Széchenyi Terv Plusz

Küldöttgyűlésen értékelték az előző eredményes évüket a horgászok

2020.08.09. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Vaskeresztesen tartotta hagyományos évértékelő Küldöttgyűlését most szombaton, melyen a Szövetség vezetői beszámoltak az elmúlt év történéseiről és az idei év terveiről. Rendhagyó módon az idei küldöttgyűlést a koronavírus járvány miatt májusról augusztusra kellett elhalasztani. A nyári időpont miatt több küldött nem tudott jelen lenni az évértékelő ülésen, ezért kivételes alkalom volt, hogy Seregi Miklós elnököt Laki László alelnök helyettesítette az idei Küldöttgyűlésen. A Szövetség alelnöke Laki László az ülés kezdetén köszöntötte a megjelent vendégeket és a horgászegyesületi küldötteket.


A 2020. évi Megyei Küldöttgyűlésen az első napirend a kitüntetések átadása volt. Vas megye horgászatáért kitüntetésben részesült elsőként Laczó Józsefné (Elvira nénit) a Szentgotthárdi Horgászegyesület gazdasági felelőse, aki több mint 30 éve látta el munkáját az egyesületi vezetőség kiszolgálása érdekében. Precíz és igényes, áttekinthető adminisztrációval, könyveléssel, segítette az egyesületet és az egyesület elnökét. A 2020.évtől már nem tudja tovább folytatni a tevékenységet, ezért köszönt le.


Második kitüntetett Horváth Károly volt, aki a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége megbízott hivatásos halászati őre 2009. január 01. óta. A 11 éves halászati őri munkájában a lelkiismeretes munkavégzés mellett mindig segítőkészség jellemezte. A Gersekaráti Sárvíz-tó partján a neve már fogalom ő a pecások Karcsi bácsija. Nemcsak a halőrzésben jár élen, hanem a vízparti munkákban is. 74 éves kora ellenére egész napos kaszálás sem fog ki rajta, a Szövetség több vízterületén is végez vízpart karbantartási munkákat. Amivel felettesei megbízzák azt igyekszik a legrövidebb idő alatt és legjobb tudása szerint elvégezni. A Gersekaráti Sárvíz-tavi versenyek szervezésében és mérlegelésében is mindig lehet rá számítani.


Vas megye horgászsportjáért elismerésben részesült Kádi Attila a Répcelaki HE. ifjúsági felelőse, a Répcelaki-tó és a Csánigi tó elkötelezett önkéntes segítője. Kádi Attila több, mint 10 éve látja el ifjúsági felelősi munkáját az egyesületi horgásztagság gyarapítása és az utánpótlás nevelés érdekében. Attila számos önkéntes munkában, programszervezésben vett részt és vesz részt napjainkban is. Segítségével rengeteg répcelaki iskolás jutott a Vasi Vizeken Általános Iskolai vetélkedő döntőjébe és saját gyermeke Kádi Szabolcs is az ő segítségével ért el kiváló eredményeket a megyei horgászversenyeken. Jelenleg is sikeres horgászszakkört működtet és baráti csapatával szépíti a Répcelaki sporthorgásztavat


A megyei kitüntetések átadásának sora Maturicz Ottóval a Kerkaszentkirályi Kerka Horgász Egyesület gazdasági felelősével zárult, aki több mint 15 éve látja el feladatát.A Kerkaszentkirályi Horgász Egyesület egyik alapítója, önkéntes segítője, aki az egyesületi horgász tagság növelése is stabil gazdasági működése érdekében végzi munkáját. Napjainkban is folyamatosan aktívan dolgozik a helyi horgászközösségért, a kerka-holtágért. Ottó lokálpatrióta személy révén Kerkaszentkirályon önkormányzati képviselő is, így ezen a vonalon is nagymértékben támogatja az egyesület munkáját, működését. Az idei évben Ottó segítségével a Kerka holtág partján beruházási munkálatok kezdődtek a környezet szebbé tétele, és a horgászok kiszolgálása érdekében.


A hivatalos megyei kitüntetések átadását követően egy elnöki elismerő oklevél átadására is sor került az idén Filakovszky Gyula sporthorgász részére, aki a Szövetség társadalmi halászati őre is. Horgásztársunk korábban is szívén viselte a vizek és halállományuk védelmét, azonban 2019. évtől kimondottan aktív társadalmi halőrként segíti Szövetségünk munkáját, elsősorban az általa ismert és szeretett Rába folyón. A nagy sajtóvisszhangot keltő óriásponty Ikervári Műcsatornába történő visszatelepítése során tett áldozatos munkájához kapcsolódva azonban nem csak azt kívánták megköszönni, hogy e csodálatos élőlény újra az általunk kezelt horgászvíz lakója, hanem elsősorban a mai világban ritka, példamutató tenni akarást, bele nem nyugvást és eredményes fellépést, amit Gyula tett az ügyben.


