert 99 275g 8 pont
3. Papp József 84 425g 8 pont
4. Bakó Péter 118 375g 9 pont
5. Péntek Dusán 117 525g 9 pont
6. Balog Áron 70 425g 9 pont
7. Zádori Péter 85 075g 10 pont
8. Hetzmann Viktor 85 950g 11 pont
9. ifj Sipos Gábor 58 275g 11 pont
10. Boros László 108 900g 12 pont
11. Gaál Levente 84 675g 12 pont
12. Cserepes Tamás 77 175g 13 pont
13. Gyimesi Bence 72 525g 13 pont

Gratulálunk a döntőbe jutott versenyzőknek, és köszönjük minden versenyzőnek a sportszerű versenyzést,
a segítőknek, pályabíróknak a szervezésben nyújtott közreműködést. 

Részletes végeredmény itt érhető el.

A verseny során készült összes fénykép galériánkban és ide kattintva is megtekinthető.

Forrás: Polyák Csaba - MOHOSZ OVHB

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

2.33°  Páratartalom: 91%