Lezárult az Iskolai Vetélkedő II. levelező fordulója
A XXI. Vasi Vizeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő második levelező fordulójára 13 csapat küldte be feladatmegoldását. A beérkezett munkák javítása során örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevő diákok idén is alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Mind az első, mind a második fordulóban számos kiváló, igényesen kidolgozott megoldás érkezett, amelyek jól tükrözték a csapatok halismereti, természetismereti és horgászati tudását.
Látva a csapatok teljesítményét, a Szervező Bizottság úgy döntött, hogy az idei évben valamennyi csapat lehetőséget kap a folytatásra! Ennek megfelelően szeretettel meghívjuk a helyszíni döntőre mind a 13 résztvevő csapatot, akik a levelező fordulók során bizonyították rátermettségüket és lelkesedésüket.
A döntő időpontja és helyszíne
- 2026. június 16. (kedd), 8:30
- Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központ (9795 Vaskeresztes, 165/4 hrsz.)
Fontos! A döntőre regisztrálni kell!
Kérjük a döntőbe jutott csapatokat, hogy részvételi szándékukat a regisztrációs adatlap kitöltésével erősítsék meg legkésőbb 2026. június 11-én (csütörtök) 10:00 óráig!
A regisztrációs link ide kattintva érhető el.
Mire lesz szükség a helyszínen?
A helyszíni elméleti vetélkedőre minden csapat hozzon magával:
- íróeszközöket,
- ollót az esetleges barkácsolási feladatokhoz.
Az elméleti feladatok elsősorban a halismeretre, a horgászati szabályokra és a természetismereti tudásra épülnek, tesztjellegű kérdések és gyakorlati feladatok formájában.
Ajánlott felkészülési anyagok
A döntőre való felkészüléshez az alábbi szakirodalmakat ajánljuk:
- Pintér Károly: Magyarország halai
- Ferincz Árpád – Staszny Ádám – Dérer István – Urbányi Béla: Magyar Halkönyv
- A MOHOSZ online horgászvizsga tananyaga, amely ingyenesen letölthető a Szövetség honlapjáról.
A döntő tervezett programja
08:30–08:40 – Érkezés, regisztráció
08:40–08:50 – Megnyitó
08:50–09:50 – Elméleti feladatlap kitöltése
09:50–10:30 – Felkészülés a horgászversenyre az Alpesi-tónál
10:30–12:30 – Halfogó verseny
11:00–11:30 – Szendvicscsomag biztosítása a résztvevők számára
12:30–13:30 – Értékelés
14:00 – Eredményhirdetés
A horgászverseny legfontosabb szabályai
- A csapatok sorsolás útján kapják meg versenyhelyüket. A verseny során egyszerre két gyermek horgászhat, míg a másik két csapattag segítőként működhet közre.
- A részvétel feltétele, hogy minden csapat legalább egy felnőtt kísérővel (pedagógus, szülő vagy egyéb segítő) érkezzen.
- A szervezők csapatonként egy 3 méteres és egy 4 méteres spiccbotot, valamint a szükséges alapszerelékeket biztosítják, de saját, gumizás nélküli, legfeljebb 4 méteres spiccbotok és tartalék szerelékek is használhatók.
- A csaliról és etetőanyagról a csapatoknak kell gondoskodniuk. Az etetőanyag maximális mennyisége 2 kilogramm lehet.
- A fogott halakat súly alapján értékeljük, ezért minden csapat hozzon magával legalább egy gyűrűs haltartó szákot, valamint egy horogszabadítót.
A végső sorrend meghatározása
A verseny összesített eredménye három részeredmény alapján alakul ki:
- levelező forduló helyezési száma
- helyszíni elméleti forduló helyezési száma
- horgászverseny helyezési száma
A legalacsonyabb összesített helyezési számot elérő csapat nyeri a XXI. Vasi Vizeken Általános Iskolai Horgászvetélkedőt. Holtverseny esetén a levelező forduló eredménye dönt.
Ezúton is gratulálunk valamennyi résztvevő csapatnak az eddig elért eredményekhez, és sok sikert kívánunk a döntőre való felkészüléshez!
Találkozzunk június 16-án Vaskeresztesen!
Letölthető dokumentumok
- II. forduló végeredménye (119.34 KB, PDF)
- Levelező fordulók összesített eredménye (90.62 KB, PDF)































