Széchenyi Terv Plusz

Kormorán helyzet a vasi vizeken

2020.12.29. Megosztom

A korábbi évekhez hasonlóan, - a téli időjárástól és az állóvizek befagyásától függően – a hazai fészkelő állomány mellett megjelentek hazánkban az Észak-Európából érkező, kóborló nagy kárókatona csapatok.

Kormorán helyzet a vasi vizeken
A szórványos hírek és horgászaink, halőreink megfigyelése alapján néhány megyei vízterület kivételével (pl. Gersekaráti Sárvíz-tó) jelentős állomány még nem figyelhető meg, azonban fel kívánunk készülni az esetlegesen nagyobb, kóborló csapatok megjelenésére, illetve a téli állomány nagymértékű megjelenésére.
 
A nagy kárókatona haltermelésben és a természetes vízi halállományban okozott kártételének formáit és jelentőségét nem is kívánjuk részletezni, erről „sajnos” elég részletes és kimerítő a szakirodalom, azonban az előző évek során előforduló, tavainkon, de főleg a Rába folyó megjelenő, alkalmanként 80-100 kormorán folyamatos jelenlétét nem hagyhatjuk tétlenül.
 
A természetvédelmi kezelővel történt korábbi egyeztetést követően, a jogszabályban foglalt egyéb előírások mellett megállapodás született arról, hogy védett, vagy Natura 2000 hatálya alá tartozó területen fegyveres gyérítésre a természetvédelmi kezelő értesítése mellett csak abban az esetben kerül sor, ha két, egymást követő napon a kormorán-létszám meghaladja a 30 db-t egy-egy állóvízen, illetve 1 km-es folyószakaszon.
A vadászatra jogosultakkal kötött megállapodás alapján a nem védett, vagy különleges madárvédelmi területnek minősülő vízterületeken külön hatósági engedély nélkül végezhető a nagy kárókatona gyérítése január 31. napjáig.
 
Természetesen elfogadjuk, hogy a szinte kizárólag hallal táplálkozó nagy kárókatona a hazai fauna része, illetve örülnénk, hogy ha a korábbi évek januári „kormorán-dömpingje” elmaradna, azonban indokolt esetben, a gyors intézkedés lehetősége miatt kérjük T. Horgásztársainkat, hogy ha horgászvizeinken nagy tömegben látnak kormoránokat, azt telefonon jelezzék a területileg illetékes hivatásos halőrnek, vagy Halgazdálkodási Csoportvezetőnknek a +36-30/3110640-es számon.
 
Kérjük, hogy segítsék őshonos halállományunk védelmét!


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

16.68°  Páratartalom: 47%