Széchenyi Terv Plusz

Évértékelő közgyűlést tartott szombaton a Szövetség

2022.05.28. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége május hónap utolsó szombatján tartotta Küldöttgyűlését a szövetség vaskeresztesi központjában, ahol a beszámolók és a költségvetés elfogadása előtt a szervezet legrangosabb megyei elismeréseit, a "Vas megye Horgászatáért" és a "Vas Megye Horgászsportjáért" kitüntetéseket adták át az idei kitüntetetteknek.

Évértékelő közgyűlést tartott szombaton a Szövetség

Ezen elismerésket - korlátozott számban - a Szövetség Intéző Bizottságának javaslatára a kiemelkedő közösségi munkát végző horgásztársak, önkéntesek, támogatók illetve a versenysport területén eredményes sporttársak közül, az arra leginkább érdemesnek vélt személyek vehetik át minden évben. A kitüntetés  mellé élethosszig tartó területi jegy is jár a vasi vizekre. Az elismeréseket a szövetség elnöke, Seregi Miklós  és Puskás Norbert ügyvezető elnök adta át a küldöttgyűlés elején. 

A szövetség elnöke elsőként Krizsán Zsuzsannát  a Szombathely Televízió felelős szerkesztőjét, műsorvezetőjét, kreatív igazgatóját, valamint a M4 Pecatúra Vas megyei tudósítóját szólította, majd ismertette a horgászat népszerűsítésért végzett munkásságát. Krizsán Zsuzsanna több mint tizenöt éve munkatársa a Szombathely Városi Televíziónak. Először teletext-, majd webszerkesztői feladatokat látott el, később szerkesztő-riporterként és felelős szerkesztőként dolgozott, és dolgozik ma is. Az elmúlt 12 év szinte minden horgászat témájú riport, műsor az ő szerkesztésében született.  Kollégáival közösen gyakran készít tudósításokat az M4 Pecatúra magazin részére is a vasi vizekről. Szabadidejében, ha teheti családjával együtt horgászik, ennek is betudható, hogy az általa készített horgászati anyagok szakmailag helytállóak és színes, érdekes tartalmak. 

 

A díj átvételét követően Krizsán Zsuzsanna köszönetet mondott az elismerésért és elmondta, hogy  a Szombathelyi Televízió teljes csapatának, kollégáink is szól ez a kitüntetés, mert ő munkájuk nélkül nem tudta volna elkészíteni a horgászati témájú beszámolókat, filmeket, hír anyagokat.

Második kitüntetett az idén, aki Vas megye Horgászsportjáért kitüntetésben részesült Szabó Dániel, pergető versenyhorgász volt. Szabó Dániel az Elektromosok Sporthorgász Egyesület tagja több, mint négy  évtizede, már 25-30 éves korában aktívan segítette az egyesületét önkéntes munkában, jegyek kiadásában, versenyek szervezésében, valamint már 1996-ban fiataloknak tartott téli horgászsulit. Jelenleg is az Elektromosok SHE. vezetőségi tagja, aktív jegyügyintézője. Napi munkája is a horgászathoz köti már, jelenleg a Trabucco Fishing Center értékesítője és teszthorgásza.  Elmúlt évben az I. Trout Area Pergető Országos Bajnokság ezüstérmese lett és ezzel a Trout Area VB-n induló magyar csapat, nemzeti válogatott tagja.

Következőként Dr. Molnár Tamás a Pannónia Horgász Egyesület Felügyelő Bizottságának elnöke, a Szövetség Felügyelő Bizottságának tagja vehetett át díjat,  aki Vas megye Horgászatáért kitüntetésben részesült. Dr. Molnár Tamás 1990-en óta a Pannónia Horgász Egyesület tagja. Aktívan részt vett és a mai napig részt vesz az egyesület munkájában. 2005-óta a Pannónia Horgász Egyesület  Felügyelő Bizottságának elnöke. A Szövetség Felügyelő Bizottságának aktív tagja 2008. óta. Pontosan, segítőkészen végzi az ellenőrzési feladatait,az egyesületének munkájában önkéntesen részt vesz. 

