Széchenyi Terv Plusz

Kimagasló eredménnyel nyerte a Celldömölki Sneci Team csapata az idei horgászvetélkedőt

2018.06.03. Megosztom

Az idén XIII. alkalommal került megrendezésre a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által az általános iskolák számára meghirdetett Vasi Vizeken Horgászvetélkedő. A verseny célja volt az idén is, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék Vas megye természetes vizeinek élővilágát és megismerkedjenek a horgászat alapjaival, szabályrendszerével. A versenyre benevezett 24 iskolás csapatból a két, elméleti levelező forduló után az első tizenkét együttes jutott be a vaskeresztesi döntőbe. A helyszíni döntő egy horgászati alapismereteket felmérő teszttel vette kezdetét, majd egy 2 órás halfogó versennyel folytatódott.

Kimagasló eredménnyel nyerte a Celldömölki Sneci Team csapata az idei horgászvetélkedőt

A szikrázó napsütés és fülledt időben zajló verseny során rengeteg ponty, kárász akadt  horogra. Az összetett első helyét végül a Celldömölki Városi általános Iskola "Sneci Team" csapata szerezte meg, akik az egész vetélkedőben kiemelkedően teljesítettetek.

 

A levelező fordulót megnyerték, míg a mai elméleti fordulóban másodikak lettek és a halfogásban is mindössze csak 110 grammal csúsztak le az első helyről.

Második helyezett a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola "Kukacosok" csapata lett, őket szorosan követte a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola "Ifjabb horgászok" csapata.

Az eredményhirdetés során a Megyei Horgász Szövetség Ifjúsági Bizottságának tagjai adták át a helyszíni fordulóra bejutott fiataloknak - az elért eredménytől függetlenül - az emléklapokat, naptárakat, Trabucco spiccbotokat, gyermek horgászengedélyeket, ajándékutalványokat. A legjobb csapatok az ajándékok mellett oklevelet és kupákat vehettek át Puskás Norbert ügyvezető elnöktől a verseny zárásaként. 

Ezúton is gratulálunk minden indulónak az eredményes szerepléshez és köszönetünket fejezzük ki az Ifjúsági Bizottság önkéntes tagjainak és a  felkészítő tanároknak, segítőknek, valamint a versenyre sneciző szerelékeket 
biztosító Mészáros Péternek (M-Team) és Geröly Zsoltnének (Mini-Zoo Díszállat és Horgászbolt), és Gersekaráti Sárvíz-tavi HE-nek a rendezvényre biztosított versenyszákokért.


Végeredmény:
1. hely: Celldömölki Városi Általános Iskola- Sneci Team  - 5 hsz. (12.390 gr) 
2. hely: Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola - Kukacosok - 12,5 hsz. (12.500 gr)
3. hely: Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola - Ifjabb horgászok - 15 hsz (2430 gr.)

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.78°  Páratartalom: 66%