A hivatalos napirendek előtt még egy különleges pillanatra is sor került, Puskás Norbert, mint a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke is köszöntötte a megjelenteket és elmondta: „Néhány nappal ezelőtt kezdetét vette a MOHOSZ eszközparkfejlesztési pályázatán elnyert eszközök, járművek átadása Budapesten Zambó Péter agrárminisztériumi államtikár és dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott dr. Szűcs Lajos MOHOSZ elnök jelenlétében. Elsőként Budapesten 15 db Suzuki Vitara Hybrid AllGrip típusú személygépjármű került átadásra a területi szövetségeknek az Agrárminisztérium és a MOHOSZ támogatásával, melyből egy darab szövetségünkhöz is került a tavaly elnyert 4 db Toyota Hilux után. A következő napokban folyamatosan történnek az egyéb eszközátadások is az országban. A mai napon a Küldöttgyűlés keretében a MOHOSZ és a Vas megyei Szövetség képviseltében nagy örömmel adom át kedves kitüntetett halőr kollégámnak az egyedi kialakítású, kiegészítőkkel felszerelt, a terepen is jól használható Piaggio Typhoon típusú halőri robogót, melyből a MOHOSZ a következő hetekben 41 db-ot ad át a nyertes horgászszervezetek számára. Magam és a kollégáim nevében kívánok balesetmentes közlekedést Horváth Károlynak és nagyon sokáig használja erőben egészségben a most átadásra kerülő robogót.” Laki László és Puskás Norbert ezt követően leleplezték a szolgálati robogót és átadták a halászati őr kollégának.


Második napirendként a küldöttek megtárgyalták és elfogadták a nemrég megalakult Vassurányi SHE. belépési szándékát 2021. január 01-től a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségébe. Ezt követően tagok elfogadták a Felügyelő Bizottság beszámolóját, majd a Szövetség ügyvezető elnökének, Puskás Norbertnek a szakmai évértékelőjét tárgyalták meg. A terjedelmes írásos beszámolóból kiderült, hogy tavaly a szövetség ismét egy rekord évet tudhat maga mögött a korábbi évi 9117 fő létszámot sikerült 1099 fővel növelni, így a 2019.év végére a Szövetség tagegyesületeiben regisztrált horgászok létszáma elérte a 10.216 főt. Összességében elmondható, hogy éves területi jegyet a felnőtt horgászok közül 2755 fő váltott ki, mely 64 fővel több, mint az azt megelőző évben. A napi jegy váltások száma is jelentős mértékben meghaladta a tavalyi értékesítési számokat. Az elmúlt időszakban pályázati támogatással megújított horgászvizek (Magyarszecsődi-tó, Gencsapáti kavicsbánya-tó, a vaskeresztesi Pinka-holtág, Gersekaráti Sárvíz-tó, Püspökmolnári Kavicsbánya-tó, Csepregi Téglagyári-tó, Pinkamindszenti bánya-tó, Merseváti-tó) továbbra is egyre vonzóbbak a megyei és a vendég horgászok körében. A pontytelepítések gyakorisága és mennyisége is meghaladta az elmúlt évek számait, köszönhetően a jegyváltások emelkedésének. A két-háromnyaras pontyokból, valamint a tavalyi év elején kihelyezett extra méretű 5 kg feletti egyedekből összesen 60.082 kg ponty érkezett a vasi vizekbe a 2019-es évben. Vegyes keszegből és dévérkeszegből az előző év során 13.850 kg valósult meg, míg előnevelt halakból (sebes pisztráng, csuka, harcsa, compó) - 4-10 cm-es méretben- összesen 58.500 darab hal kihelyezése történt meg. A pályázati fejlesztések is tovább folytatódtak a 2019.évben, számos Leader projektet valósított meg a Szövetség, illetve nyújtott be sok egyéb nagy értékű pályázatot, melyek megvalósítása jelenleg is tart.

A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvényekből sem volt hiány, például a horgászat és a halfogyasztás népszerűsítése érdekében hatodik alkalommal rendezték meg a Pinka-völgyi halas napot Vaskeresztesen. Nagy népszerűségnek örvendett a 14. alkalommal megrendezett Vasi Vizek általános iskolai horgászvetélkedő és a több évtizedes hagyománnyal bíró Vasi Vizeken horgásztábor is.


A szakmai beszámolót követően Bíró Etelka gazdasági vezető előterjesztésében a pénzügyi beszámolót ismerhették meg a megjelentek, melyből kiderült, hogy az elmúlt év a fejlesztések és a szakmai sikerek mellett pozitív pénzügyi eredménnyel is zárult, majd szavazással elfogadták közhasznúsági beszámolót a küldöttek. Az ülésen a munkaterv-, és programnaptár is napirendre került, de jóváhagyták a küldöttek a tagdíjra és az idei év költségvetésére, valamint alapszabály és a kitüntetési szabályzat módosításra vonatkozó előterjesztéseket is. A különfélék között a küldöttek tájékoztatást kaptak a közeljövőben várható a MOHOSZ választmányi ülés témáiról is, valamint az elektronikus horgászvizsgáztatásról és az on-line területi jegykiadás hamarosan várható bevezetéséről. 

A díjazottaknak ezúton is szívből gratulálunk sok erőt, egészséget kívánunk a jövőben! 

Fotó: Garas Kálmán 

 

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.03°  Páratartalom: 89%