Széchenyi Terv Plusz

Kreatív megoldások a vízparton, amit halőreink nem díjaznak.

2026.08.11. Megosztom

A tavaszi és nyári időszak fokozottabb horgászforgalma természetesen több halőri ellenőrzést is jelent. Hivatásos halőreink a „szokásos” szabálytalanságok – például a megengedettnél több bot használata, a fogási napló vezetésének elmulasztása vagy az érvényes állami, illetve területi jegy hiánya – mellett időnként egészen „kreatív” megoldásokkal is találkoznak.

Kreatív megoldások a vízparton, amit halőreink nem díjaznak.

A közelmúltban történt ellenőrzések és az ezek nyomán indult eljárások alapján néhány fontos szabályra külön is szeretnénk felhívni Horgásztársaink figyelmét.

1. A horgászokmány személyre szól – másnak nem adható át!

A halfogásra jogosító, személyre szóló okmányok más személy részére történő átadása jogsértő. Fontos tudni, hogy nemcsak azzal szemben indulhat eljárás, aki más nevére kiállított okmánnyal horgászik, hanem azzal a horgásszal szemben is, aki saját okmányait másnak átadta.

2. A kifogott halat nem lehet „átírni” a horgásztársra!

Szövetségünk és a vizeinkre érvényes MOHOSZ horgászrendje alapján: „Valamennyi területi jeggyel rendelkező horgász köteles a kifogott és megtartott nemeshalat és egyéb halat is - más horgász fogásától elkülönítve - saját szákban tárolni! A szabályosan kifogott és így megtartott halak cseréje, illetve ezek horgászati tevékenység folytatása során történő (zárt vizeken a vízparton, horgászhelyen belüli) átadása és ajándékozása, a kifogott hal értékesítése tilos!
A kifogott hal nem kerülhet egyszerűen egy másik horgász szákjába vagy fogási naplójába. Az sem szabályos, hogy megkérjük vigye haza a már beírt halunkat, mert túl meleg van és mi horgászunk tovább és a halőr amikor megy a fogási naplóba beírt hal nincs már ott.

3. A folyópartot sem lehet kedvünk szerint átalakítani!

Tilos a folyóvizek medrének, mederfalának engedély nélküli megbontása, lépcsőzése vagy horgászállás kialakítása. Stég, halászkunyhó vagy egyéb horgászállás létesítése sem történhet pusztán azért, mert ahhoz az érintett parti ingatlan tulajdonosa hozzájárult. A vízpart és a meder átalakítása nem egyéni döntés kérdése.

4. A Szövetség kezelésében lévő vízterületeken „foglalt hely” nincs!

Egy horgászhelyet senki nem sajátíthat ki tartósan magának. A kihelyezett tárgyak, jelölések vagy egyéb „helyfoglaló” megoldások nem keletkeztetnek kizárólagos jogosultságot az adott horgászhely használatára.

A fenti esetek nem elméleti példák: halőreink rövid időn belül valamennyi ilyen szabálytalansággal találkoztak, és ezeknek az érintettekre nézve kellemetlen következményei is lehetnek. A halőri intézkedést és jegyzőkönyvfelvételt követően az ügy jellegétől függően hatósági, illetve szövetségi eljárás indulhat. A szabályszegések halvédelmi bírsággal, valamint az állami horgászjegy visszavonásával is járhatnak.

És még valami: nem csak a halőr feladata szólni!
Ha horgászat közben azt látjuk, hogy egy horgásztársunk figyelmetlenségből vagy esetleg a szabályok nem megfelelő ismerete miatt hibázik, nyugodtan hívjuk fel rá egymás figyelmét. Egy kulturált, horgásztársi figyelmeztetés sok esetben elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a dologból komolyabb probléma.

Ez nem egymás feljelentgetését vagy folyamatos ellenőrzését jelenti. Sokkal inkább azt, hogy a vízpart rendje, vizeink és halállományunk védelme, valamint a szabályok betartása mindannyiunk közös érdeke és felelőssége.
A halőrök nem lehetnek ott minden horgász mellett, minden pillanatban. Mi, horgászok viszont sokszor tudunk egymásnak segíteni egy jó szóval vagy egy időben érkező figyelmeztetéssel.

Arra kérjük tehát Horgásztársainkat, hogy ne csak a saját horgászatukra figyeljenek, hanem lehetőség szerint egymásra és a vízpartokra is. A célunk közös: vizeink maradjanak rendezettek, a horgászat pedig szabályos, kulturált és mindenki számára élvezhető legyen.

Köszönjük a szabályosan horgászó, egymásra és vizeinkre is odafigyelő Horgásztársaink együttműködését!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

27.25°  Páratartalom: 34%