Vas megye Horgászsportjáért járó elismeréssel gyarapodott Németh Balázs világbajnoki ezüstérmes versenyhorgász is, aki  a Vasi Vizeken - Trabucco Team tagjaként Vas megye képviseletében a jelenleg is zajló Method Klubcsapat OB-n vesz részt Maconkán, ezért a kitüntetése átvételére egy későbbi alkalommal kerül sor. Az elismerések átadását követően pár perc szünet következett, majd a napirendi pontok megtárgyalásával folytatódott az ülés. Elmült idpszakban két tagegyesületünknél is személyi változások történtek a vezetőségben.  A Hegyfalu és  Vidéke  HE. és  a Kerkaszentkirályi Kerka HE. élére is új elnök került. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Küldöttgyűlése Körös Zsoltot (Hegyfalu HE.) és Simon Ádámot (Kerkaszentkirályi Kerka HE.) a Szövetség Intéző Bizottsági tagjának megválasztotta, az egyesületek által korábban delegált személyek mandátumát ezzel egyidejűleg megszűntette.

A tisztségviselő választások és a Felügyelő Bizottság beszámolójának elfogadása után, 4. napirendi pontként Puskás Norbert a Szövetség ügyvezető elnökének beszámolóját hallhatták a 2021. évi Küldöttgyűlés óta végzett munkáról. Továbbá a jövőt érintő  aktuális szervezeti kihívásokról szólt napi rend keretében az ügyvezető, melyhez kapcsolódott több tagegyesületi vezető is. A terjedelmes írásos szervezeti beszámolóból kiderült, hogy a tavalyi év első hónapjaiban már érzékelhető dinamikusan emelkedő horgászjegy váltási kedv egyre csak fokozódott. A Szövetség 29 tagegyesületében a 2020. évi rekord -11.082 fős - felnőtt és gyermek horgász létszámot a 2021.évben is sikerült tovább növelni 11.524 főre. Nagy öröm, hogy ezen taglétszámból a gyermek állami jegyet váltó pecások száma 1.781 fő volt, mely 127 fős növekmény. Az elmúlt években elnyert EU-s és hazai fejlesztési pályázatoknak köszönhetően, valamint a dinamikusan emelkedő területi jegyértékesítésnek a 2021.évben meghaladta az összárbevétele a Szövetségnek a 300 millió forintot.A horgászlétszám és az engedélyváltások növekedése a dráguló halárak mellett is biztosította, hogy összességében a tavalyi esztendőben egy –két -és háromnyaras halból 85.183 kg-ot, valamint 75.150 db előnevelt őshonos haltelepítési mennyiséget tudott a Szövetség  kihelyezni a vasi vizekbe.  A hatóság által jóváhagyott halgazdálkodási tervekkel és a horgászok igényeivel összhangban a legnagyobb mennyiségben a fogható méretű ponty került telepítésre a horgászvizekbe. A pontydominancia mellett igyekszik a szervezet fókuszálni más őshonos halfajok (Pl: kecsege, sebes pisztráng, harcsa, csompó)  minél nagyobb arányú telepítésére a beszerzési lehetőségek függvényében.  

A szakmai beszámolót követően Bíró Etelka gazdasági vezető előterjesztésében a pénzügyi beszámolót ismerhették meg a megjelentek, melyből kiderült, hogy az elmúlt év a fejlesztések és a szakmai sikerek mellett rendkívűl pozitív pénzügyi eredménnyel is zárult, majd szavazással elfogadták közhasznúsági beszámolót a küldöttek. Az ülésen a munkaterv-, és programnaptár is napirendre került, de jóváhagyták a küldöttek a tagdíjra és az idei év költségvetésére vonatkozó előterjesztéseket is. Sor került a Jelölő Bizottság felállítására is a 2023. évi tisztújítás előkészítésének érdekében. Zárásként a különfélék között több fontos horgászokat érintő általános témáról (Rábasömjéni  tó megközelítése, területi horgászjegyek bemutahatóságának biztosítsa...stb.) esett szó.  

A díjazottaknak ezúton is szívből gratulálunk sok erőt, egészséget kívánunk a jövőben! 

Fotó: Garas Kálmán

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.03°  Páratartalom: 89%