Széchenyi Terv Plusz

Nem teltek meg a szákok az idei Karát Kupán

2020.06.16. Megosztom

A Vasi Vizeken-Decathlon Karát Kupával kezdődött meg vasárnap a megyei horgászverseny-sorozat a gersekaráti Sávíz-tavon, melyen 52 pecás vett részt. Hobbi kategóriában 33-an, az ifik között négyen, a versenyzőknél 15-en küzdöttek az elsőségért.

Nem teltek meg a szákok az idei Karát Kupán

A reggeli regisztráció utáni helysorsolás a Győri Likőr Zrt. felajánlásának köszönhetően egy-egy ital kihúzásával történt a felnőtt versenyzőknél, a gyerekek ezúttal pedig táblacsokival sorsoltak.

A tavaszi gátrekonstrukciós munkák, a száraz idő és a jelentős párolgás miatt meglehetősen alacsony volt a vízállás, ezért már előre lehetett sejteni, hogy nehéz lesz a pálya, és elmaradnak a nagy fogások.

Már a verseny első órájában látszott, hogy az itt gyakran jelentkező méretesebb kárászok ezúttal elkerülik a horgokat, apróhal, és néhány ponty került szákba. Az időközben feltámadó szél és a nagy meleg sem javította a halak kapókedvét, pedig a verseny előtti napokban 1400 kg másfél-két kilós ponty került telepítésre a tóba.



Kimagasló, 21 840 grammos eredményével Magyar László, az Elektromosok SHE versenyzője leiskolázta a mezőnyt. Saját bevallása szerint semmi titok nem volt a taktikájában, az első pontykapása után a pontyhorgászatra állt rá, és ehhez passzoló, csontival kevert etetőanyagot használt.

Mögötte, a versenyző kategória második helyezettje, Horváth Zsolt (Szentgotthárdi HE) mindössze 1000 grammos összfogást mérlegelt, és sajnos sokan maradtak egy kiló alatt a mostani "halszegény" versenyen. A versenyzőknél Sipos Dániel (Körmendi Munkás HE) lett harmadik 2880 grammal.



Az ifiknél Tukarcs Balázs Bence (Spartacus HE, 820 gramm), Sánta Dávid (Körmendi Munkás HE 300 gramm) és Szabados Rebeka (Spartacus HE 60 gr) lett a sorrend.

Hobbi kategóriában Pajtli László (Spartacus HE) 4400 gramm összfogással nyert,  neki egy gyönyörú amurt is sikerült horogra csalnia. Második helyen végzett Kádi Attila (Répcelaki HE) 1620 grammos teljesítményével, harmadikként zárt Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE) 1080 grammal.



A díjakat Pászthory Istvánné, Gersekarát polgármestere és Seregi Miklós, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke adta át a helyezetteknek. A kupa, érem és emléklap mellé ezúttal az idei versenysorozat névadó szponzorának jóvoltából Decathlon vásárlási utalványt is kaptak a legeredményesebb versenyzők.



Az eredményhirdetésen Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: érdemes megfontolni, hogy a gersekaráti kupa időpontját a későbbiekben áprilisban jelöljék ki a nagyobb fogások reményében.

A megyei versenysorozat a korábbi években, hagyományosan a kerkafalvi Kéthatár-tavon indult, ami idén a vírushelyzet miatt elmaradt ugyan, de ezen kívül is bőven lesz módjuk a pecásoknak még megmérkőzniük egymással. A szokásos helyszínekre idén is ellátogatnak a horgászok: lesz megyei csapatverseny és Abért-tó kupa is, ám több verseny dátuma szeptemberre húzódott át. 
A horgászok legközelebb június 20-án szombaton Püspökmolnáriban találkoznak.

A Vasi Vizeken-Decathlon Karát-Kupán az alábbi végeredmény alakult ki:

Hobbi kategória:


I. hely: Pajtli László - Spartacus HE. - 4400 gr - 1. hsz.
II. hely: Kádi Attila -Répcelaki HE. - 1620 gr. - 1 hsz.
III. hely.: Bálint Gábor - Körmendi Munkás HE. - 1080 gr. - 1 hsz.

Hobbi ifjúsági kategória:


I. hely: Tukarcs Balázs Bence - Spartacus HE. 820 gr.
II. hely.: Sánta Dávid - Körmendi Munkás HE. - 300 gr.
III. hely.: Szabados Rebeka -Spartacus HE. - 60 gr.

Versenyző kategória:


1. hely: Magyar László - Elektromosok SHE. - 21.840 gr. - 1 hsz.
2. hely: Horváth Zsolt - Szentgotthárdi HE. - 1000 gr - 1 hsz.
3. hely.: Sipos Dániel - Körmendi Munkás HE. - 2880 gr. - 2 hsz.

Szívből gratulálunk minden horgásztársunknak!
Köszönjük a Decathlon Magyarország támogatását!

Forrás: Krizsán Zsuzsanna

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

4°  Páratartalom: 82%