Széchenyi Terv Plusz

Márnák, domolykók, balinok érkezetek a Rába folyóba

2023.03.22. Megosztom

A halak napja alkalmából Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége közös haltelepítési akciót hirdetett. A Magyar Haltani Társaság javaslatára 2017 óta minden év március 20. napján ünneplik a Halak Napját. A két szövetség vezetősége elhatározta, hogy idén a jeles nap alkalmából erősíti a Rába őshonos halállományát. A folyó vasi és győri szakaszának határán, a Nicki műgátnál találkoztak, hogy bemutassák a nagyközönségnek a haltelepítés folyamatát. A közös keddi alkalmon nagyon ritkán beszerezhető, őshonos halfajok (márna, domolykó, balin) sok ezer, egynyaras példányát telepítették a folyó vasi és győri szakaszára.

Márnák, domolykók, balinok érkezetek a Rába folyóba

Szövetségünk az előzetes tájékoztatásnak megfelelően március 21-én, kedden a Rába folyót is szerette volna megajándékozni, így a Győr-Moson-Sopron Megyei Sporthorgász Egyesületek Szövetségével közösen az alábbi őshonos haltelepítéseket hajtottuk végre:

Vas vármegyei szakaszon:

  • 7500 db márna (8-13 cm között),
  • 5000 db domolykó (10-15 cm között),
  • 2500 db balin (10-15 cm között)

GyMS vármegyei szakaszon:

  • 4000 db márna (8-13 cm között),
  • 2500 db domolykó (10-15 cm között),
  • 1200 db balin (10-15 cm között)

A halakat hivatásos halőreink segítségével a MOHOSZ speciális jogállású szervezetének, a bajai Megafish Kft. ügyvezetőjének, Dr. Kovács-Bokor Dánielnek a jelenlétében telepítettük az alsószölnöki, szentgotthárdi duzzasztott szakaszon, a körmendi duzzasztó alvízén, az ikervári és a nicki duzzasztott szakaszon. Az utolsó helyszínen az érdeklődők és a sajtó képviselői mellett a lelkes répcelaki horgászszakkörös gyermekek segítettek az őshonos halaknak új otthon adni.

A mai telepítésről kiemelt média partnerünk a Vas Népe és a Szombathelyi Televízió is beszámolt, melyet ezúton is köszönünk! A vaol.hu-n elérhető beszámoló ide kattintva tekinthető meg.

 

A telepítésben közreműködő valamennyi önkéntesnek köszönjük a munkáját!
Védjük együtt értékes őshonos halállományunkat!

Kapcsolódó képgaléria


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.22°  Páratartalom: 70%