Megérkeztek a pisztrángok a vaskeresztesi Alpesi-tóba
A korábbi évekhez hasonlóan – az országos hatáskörű halgazdálkodási hatóság engedélye alapján – a pénteki napon 204 kg, körülbelül 20 dkg-os egyedsúlyú szivárványos pisztráng került telepítésre a Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központ előtti Alpesi tóba (Vaskeresztes 167 hrsz. vízállás). A gyönyörű, egészséges pisztrángokat a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészete biztosította.
Válogatásuk és felrakodásuk a Sárosfői halastavaknál történt, Nagy Gergely erdészetigazgató, kollégái, Szövetségünk munkatársa, valamint a könnyűpergető körökben jól ismert Pankotay házaspár jelenlétében.
Jelenlétük azért is kiemelt jelentőségű, mert a telepített pisztrángok a Trout-Area horgász-szakág gyakorlását és versenyzésének lehetőségét is biztosítják az Alpesi tavon.

Ez a világszerte dinamikusan fejlődő könnyűpergető szakág sajátos „pörgős” ritmusával, boxos rendszerű rajthelyeivel, valamint halvédelmet előtérbe helyező csali- és felszerelésigényével hazánkban is egyre népszerűbb. Több éve rendeznek világbajnokságot, Magyarországon pedig a MOHOSZ szervezésében Országos Bajnokságot.
Bővebb információ a módszerről, a Trout-area-versenyszabályza ide kattintva érhető el.

Horgászati szabályok az Alpesi tavon (C&R vízterület)
A halállomány védelmére kamerás megfigyelés, valamint hivatásos és megbízott halőrök felügyelik a vízterületet.
2025. november 01-től az alábbi feltételekkel lehet horgászni:
• Horgászni csak 1 db bottal, szakáll nélküli horoggal, kizárólag műcsalis pergető vagy legyező módszerrel lehet.
• Gumi műcsalik használata TILOS! (twister, grub, worm, rák, gumihal, stb.)
• Csomómentes vagy gumírozott merítőszák használata kötelező!
• Minden halat – a törpeharcsa kivételével – azonnal, kíméletesen vissza kell engedni. A horog eltávolítása lehetőség szerint ércsipesszel vagy fogóval történjen, kézzel érintést kerülve.
• Horgászat ideje: napkeltétől napnyugtáig vagy a közvilágítás felkapcsolásáig.
• Sötétben horgászni TILOS!
• Élő csalihalas, halszeletes, valamint léki horgászat TILOS!
• Merítőszák és horogszabadító használata kötelező!
• A mozgáskorlátozottak számára kiépített hely bárki által használható, de fogyatékkal élő érkezésekor át kell adni a helyet.
• Minden halfogásra alkalmas háló (a merítőszák kivételével) tilos.
• További korlátozásokról a Vas Megyei Horgász Szövetség munkatársai és a tó partján elhelyezett hirdetőtáblák adnak tájékoztatást.

Jegyvásárlás és horgászati feltételek:
Az Alpesi horgásztavon külön napijegy váltása nélkül horgászhatnak azok, akik érvényes napi / heti / éves Szövetségi területi jeggyel rendelkeznek!
Jegyárak ( vasi területi jegy nélkül, csak állami horgászengedéllyel rendelkezőknek):
• Felnőtt C&R (18 év felett): 1500 Ft
• Utánpótlás C&R (18 év alatt): 1000 Ft
Az Alpesi-tóra érvényes napijegyek online is elérhetők horgaszjegy.hu felületen, a személyes horgászprofilba történő belépés után.
Fontos!
A C&R jegytípusok nem jogosítanak hal elvitelére – minden halat (a törpeharcsa kivételével) a fogás után azonnal, kíméletesen vissza kell engedni a vízbe!
A MOHOSZ BÖBE pályázat keretében beszerzésre került egy mobil illemhely, amely minden horgász és látogató számára rendelkezésre áll. Ennek köszönhetően a Horgászturisztikai Központ zárvatartási ideje alatt is kulturált formában biztosítottak a higiéniai feltételek.






























