Széchenyi Terv Plusz

Nagyné Skrapits Mónika győzött a Szentpéterfai Horgászkupán

2020.08.03. Megosztom

Tizedik alkalommal rendezték meg Szentpéterfán, ismételten nagy sikerrel a sportnapot, melynek keretében a rengeteg sportverseny mellett az idei évben is összemérhették a helyi pecások horgásztudásukat a Pinkán.

Nagyné Skrapits Mónika győzött a Szentpéterfai Horgászkupán

Reggel a futball pályán megtartott regisztráció során 14 felnőtt és és 4 gyermek jelezte részvételi szándékát a vadvízi versenyen. Az ezt követő, rövid technikai eligazítás után megtörtént a rajthelyek kisorsolása és elfoglalása. 


Ragyogó napsütésben, szélcsendben pontban 8 órakor kezdetét  vette a 3 órás halfogás. A víz ezúttal szerencsére nem volt zavaros és megtudta mutatni élővilágának sokszínűségét is. Pontyok mellett akadt horogra domolykó, fenékjáró küllő és balin is többek között. 


Az indulók közül többen a csütörtöki napon betelepített pontyok megfogására fókuszáltak egész idő alatt, míg egyen-ketten már a kezdeti haltalanabb időszakot követően átváltottak kis halas pecára. Mint a mérlegelélskor kiderült, utóbbi taktika nem vált kifizetődővé, mivel apróhalakkal ezúttal nem lehetett legyűrni a ”pontyvadászokat.” 


A versenyre abszolút módon illett a barátságos kifejezés, hiszen a folyóparton a jókedvé és a baráti viccelődésé volt a főszerep, semmiképpen sem az eredménykényszeré. A végső sorrend azonban itt is kihirdetésre került a nap zárásaként.
Felnőttek között Nagyné Skrapits Mónika (Sárvíz-Tavi HE.) volt a legjobb a 3730 grammos összteljesítményével. Második helyen Haktlits Tamás (Sárvíz-Tavi HE.) végzett 1920 grammal, míg a bronzérmes Nagy Ottó (Sárvíz-Tavi HE.) lett 1625 grammal.


Gyermekek között nagy volt az izgalom a mérlegelés során. A helyezések sorsa sok esetben csupán néhány snecin múlott. A tizedik szentpéterfai sportnapon a gyermek horgászversenyen Skrapits Ivan (Sárvíz-Tavi HE.) lett az aranyérmes, Pataki Kornél (Határőr SHE.) az ezüstérmes, Skrapits Goran (Sárvíz-Tavi HE.) pedig a bronzérmes.

Különdíjban részesült Jánny Benjámin (Elektromosok SHE.), mint a felnőtt mezőnyben darabszámbra a legtöbb halat fogó versenyző, illetve különdíjas lett a gyermekek között Völgyi Levente (Elektromosok SHE.), aki az egész napos kitartó, és ügyes pecázása ellenére éppencsak lemaradt a dobogóról.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által felajánlott kupák, érmek, és tárgyjutalmak a késő délután megtartott közös eredményhirdetésen kerültek átadásra a főszervezők által.

Gratulálunk minden résztvevőnek!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.11°  Páratartalom: 70%