Széchenyi Terv Plusz

Középmezőnyben végzett a Vasi Vizeken-Elektromosok SHE. csapat a Klubcsapat OB-n

2017.08.28. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségét a tavalyi megyei csapatbajnokság győztese az Elektromosok SHE. képviselte az Klubcsapatok Országos Bajnokságán, Szegeden a Maty-éri evezőspályán.Múlt hétfőn, a szabad edzésekkel kezdődött a többnapos megmérettetés, amin az ország legjobb egyesületei vettek részt. Csapatunk a hétfői megérkezést követően, a másnapi szabad tréningen már a versenypályán voltak, a körülmények felmérése és az alapos felkészülés érdekében. Nem volt teljesen ismeretlen a terep versenyzőinknek, mivel több csapattag is elindult az idei Tubertini kupán illetve egyéb más versenyek alkalmával volt már lehetőségük a víz ”kipróbálására”. A keddi és a kötelező szerdai edzésnap alkalmával is a pálya középső szakaszát horgászhatták pecásaink, majd az edzést követő csapatmegbeszélésen megosztották egymással észrevételeiket.

 

Csütörtök reggel vette kezdetét az igazi verseny, ahol a sorsolás viszonylag kedvezett csapatunknak, ennek ellenére sajnos nem a legjobban sikerült a rajt. Kicsivel több mint 106 kilogramm fogással a 17. helyen zártak a fiúk. Már első nap kiélezett, kemény küzdelem volt rengeteg hallal, ahogy arra számítani lehetett.  Az esti megbeszélésen elemezésre kerültek az aznapi történések, ahol arra jutottak a csapattagok, hogy a kicsit gyengébb teljesítmény ellenére, a pénteki napnak is hasonló taktikával indulnak neki. Ez aztán jó döntésnek bizonyult, hiszen a második versenynapon sokat javult a csapat és sikerült az erős középmezőnyben, 9. helyen végezniük, így összesítettben előrébb léptek egy helyezést.

   

A harmadik versenynapon volt a legélesebb a csapat, így egy nagyon erős horgászattal sikerült az összesített rangsor 12. helyét megszerezni. Egyéniben a csapatunkból három ember is előkelő helyen zárta a versenyt. Hajba Gábor 20 helyezési ponttal és 71 140 gramm összfogással lett a legjobb vasi horgász, amivel a 23. helyen fejezte be a versenyt. Varga Bálint 32., Tordai Gábor pedig a 55. lett a 103 indulóból. A 2017. évi Klubcsapat bajnok a Hungarian Colmic Team lett, ők képviselhetik hazánkat a jövő évi Klubcsapat Világbajnokságon, ami szintén a szegedi a Maty-éri evezőspályán kerül megrendezésre.

Klubcsapat OB végeredmény:
1. Hungarian Colmic Team - 369 590 g összfogás - 91 pont
2. Maros Mix-Tubertini Team - 362 570 g összfogás - 98 pont 
3. MMX-Tubertini Team - 373 250 g összfogás - 110 pont 
12. Vasi Vizeken - Elektromosok SHE - 290 250 g összfogás - 158 pont

A Vasi Vizeken – Elektromosok SHE. csapatának tagjai: Hajba Gábor, Varga Bálint, Tordai Gábor, Kovács Péter, Török Zoltán, Sipos Dániel. Csapatvezető: Szabó Dániel, Unger György

Gratulálunk versenyzőinknek a magas színvonalú, jó teljesítményért,

méltó módon képviselték egyesületüket és a Vas megyei Szövetséget!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.22°  Páratartalom: 75%